Salvador Allende-szobát avattak a Monedában

Michelle Bachelet, Chile elnöke avatta fel a santiagói Moneda elnöki palota  második emeletén azt a restaurált termet, ahol 1973. szeptember  11-én öngyilkos lett Salvador Allende elnök, hogy ne kerüljön Pinochet  puccsistáinak fogságába. Fernanda Villegas teológus vezetésével 25 emberből álló csoport dolgozott három hónapig, míg a szoba ismét olyan lett, mint  volt a tragikus napon. A szoba neve most Allende elnök Fehér  Szalonja.


A hátsó falán függ Allende egészalakos, csaknem kétméteres képe,  Aldo Bahamonde chilei festő munkája. Előtte az elnök íróasztala és  kedvenc széke. Oldalt egy mellszobor, amely még őrzi a puccs napján  kapott géppuskagolyókat.

A restaurátorok dolgát nem könnyítette meg, hogy a romboláson  kívül, amelyet a bombázások és tüzérségi támadások okoztak a  palotában, Pinochet a Moneda ezen szárnyát teljesen megváltoztatta,  hogy eltüntesse Allende minden nyomát. A helyreállítással meg  kellett várni a demokrácia megerősödését, Ricardo Lagos kormányának  2000. évi beiktatását - írta az El País című spanyol napilap.
A restauráláshoz a szakértők felhasználták azoknak a  személyeknek az útmutatásait akik jelen voltak a Monedában az ostrom  idején, valamint az eredeti tervrajzokat és fotókat. Egyes  bútordarabok még a palotában voltak, másokat különböző hivatalokból  kellett összeszedni.

"A jövőben iskolások látogathatják majd ezt a helyet, hogy  meghallgassák a történelmi leckét, amit ránk hagyott Allende és az a  maroknyi bátor férfi és nő, akik elhatározták, hogy ellenállnak  azoknak a rohamának, akik nem hittek a szabadságban. Ez az  egyenlőtlen küzdelem örökre megmarad népünk emlékezetében és már része történelmünknek" - mondta az elnök.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.