Belegondolni is gyönyörű, hogy úgy két év múlva milyen útikönyvet tart majd a kezében a fővárosba látogató polgár. Színpompás kiadvány lesz, az biztos: benne fénykép az éppen megnyitott Erzsébet téri Nemzeti Színházról, a helyreállított Szent György térről, a megújult Bazilikáról, a Mai Manó-házról, a Magyar Irodalom Házáról és annyi más pompás intézményről.

Vagy nem.

Engem mindenesetre nagyon érdekel, milyen lesz a budapesti útmutató a millennium évében. A legutóbbi, ezredik évforduló idején ugyanis egy egészen karcsú zsebkönyvvel kellett beérniük a turistáknak. A Budapest legújabb tervrajza rövid útmutatóval 1896 című könyvecske a Singer és Wolfnernél jelent meg, tervezte és metszette Posner Károly Lajos és fia térképészeti műintézete, kapható volt hatvan krajcár ellenében fővárosszerte.

Nekem már az nagyon tetszik, hogy az információk áradata a minisztériumok helyének és fogadóóráinak felsorolásával kezdődik. Elvégre nem mindegy, hogy a fővárosba látogató atyafi mikor jelentkezik audienciára ügyei elintézése végett: a miniszterelnökség például pénteken délután négy és öt, a honvédelmi csütörtökön egy és kettő, a vallás- és közoktatásügyi szombaton dél és két óra között várta a folyamodókat. A földmívelésügyi minisztérium viszont előzékenyen heti két alkalommal négy-négy órán át foglalkozott a polgárok gondjaival, míg a horvát-szlavon-dalmát miniszter az egyszerűség kedvéért otthon, az Angol királyné szállodában fogadta az ügyfeleket.

A könyv által közölt tudnivalók sora ebben a praktikus hangnemben folytatódik ezután is. A bíróságok és ügyészségek listáját a konzulátusok felsorolása követi (teszem azt: angol alkonzul dr. Brüll Ignácz, Váczi körút 24.), majd jönnek a különféle hatóságok, tanintézetek és közgyűjtemények. A szerkesztő sokszínűségre való törekvése legfeljebb a látványosságok bemutatásánál érvényesülhetett: így kerülhetett be a középületek és monumentális építkezések sorába az ideiglenes és új országház, valamint az állatorvosi akadémia mellé a Ferencz rakparton található Elevátor és a méltán nevezetes Közvágóhíd. Nem beszélve az egyéb látványosságok címszóról, amely a városligeti Wulff Circus, a Nagymező utcai Fővárosi Mulató, a Zugliget és a Füvészkert mellett egy gellért-hegyi sétát is proponál a nagyérdeműnek - gyönyörű kilátással. Aztán persze ott vannak a fürdők (mint például a Körúti fürdő és hidegvíz-gyógyintézet az Erzsébet körúton), a bankok és biztosítóintézetek (szám szerint húsz), valamint a szállodák (köztük a jó nevű Garni a Képíró utcában).

S hogy mi érdekelhette még a száz évvel ezelőtti turistát? Természetesen a főváros utcajegyzéke és a bérkocsik díjszabályzata. Ez utóbbit kétlovas és egylovas kocsira negyedóránkénti bontásban, valamint egész napra (etetésre 2 órai idő engedendő) és félnapra is megadták az előzékeny szerkesztők, nem beszélve azokról az összegekről, amelyeket a város különböző pontjai és a legfrekventáltabb úti célok (úgy is mint vasuti pályaházak, az első cs. kir. szab. dunagőzhajózási társaság budapesti állomásai, lóversenytér, a temetőbe és vissza, a svábhegy és a szép juhászné) között megtett útért kellett fizetni.

Mindezek ellenére azt hiszem, a kis könyvecske legértékesebb része a különböző pesti színházak nézőterének tervrajza lehetett. Legalábbis erre következtetek abból, hogy az én példányomban már csak a Nemzeti Színházé található meg: a Népszínházét és az Operáét talán még a millenniumkor tépte ki egy lelkes színházbarát.

N. Kósa Judit

Népszabadság, 1997. december 12.