Dédnagyapám éppen a kották ügyében járt idősebb Sorg Antalnál, amikor megcsörrent a telefon. Rövid tárgyalás következett, az idős Sorg hangjában nyoma sem volt a kedélyeskedésnek. Dédnagyapám csak akkor jött rá, kivel is beszélt, amikor már búcsúzott. "Igenis, főméltóságú uram, akkor küldöm" - mondta az idős Sorg, majd visszatért a kottakérdésre. A családi legenda szerint másnap aztán egymillió pengővel segítette ki Horthyt - pontosabban a magyar kincstárat.

Akkoriban, a harmincas évek végén Kőbánya a főváros tizedik kerületeként is megmaradt pletykás kisvárosnak. Mindenki ismert mindenkit, a családok összejártak, gyermekeik pedig mind ott daloltak a dédnagyapám vezette templomi énekkarban. A kar legfőbb mecénása a dúsgazdag építési vállalkozó, idősebb Sorg Antal volt. Ezzel nagyjából le is írtuk, milyen kapcsolatot ápolt a kőbányai polgárokkal: az ő körei olyan magasan voltak, hogy oda a Szent László térről el sem lehetett látni. Nagyanyám élete végéig emlegette, hogy egy ízben valahogy a Sorg fiúk is odakeveredtek a kőbányai elit báljára. "És táncoltál valamelyikükkel?" - kérdeztem, de ő csak nevetett: "Jó, hogy azt nem kérdezed, felkért-e a perzsa sah" - mondta.

Idősebb Sorg Antal - mint az A magyar építőmesterek és Budapest építészeti öröksége című, az Építésügyi Tájékoztatási Központ Kft. által tavaly kiadott könyvből megtudható - 1895-ben, huszonhét éves korában tett kőműves mestervizsgát. Családi házak építésével kezdte, közben tapasztalatszerző utakat tett Európában; az ipari építkezés fortélyait például Angliában leste el. Már keresett vállalkozó volt, amikor 1913-ban, sikeres vizsga után, építőmesterré lett. Még abban az évben megbízást kapott a Maglódi úti sörgyár felépítésére: a monumentális - és a maga műfajában kifejezetten szép - épületegyüttest egy évvel később, 1914. március 15-én fel is avatták. Bár a nagyszabású építkezésen néha három-négyezer ember is dolgozott egyszerre, a siker titka nemcsak a zseniális munkaszervezésben rejlett. A Sorg-cég ugyanis nagyfokú önellátásra rendezkedett be: egységei behálózták Kőbányát, volt például tégla-, műhabarcs-, asztalos- és lakatosárugyára, sőt fatelepe is. A sörgyári megbízás után a fejlődés megállíthatatlan volt. Sorgék építették fel szinte egész Kőbányát, miközben az ő nevükhöz fűződik a gödöllői HÉV-vonal, több belvárosi bérpalota, számos középület kivitelezése is. Idősebb Sorg Antal a negyvenes években már kormányfőtanácsosi címmel rendelkezett.

Legendás gazdagság ide vagy oda, a Sorg család hűséges maradt Kőbányához. Az 1942-es telefonkönyv tanúsága szerint az idős építőmester és nagyobbik fia a Gergely utca lakója volt, csak a fiatalabb Sorg költözött fel a budai Várba. Ami persze nem jelenti azt, hogy a családot a mágnások minden passziója hidegen hagyta volna: ha valaki Leányfalun jár, ma is megtekintheti az olasz reneszánsz stílben épült egykori Sorg-villát. Giccs, de gyönyörű - mondaná róla Szerb Antal.

A céget 1949-ben államosították, s a családot mintha kitörölték volna Budapest históriájából. Nincs nyomuk az életrajzi lexikonokban; még a fent idézett kézikönyv sem tud választ adni arra a kérdésre, hogy meddig élt, hol halt meg idősebb Sorg Antal.