A híd Angyalföld és Óbuda munkásnegyedei között közvetlen összeköttetést létesít Budapest legszebb üdülőterületével, a Margitszigettel. Ma így van, mert a dolgozóké lett a Margitsziget is. De volt másként is. Amíg a földesúr, gyáros és bankár uralkodott Magyarországon, a Margitszigetet kizárólagosan a gazdagok királyi kirándulóhelyeként őrizték. A székesfővárosi törvényhatósági bizottságnak jegyzőkönyveiben olvasható, hogy nemcsak a Sztálin híd, de a Margit híd építéséről sem akartak tudni, mert az az alacsonyabb rendű nép tódulását idézhette volna elő' a Margitszigetre - mondotta többek között Bebrits Lajos közlekedési és postaügyi miniszter 1950. november 7-én, mielőtt átvágta volna a frissen elkészült Sztálin híd két korlátja között feszülő piros szalagot, így nyitva utat Rákosi Mátyásnak, hogy elsőként haladhasson át az új létesítményen.

Tagadhatatlan, hogy a híd felépítésének ötlete már 1903-ban felvetődött (akkor, amikor a filoxéra elpusztította az óbudai szőlőket, és így a földművesek a szemközti, angyalföldi gyárakban kényszerültek munkát vállalni), de a tervpályázatot csak 1929-ben írták ki. Hogy az építkezés megkezdését a Margitszigetet elözönlő proletároktól való rettegés vagy inkább a pénzhiány hátráltatta 1939-ig, már nehéz volna eldönteni. De egy, az 1950-es átadás előtt két nappal a Szabad Népben megjelentetett közlemény mindenképp azt bizonyítja, hogy a dolgozóknak már a félkész híd is elég volt a tiltott terület bevételéhez: A Sztálin híd Óbuda és Margitsziget közötti részén az eddig megengedett gépkocsi- és gyalogosforgalom november 5-én este 20 órától 7-én 13 óráig szünetel.

Az 1940-től Árpádnak hívott híd egyébként viszonylag későn, 1950. április 4-én, egy izzó hangulatú munkásgyűlésen nyerte el a generalisszimusz nevét. Akkor, amikor a dolgozók egyúttal úgy döntöttek, a határidő előtt két hónappal, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom harmincharmadik évfordulóján átadják az új létesítményt. Tették ezt úgy, hogy a tempó már addig is hihetetlenül feszített volt, a munka pedig temérdek. Bár a híd ekkor még csak fél szélességben készült el, a kocsipálya és a két kerékpárút mellett megépítették a tehervonatok közlekedésére is alkalmas villamossíneket, a dolgozók bejutását elősegítendő pedig százharminc méterrel megtoldották a Margitszigetet.

1950. november 7-én mindemellett javában folyt, sőt újabb és újabb, dübörgő tapssal fogadott felszólalásokkal tetőzni látszott az első Magyar Békekongresszus. A föld alatt viszont nem békeharc, hanem széncsata dúlt: a bányák ünnepi műszakkal köszöntötték a jeles évfordulót. Munkába állították a Kőbányai Alumínium-hengermű új hengersorát, a Corvin és a Dózsa filmszínházban e napon mutatták be a Patyomkin páncélost. A többi mozi a Berlin elestét adta.

A Körúton és az Oktogonon már cserélték az utcanévtáblákat. Hidas István, a budapesti pártbizottság titkára ugyanis még Budapest Főváros Tanácsa november 3-án tartott első, alakuló gyűlésén bejelentette: a dolgozók azt is kérik, hogy a Nagykörút egy részét a Nagy Októberi Szocialista Forradalom vezéréről, Lenin elvtársról nevezzük el és az úri világ Oktogonjának nevét November 7. térre változtassuk meg.

És persze úgy lett.

N. Kósa Judit

Népszabadság, 1997. november 7.