A metrópóker folyik, az építkezés áll

Beváltotta múlt heti fenyegetését a Bamco, és hétfőn átmenetileg leállt a 4-es metró egyes munkálataival. A francia, német, osztrák és magyar tagokból álló konzorcium az alagútfúráson kívül az Etele téri pajzsindítót, több szellőzőalagutat és a Szent Gellért téri állomást építi, összesen úgy negyvenmilliárd forint értékben. A cég szerint ezen az összegen felül még összesen 36 milliárd forint jár nekik.

A beruházó DBR Metró Projekt Igazgatóság viszont a benyújtott 150 pluszmunkához kapcsolódó többletkövetelés közül mindössze 25-öt tart jogosnak, másfél milliárd forint értékben.

A Bamco közleménye szerint a vitatott tételeket érintően még a nyáron a javukra ítélt a döntőbizottság (a testülethez három ügyben fordultak a felek, ezek megtárgyalása még folyik). A Bamco által követelt 13 millió eurós, több mint hárommilliárd forintos összeg kifizetésének igazolását azonban a felek közötti szerződéseket koordináló Eurometro elutasította, ezzel jelentős kárt okozva a konzorciumnak. A DBR Metró Projekt Igazgatóságnál lapunknak ezzel kapcsolatban azt mondták: vitatják az említett tételt.

A metró projektigazgatóság lapunkhoz is eljuttatott közleményében azt írta: továbbra is sajnálják, hogy a Bamco a munkák önkényes leállítását választotta, jelenleg is vizsgálják a szóba jöhető jogi válaszlépéseket, indokolatlan követeléseket pedig még a munkálatok beszüntetésének hatására sem fizetnek ki.

A munkálatokkal való leállás miatt egyelőre nincs veszélyben a 4-es metró 2011-re tervezett átadási határideje. A fúrópajzsok amúgy is hetek óta állnak, a Bamco ugyanis nem kért engedélyt a Gellért tér előtti összekötő alagút megépítésére, az engedély megszerzéséig - ami napokon belül várható - a hatóság leállíttatta az alagútfúrást. Mivel a soron következő, Fővám téri megálló építése is csúszik (ott tavaly óta nem sikerült megállapodni arról, hogy az állomást milyen építési technológiával fejezzék be), a Szent Gellért téri építkezés leállása az átadási határidőt még nem érinti. Fővárosi forrásból lapunk megtudta: ha a következő hetekben nem sikerül megegyezni a Bamcóval, akkor 2011-re nem lesz kész a 4-es metró.

Megszűnik a 4-es metrót felügyelő vezérigazgató-helyettesi poszt a BKV-nál, a tisztséget eddig betöltő Olti Ferenc informatikai vezérigazgató-helyettes lesz a közlekedési vállalatnál - értesült lapunk. Információink szerint Olti új munkakörbe helyezésének fő indoka az volt, hogy a szerződések újratárgyalása nem volt eredményes, nem sikerült megegyezni a Hídépítővel a késésben lévő Fővám téri állomás befejezéséről, az utolsó csepp a pohárban a Bamco tegnapi munkabeszüntetése volt. A BKV részlegeként működő DBR Metró Projekt Igazgatósága élére az eddig operatív projektmenedzserként dolgozó Klados Gusztáv kerül.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.