"Nekünk, magyaroknak mindenek fölött fontos az, hogy a külföldiek érdeklődését minél jobban kielégíthessük, abban a tekintetben, hogy milyen a magyarság helyzete Trianon után. Nem tartanám helyesnek, hogy a külföldieknek fulmináns vezércikkek stílusában tartsunk előadást. Teljesen elegendőnek tartom, ha rideg történeti tényeket szögezünk le, ismertetjük a trianoni statisztikai adatokat és idézzük egy-két külföldi közéleti tényezőnek a nyilatkozatát a trianoni békéről. Mindezeket pedig az egyes nevezetességek ismertetése alkalmával hozzuk szóba" - tanácsolja az idegenvezetőknek Baján Gyula, aki 1933-ban kiadott, Budapesti idegenvezető zsebkönyv című munkájában arra is választ ad, milyen helyzetekben tanácsos mégis sort keríteni a trianoni sérelmek felhánytorgatására.

Nos, gyakorlatilag bármilyenben.

A külföldi, már ha Baján Gyulán edzett ciceronéval hozta össze a sors, nemcsak a Szabadság téri Irredenta-szobroknál vagy a Magyar Fájdalom emlékművénél kaphatott leckét Trianonból, hanem akár a Feszty-körkép épületénél, a Nyugati pályaudvarnál ("ettől a pályaudvartól nyugatra 60 km-re van a cseh határ; a trianoni békediktátum előtt a határ innen 263 km-re volt") és a Földművelésügyi Minisztériumnál is. "Magyarország az egyetlen európai ország, amelynek nincs sóbányája" - világított rá ottjártában az idegenvezető a fővárosunkba évente ellátogató 93 731 külföldi, köztük az erre vetődő 237 japán és hetvenegy ausztrál okulására.

A hatvanöt év előtti Budapest egyébként - ez derül ki legalábbis a jeles szerző bedekkeréből - roppant kellemes hely lehetett. A kationokban és anionokban gazdag források enyhet hoztak a betegeknek, az egészségesek pedig kedvükre szórakozhattak példának okáért a New York-palotában, amely "Budapest legszebb és legnagyobb cafe-restaurantja. Ajánlatos meglátogatni. A souterrainban mondain bar". Némelyeknek pedig ott volt a Nemzeti Kaszinó, amely "szívesen fogad helyiségeiben olyan külföldi előkelőségeket, akik ideiglenesen Budapesten tartózkodnak, s akiket valamely tag bevezet. ... Könyvtára remek; olvasótermében minden külföldi újság és folyóirat megtalálható. A világ egyik legexkluzívabb klubja."

Szerencsére a köznép sem maradt hírek nélkül, hiszen - derül ki a kézikönyvből - a Váci utcai Cserépfalvi könyvkereskedésben délután kettőkor már bárki megvehette az aznap reggeli párizsi újságokat. Ami már csak azért sem volt megvetendő teljesítmény, mert - mint a könyv egyik táblázatából kiderül - Párizs akkor még huszonkilenc órás vonat- és tizenegy órás repülőútra volt Budapesttől.

Annak sem kellett azonban unatkoznia, aki a fürdők és éttermek mellett az itteni látnivalókra is kíváncsi volt. Délelőtt és délután néhány órára kinyitottak a múzeumok, az év minden szakában temérdek szórakozást kínált a Margitsziget. ("Belépődíj a szigetre 30 fillér, vasárnap 50 fillér, autó után 1 pengő fizetendő.") Másfél pengő ellenében be lehetett menni a Parlamentbe, sőt borsos, kétpengős belépődíj megfizetése után még a királyi várpalotába is beengedték a turistát. Ott aztán megnézhette a mára nyom nélkül elpusztult kincseket, festményeket és a nagy tánctermet "20.000 gyertyafényes velencei ezüst csillárjaival és gazdagon képzett fehér márványfalakkal".

Állt persze még a Tabán egy része, a Nap-hegy vidéki idillt sugallt. A Nemzeti Múzeum mögötti lovardában edzettek a józsefvárosi mágnásnegyed lakói, az Uránia filmszínházat pedig UFA mozinak hívták: "Budapest egyik legszebb mozgófényképszínháza. Érdemes megtekinteni. Csak elsőrendű filmeket mutat be". Már tervbe vették az Erzsébet sugárutat, de a mai Madách-házak helyén még a híres Orczy-ház terpeszkedett a Károly körúton. Éppen elkészült a Fiumei úti OTI-székház: bauxitbeton tornya akkor még büszkén koronázta a hatalmas monstrumot.

"Casals Pablo szerint Budapest a vibráló esti fények csillogásakor Európa legregényesebb kilátású városa" - állította Baján Gyula, és azt is hozzátette: személy- és vagyonbiztonság szempontjából ráadásul a világ egyik legelső nagyvárosa.