Negyven évvel ezelőtt divatbemutatóval köszöntötte a tavaszt a budapesti Váci utca. Közös üzletet nyitott ugyanis az EKISZ, a Sapka és Kalap, a Béke, a Ballon és Esőkabát, valamint az Új otthon kisipari termelő szövetkezet, s ilyen rangos esemény nem múlhatott el parádés felvonulás nélkül. A háromszáz és hatszáz forint között kínált ruhák fazonja az alul bő, felül szűk sémát követte, ám megjelent az új sláger, a jersey anyag is. Ami pedig a lábbeliket illeti, lapos talpú balettcipőben és meredek tűsarkúban is lejthettek a pesti nők.

Február és március fordulóján a Sztálin (Népköztársaság, Andrássy) utat épp Magyar Ifjúság útjának hívták. A termelés és a szállítás összehangolatlansága miatt akadozott a kenyér- és péksütemény-ellátás. Gőzerővel folyt a közvilágítás helyreállítása, de mivel a kirakatok továbbra is sötéten ásítottak (úgyis éjszakai kijárási tilalom volt érvényben), félhomály borult az utcákra. Az elektromos művek a lámpákba szerelt mindkét ezerwattos égőt - melyek közül az egyiket rendesen éjfélkor kikapcsolták - virradatig égetni kényszerült.

Február 28-án ülést tartott a kormány és több lakásügyi rendeletet is hozott. Döntött az október 23. és február 15. közötti lakáskiutalások felülvizsgálatáról, rendelkezett az államigazgatás egyszerűsítése során feleslegessé váló hivatali helyiségek lakás céljára való átalakításáról, és arról is, hogy az OTP ezután húszezer forintos kölcsönnel segítse a polgárok új otthonhoz jutását.

A lakásínség ekkor már tarthatatlan volt a fővárosban. Míg a népesség negyedmillióval nőtt az ötvenes évek első felében, alig huszonhatezer új otthon került tető alá, ráadásul csaknem nyolcezer lakást foglaltak el hivatalok, intézmények. Az emberek régi, komfort nélküli szoba-konyhákban, idegőrlő társbérletekké alakított polgárlakásokban éltek, de mintegy tizenötezer lakott üzlethelyiséget, pincét, raktárt, mosókonyhát is nyilvántartottak. Jólmenő üzletágnak számított az ágyak bérbeadása, harc folyt egy szerényebb albérletért. Az új lakótelepek építése lassan haladt.

Így aztán igazán nem lehet azon csodálkozni, hogy míg a Népszabadság címoldala a lakásállomány bővítésére irányuló kormányzati szándékról ad hírt, hátsó oldalain a sűrű hasábokba szedett apróhirdetések élénk ingatlanpiacot festenek le. Elsőül is az derül ki ezekből a hirdetésekből, hogy - a hatvanas években aztán nagy erőkkel meginduló építkezések következtében - mennyire megváltozott mára a főváros. Békásmegyeren egyszobás, konyhás ház gyümölcsössel eladó, vagy Egyszoba, komfortos családi ház három villamos végállomásánál, Újpest Váci út - mindennek már nyoma sincs. Igaz, családi házat sem lehet már kapni negyvennyolcezerért Kispesten, két villamos között, de még harmincötezerért sem, lakottan, mint akkor Rákosszentmihályon. Pedig még válogatni is lehetett: Keresek 300 négyszögölig szép fekvésű telket Szabadság-hegy, Rózsadomb, Gugger-hegy környékén. Csak központban érdekel.

És akkor még nem beszéltünk a bérlakásokról. A lista alján a tiszta, féregmentes átjáró szoba saját ágyneművel áll, tetején pedig a Baross téri két szobát cserélek szupermodern, nagyméretű újlipótvárosira. Itt a megegyezéssel a kulcsszó, s csak véletlenül derül ki, hogy a ráfizetés akár egy családi ház ára is lehet. Pestről Budára, peremvidékről a belvárosba, szoba-konyhából összkomfortba költözött volna a magyar. Aki a cserepartnert olcsó - azaz régi - bérrel (Három szoba, komfort, első emeleti, utcai, telefonnal, 108 forint lakbér) kecsegtette, önmagának liftet, zöldet kívánt.

A szemfüles olvasó akár a belső kerületekre leselkedő veszélyre is felfigyelhetett. Egyetlen napon ugyanis hat házmester ajánlotta fel cserére lakását és hivatalát: a jól jövedelmező, egy szoba összkomfortos házfelügyelőségért budai összekomfortot, a szoba-konyha-spejzosért kötelezettség nélküli szoba-konyha-spejzot kértek. Még néhány év, és nemcsak a lakáshiány, hanem az őrizetlen házak romlása is gondot okoz.

N. Kósa Judit

Népszabadság, 1997. február 28.