Fényképezőgéppel a város felett
Néhány évvel ezelőtt egyszer úgy adódott, hogy gépen szálltam a város fölé. Persze ne tessenek valami tuszázötvennégyesre gondolni: nekem történetesen egy eresztékeiben recsegő, épp csak úgy tessék-lássék módon összedrótozott sportgép jutott, amelyet alighanem kilóra adott el egy élelmes FÁK-beli polgár valamelyik ócskavastelepnek, s új tulajdonosa ott akadt rá. Miközben én elfehéredő ujjakkal kapaszkodtam a biztonsági övembe, a vígkedélyű pilóta előzékenyen billentgette Csepel fölött az oldtimer szárnyát, hogy tessék csak nézni, az ott a Szabadkikötő.
Fantasztikus volt látni Budapestet felülről. Először az lepett meg, hogy mekkora: amerre a szem ellátott, mindenfelé házak voltak. És ennek az iszonytató kősivatagnak csak egy apró szelete volt az a Belváros, amelyet minden erre vetődő külföldinek mutogatni szoktunk. Komótosan elrepültünk Csepel és Lágymányos fölött, aztán mire észbe kaptam volna, elsuhantak alattam a nevezetességek, és hű Jakunk már megint csak egy külváros fölött szárnyalt. Fordulhattunk vissza. Bizonyára ebből az élményből fakad, hogy kifejezetten csodálom Tóth Béla teljesítményét: a Malév fotósa képes volt ugyanis egy egész könyvre valót úgy fényképezni Budapest fölött, hogy szinte egyetlen olyan épület sem tévedt objektívje elé, amely ne szerepelne a sztenderd háromórás fővárosi városnézés programjában.
A Malenco Kiadónál megjelent Over Budapest felett című album egyébként gyönyörű könyv. Megtudható belőle, hogyan festenek felülről a Dunán átívelő hidak, milyen a Parlament és az Andrássy út, a Liget, a Hősök tere, a Gellért-hegy, a Vár, a Mátyás-templom, a szponzorok székháza és a többi. A képek szépek, a képaláírások pontosak, érdekesek, és jóval több várostörténeti információt hordoznak, mint a szokvány turistacsalogató képeskönyvek szövegei. Kifejezetten izgalmasak az albumot indító légi felvételek: az 1919. május elsejei felvonulást ábrázoló, kuriózumszámba menő fotó, és a lerombolt hidakat, bombatölcsérektől szaggatott Tabánt mutató második világháborús kép. S mivel a könyv két nyelven íródott, szövegei angolul is elolvashatók. Bátran ajánlom tehát, hogy ezentúl a tokaji és a pirospaprika mellett ezzel is lepjék meg intelligensnek tűnő külföldi ismerőseiket.
Ami viszont engem illet, csak reménykedni tudok abban, hogy Tóth Béla és a Malenco Kiadó majd egyszer nekem is készít egy albumot. Mondjuk egy olyat, amelyben nemcsak a világörökség listáján szereplő dunai látképek, meg a bédekkerben piros csillaggal jelölt nevezetességek, hanem a valódi Budapest felvételei is benne lesznek. Abba a könyvbe talán majd belefér a föntről aztán tényleg jól látható lepusztult házrengeteg, akárcsak a gyárak, a parkok, a lakótelepek, a külvárosok. Szóval mindaz, ahol mi, pestiek járunk nap nap után.