Győzelmi mámor? A nyertes magabiztossága? A legerősebb és az utána következő párt elnökének arcán ilyesminek nyoma sincs - annál inkább a harmadik és a negyedik helyezettén. Érthető. Az első kettő, az Osztrák Szociáldemokrata Párt, illetve a Néppárt olyan viszszaesést szenvedett el, amit nemigen lehet megemészteni, s amihez képest sovány vigasz, hogy támogatottság tekintetében még mindig ők állnak az élen.
Másnap
Egy korszak lezárult: Ausztria ma már nem két nagypárt országa, itt mostantól középpártok vannak, és három tábor. Nem szépíthető tovább, hogy egyre többen támogatják az egy tőről fakadó - a Haider vezette Szabadságpártból alakult -, vállaltan szélsőjobboldali, egyelőre még egymással konkuráló két pártot: jelenleg ők teszik ki a választók harmadát. Senki nem állítja, hogy e harmadik tábor minden tagja úgy gondolkodik, mint az általa favorizált két pártvezető. Ennek ellenére ők valamennyien inkább elfogadják az osztrák nemzeti érdek mázával nyakon öntött, s ezzel igazolt, idegengyűlölő, a másságot elvető, az Európai Uniót ellenző szólamokat, a náci birodalom óvatosan megfogalmazott, ám kimutatható csodálatát, semmint hogy prolongálják azt a húsz hónapos vergődést, amit nagykoalíciónak neveztek.
A kevesebb mint 30 százalékkal is nyertes szociáldemokrata pártvezér ritka mosolytalan tekintete nemcsak a nagy múltú párt katasztrofális eredménye miatti kétségbeesést tükrözi. Benne van a leplezetlen aggodalom a rá váró kormányalakítás miatt is. A kudarcot vallott kombinációt visszahozni kockázatos. Oly egyértelmű volt a választói akarat, a szociáldemokrata-néppárti kormányzás elvetése. A harmadik erő beemelésének útjában áll saját ígérete, amit már a választási eredmény ismeretében is megerősített: Haider pártjával, és annak klónjával alkalmanként lehet ugyan együtt szavazni, de közös kormányról szó sem lehet. Pedig ez a két győzelemittas férfiú, Mester és áruló tanítványa hatalomra éhesen várná a lehetőséget. Amit mellesleg még valami akadályoz: egyik sem kormányképes. Hans-Christian Strache Szabadságpártja szerezhetett ugyan 18, a Haider-féle BZÖ 11 százalékot -, de nem rendelkezik olyan képzett politikusokkal, akikre netán egy minisztériumot rá lehetne bízni. Ez a megfontolás feltehetően a második helyezett Néppártot is aggasztja, ha majd saját sebeinek nyalogatása után, és, tegyük fel, Faymann kormányalakítási kísérleteinek első kudarcát követően felvetődik egy ilyen közép-jobb hármas koalíció gondolata.
Nekik előbb a saját házuk táján kell rendet tenni. Az ÖVP helyzete rosszabb, mint a szociáldemokratáké. Utóbbiak mondhatják - mondják is -, hogy az új vezérrel, Faymann-nal megtették az első lépéseket kifelé a kátyúból, ám rövid volt az idő. A Néppárt elnöke, Wilhelm Molterer azonban, akivel Faymann nem akar és nem is tud együttműködni, egyértelműen teherré vált pártja számára. Az ő rovására írható ez a rosszul elsült, előre hozott választás, ő mérte fel rosszul a helyzetet - a párt más vezetőinek legfeljebb az róható fel, hogy miért nem képviselték markánsabban ellenvéleményüket. A 25 százalék fényében látható: az ÖVP jövője a teljes megújulás vagy a végső összeomlás.
Molterer ezt maga is belátta, s váratlanul gyorsan átadta a vezetést a régóta trónörökösnek tekintett Josef Pröllnek. Ez így már egy más felállás. Ő és Faymann kipróbált páros: ők próbáltak közvetíteni a veszekedő kormányban. Nem az ő hibájuk, hogy nem sikerült. Így, új arcokkal az élen a két régi nagy párt talán elfogadtatható lenne, hogy egy ilyen koalíció nem a régi folytatása, hogy mostantól minden másként lesz. A baj, hogy ez a felállás is csekélyke többséggel rendelkezne. Jó lenne egy harmadik partner. Sok választás nincs, csak az évek óta egy helyben topogó Zöldek. Egy biztos: Ausztriának a közeli napokban-hetekben aligha lesz új kormánya.