Titkon azért abban reménykedtem, hogy legalább a Várkertbazárnál lesz valami mozgolódás a főváros egyesítésének soron lévő, százhuszonötödik évfordulója alkalmából. Úgy szerettem volna, ha ez a jeles esztendő nemcsak az útfelbontásokról és színházavatásokról - no meg a Nemzeti Színház alapkövének letételéről, majd azon nyomban való ellopásáról - lesz nevezetes, hanem valami merőben újat is örökít a következő, a százötvenedik évfordulóval birkózó generációra.

A centenárium évében bezzeg megadták a módját az ünneplésnek. Nehéz például olyan helyre menni ebben a városban, ahol ne botolna az ember szolid márványtáblácskába, amely jelzi, hogy az adott épületet - intézményt, üzemet, hivatalt - a főváros egyesítésének századik évfordulójára építették fel, hozták rendbe, bontották le. Az 1973-as újságokat olvasgatva az embernek óhatatlanul az az érzése támad, hogy soha olyan pezsgést nem látott még Budapest, mint abban az esztendőben.

Január 3-án centenáriumi kitüntetés alapításával kezdte munkáját a fővárosi tanács végrehajtó bizottsága, pár nappal később pedig lezárták az Alagutat, amely a féléves munkálkodásnak köszönhetően elnyerte mai üvegmozaik-borítását és a növekvő környezetszennyezéssel is dacolni hivatott új ventilátorait. Kilencedikén a Budapesti Történeti Múzeumban megnyílt az obligát centenáriumi kiállítás, tizenkettedikén pedig végre megkönnyebbülten kiálthatott fel a főváros népe: Budapest patkánymentes!

Ezután jött az alapkőletételek és az építkezések hosszú sora: az új vásárváros hosszú huzavona után kijelölt kőbányai helyszínén január végén tartott ünnepélyes aktus nyitotta a sort, majd február 7-én megkezdődött a békásmegyeri lakótelep építése, öt nappal később pedig átadták a tízezredik újpalotai lakást. Márciusban indultak meg a Nemzeti Galéria kincsei fel, a budai Várba, ugyanakkor, amikor a kies tájairól kevéssé nevezetes Kőbányán elkezdték építeni a - ma már csak Barátságnak nevezett - Magyar-Szovjet Barátság Parkot. Április elsején remek hírrel örvendeztette meg a sajtó a fővárosiakat: 1946 óta először járt a Szellemvasút.

Április végén telefonos lelki elsősegély-szolgálatot indítottak a fővárosban: ezerötszáz hívást regisztráltak tíz nap alatt. Májusban a Martinelli téren elhelyezték a Belváros telefonközpont alapkövét, később rendelőintézetet avattak Kelenföldön, belefogtak az Örs vezér téri üzletközpont építésébe, alapozni kezdték a Hilton Szállót.

Júniusban merőben szokatlan módon - mondhatni bátran - arról adott hírt a televízió, hogy a Flórián téri üzletközpont alapozása közben talált páratlan értékű római romok némelyikét robbantással takarították el az útból.

A nyár még hátralévő részében megnyílt a Martinelli téri parkolóház, átadták a Déli pályaudvar új utascsarnokát, megkezdték a kétszázhatvanhat lakásos mátyásföldi centenáriumi lakótelep építését, határozatot hoztak a szemétégető létrehozásáról, felhúzták az első falakat Őrmezőn, megnyitották a várbeli központi házasságkötő termet és a József Attila-lakótelepen a Pest-Buda mozit. Ráadásul kicserélték a fővárosi és a kerületi tanácsoknál forgalomban lévő temérdek nyomtatványt is: az újak érthetőbbek lettek a régieknél, arról nem is beszélve, hogy - a korábbiakhoz képest legalábbis - polgárbarát hangnemben íródtak.

Az év további hónapjaira már igazán nem maradt sok tennivaló. Letették a Pataki Művelődési Központ alapkövét, kitiltották az autókat a Margitszigetről, a Népligetben megnyitották a centenáriumi parkot, megkezdték az újhegyi lakótelep építését Kőbányán. A XIII. kerületben felavatták a Munkásőr parkot, a XI. kerületben kijelölték az új szövetkezeti nagyáruház helyét. A Deák tér alatt találkozott a két metróvonal, a Kálvin tér alatt mélyülni kezdett az új aluljáró. Tizenkettő helyett óránként harminc kilométeres sebességgel robogott a felújított fogaskerekű, a kisföldalatti két új megállóval meghoszszabbított pályáján pedig ekkortól volt érvényes a jobbra hajts.

Igazán eseménydús év volt. Azt már csak akkori zsenge koromnak tulajdoníthatom, hogy a centenárium temérdek eseményéből én kizárólag egyre emlékszem: arra a városszerte tárgyalt skandalumra (amelyet még az újság is megírt!), hogy a Kőolaj- és Gázipari Tröszt épülő irodaházának felső szintje november 22-én egyszer csak leomlott a Budafoki úton.