Amikor az amerikai CNN televízióban Wen Jiabao kínai kormányfő segítséget ígér az Egyesült Államoknak a pénzügyi válság kezelésében, akkor nem viccel, s nem a nagy ellenfél pillanatnyi gyengeségén élcelődik. Kína az USA második legnagyobb hitelezőjévé vált - Japán után. Több mint ötszázmilliárd dollárt halmozott fel amerikai államkötvényekből, amelyek teljes összege meghaladja a kétezermilliárd dollárt.
Az Amerika utáni világ
S bár Peking bírálta a washingtoni mentőakciót, s vele együtt az amerikai pénzügyi rendszer lazaságát, de elsősorban saját befektetését félti, aggódik a dollár értéke miatt is. Ez a kölcsönös függőség késztethette Bush elnököt, hogy a kínai vezetőkkel telefonon értekezzen, miközben a kongresszusi hangadókkal és önnön kormányának szakértőivel is egyeztetnie kellett.
A bankmentések és bankbukások sorozata, no meg az a tény, hogy a pénzügyi rendszer közpénzen, államosítás révén szorul támogatásra, súlyos kérdéseket vet fel a piacgazdaság jövőjét illetően. A folyamat drámai hatással lesz a globális erőviszonyokra is: felgyorsítja a hanyatlást egyrészről, és a felemelkedést másrészről. Az Egyesült Államok világgazdasági súlya visszaszorulni látszott az utóbbi évtizedben, jórészt Kína, India, Brazília, Oroszország, az olajtermelők gazdagodása, modernizálódása miatt. Amerika térvesztése a pénzügyi válság nyomán a vártnál gyorsabb és mélyebb hatalmi átértékelődésben ölthet testet. Francis Fukuyama történész a pénzügyi válság tetőzését megelőzően azon töprengett, vajon a Bush-érával nem ér-e véget Amerika domináns korszaka, az idősebb Bush által 1990-ben meghirdetett új világrend is. S a következő elnök nem az Amerika utáni időszakba lép-e be, amelyben külpolitikai, diplomáciai, gazdasági mozgástere sokkal korlátozottabb lesz.
A globális amerikai vezető szerep végét jövendölte a brit Guardianben publikált elemzésében John Gray is. A politikatudományok brit professzora szerint a szabadpiacba vetett hit önmagát számolta fel, az a kormányzási és gazdasági rendszer omlott össze, amelynek középpontjában a dereguláció állt. Ám éppen ezt a szabadpiaci, lazán szabályozott szisztémát utasítják el a feltörekvő országok, közöttük is elsősorban Kína.
Az utóbbi hetekben, hónapokban jó néhány elemző fordította figyelmét e jelenség felé, némi aggodalommal is szólva arról, hogy a világhatalmak közé igyekvő nemzetek nem szükségképpen demokratikusak, szabadpiaciak. Európa passzívan szemléli a világpolitikai átrendeződést, és a sokirányú globális együttműködésben bízik. Az Egyesült Államok történelme azonban - ellentétben a bukott, elsüllyedt nagyhatalmakéval - a megújulások története, s az új elnök aligha törődik bele, hogy országa egy lesz a sok szereplő között, ráadásul a jövő befolyásolásának képessége nélkül. Az új világrend és a posztamerikanizmus összecsapása következik.
