Mikor sétált ön legutóbb a Körúton? Mikor korzózott az Andrássy úton, mikor jutott ideje egy kis nézelődésre? Eszébe jutott felnézni az épületek homlokzatára, vagy csak a kirakatok előtt bámészkodott kicsinyt, esetleg belesett a hűvös, koszlott kapualjak mélyére, és már szaporázta is tovább a lépteit?

Felnézni pedig jó. Elsőül is azért, mert odafent, úgy a harmadik emelet tájékán már szinte látszik az épület eredeti színe. Az egyenszürkén átüt a hajdani sárga, piros, kék, zöld és a tanácsi építésiosztály-vezetők által kiötölt megannyi tiritarka árnyalat. Másrészről ott vannak a díszek: a szobrok, a domborművek, a timpanonok - szerényebb bérházakon a vakolatból formált girlandok -, amelyek nélkül nem készült épület a múlt század utolsó évtizedeiben Pesten.

Az eklektikus Budapest nem utolsósorban ezeknek a díszeknek köszönheti különleges hangulatát. A ráérő polgár csodákat láthat, ha egy kicsit felemeli a fejét; és ha a látvány elnyeri a tetszését, elég felütnie Déry Attila Budapest eklektikus épületszobrászata című könyvét (kiadta az Országos Műemléki Fel-ügyelőség 1991-ben), hogy megtudja, ugyan mi az ott fenn, a magasban.

A munka egyébként - szögezi le mindjárt elöljáróban a szerző - csupán a készülő műemléki topográfia mellékterméke, hiszen az épületszobrok többsége nem éppen csodálatra méltó képzőművészeti remek. Se több, se kevesebb, mint aminek innen lentről látszik: díszítő elem, szerény kiegészítés, mondhatni, függelék.

Az alkotók sem a kor nagynevű szobrászai, hanem jobbára kisebb tehetségű, korrekt iparosemberek. Ám mielőtt sietve lenéznénk őket, jegyezzük meg, hogy az épületszobrok elkészítése nem akármilyen mesterségbeli tudást követelt: a magasba, olykor a házak tetejére helyezett alakokat eleve az alulnézetre kellett komponálni. Az alulról arányosnak tetsző, a perspektívához igazított szobrok szemből meglehetősen mókásan festenek.

A lábuk kicsi és rövid, a felsőtestük hatalmas - a nőalakok keblei alaposan fel vannak polcolva -, a fejük pedig már-már torzan óriá-si. (Aki bizonyítékot akar, nézze meg a ma az Erzsébet téren álló Danubius-kút alakjainak busa fejét. Az alkotók, Feszler, Brestyánszky és Mayer díszítőszobrászattal keresték a kenyerüket - tudhatjuk meg Dérytől.)

Érdemes ugyanakkor azt is megjegyezni, hogy a buta képű kariatidák és a látványosan erőlködő atlaszok mellett számos allegorikus alak és - a kortársak számára könnyen megfejthető - szimbolikus jel is sorakozik a budapesti homlokzatokon. Az Andrássy út 12. alatti Krausz-palota ívzugdíszei az édeni és a heroikus korra emlékeztetik a járókelőket, szoborcsoportjai pedig a hűség és a szerelem, illetve a vendégszeretet és a barátság kettősét jelenítik meg.

De láthatjuk pesti homlokzaton a hét vezér legjobbjait (Veres Pélné utca 9.), az Olümposz isteneit (Andrássy út) és a legkülönbözőbb erényeket, művészeteket, tudományokat megtestesítő allegorikus szobrokat is. A nagy igyekezet olykor már szinte bohózatba hajlik. Mint például a Parlament társalgójában, ahol - idézi Déry - a Gépészetet megjelenítő nő-alak kezében még egy, a valódit híven másoló Watt-féle centrifugális regulátort is elhelyezett a gondos alkotó.

N. Kósa Judit

Népszabadság, 1997. július 18.