A rendőrség elfogta Tomcatet

A rendőrség hétfőn elfogta Polgár Tamást, aki különböző budapesti tüntetések gyakori résztvevőjeként vált ismertté az elmúlt években. A Tomcat néven az interneten blogot publikáló férfit körözés alapján fogták el a budapesti rendőrök.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) az információt megerősítve azt közölte: este a II. kerületben igazoltatták, majd előállították P. Tamás budapesti lakost, akit becsületsértés vétségének megalapozott gyanúja miatt köröztek.

Mint írják, P. Tamást azzal gyanúsítják, hogy februárban az interneten közzétett egy rendőrségi kihallgatásról szóló hangfelvételt, amelyen a kihallgatott többször sértegette a rendőrt. A férfi továbbá az interneten közzétett olyan kifejezéseket is, "amelyek a rendőr közmegbízásával összefüggő becsületének csorbítására alkalmasak, miszerint a tanút kényszervallatta".

P. Tamást a II. kerületi rendőrkapitányság többször beidézte gyanúsítotti kihallgatásra, ám ő nem jelent meg, és az elővezetés sem járt sikerrel, ezért adtak ki ellene elfogatóparancsot.Hétfőn az Index arról számolt be, hogy vasárnap este a Gecy című - már előzetesen nagy vihart kavart, erőteljes szélsőjobbos hangulatkeltéstől kísért - darab második előadása után inzulták a Sirály nevű szórakozóhely előtt az előadásról éppen távozókat, akikre vízipisztolyból ismeretlen, a megtámadottakon azonnal kiütéseket kiváltó anyagot lőttek, és egy vödör fekáliával is leöntötték őket. Az Index tájékoztatása szerint a támadáskor jelen volt Polgár Tamás Tomcat is, aki kamerával rögzítette az eseményeket. A rendőrség az ügyben garázdaság miatt indított eljárást.

(MTI)

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.