„Ha a Wall Street ezt is megússza, akkor ez lesz az amerikai történelem legnagyobb svindlije: a gonoszok jól járnak, a kárt az áldozatokkal fizettetik meg” – írja William Greider veterán gazdasági újságíró a baloldali Nationben.

Henry Paulson pénzügyminiszter kongresszus elé terjesztett tervei szerint az állam 700 milliárd dollárt különít el, hogy megvásárolja a csőd szélére jutott bankok jelenleg behajthatatlan kintlévőségeit, elsősorban a rossz kölcsönöket, amelyeket a hitelfelvevők nem tudnak törleszteni. Bush elnök – aki eddig folyamatosan azt hangoztatta, hogy az állami beavatkozás csak súlyosbítja a gazdaság bajait – most úgy nyilatkozott, hogy az amerikai gazdaság összeomolhat, ha nem dobnak mentőövet a csőd szélére került bankoknak.

A kormány abban bízik, hogy a pénzügyi helyzet normalizálódása után a megvett kintlévőségek értékesítéséből jelentős összegek folyhatnak majd vissza a költségvetésbe. Sőt, a kormány terveinek egyes hívei szerint a jelenleg alulértékelt hitelek átvállalása egyenesen aranybánya, amely néhány év múlva mesés hasznot hoz a költségvetésnek.

A baloldalon azt kifogásolják, hogy miközben a törlesztőrészleteket fizetni nem tudó adósok feje fölül eladják a házat, a tízmilliós fizetéseket zsebre tevő bankvezérek felelőtlen üzletpolitikájának árát az adófizetők dollárjaiból fizetik. Közgazdászok arra is figyelmeztetnek, hogy a kormány ráadásul minden bizonnyal aránytalanul magas összeget kínál majd a bankok kintlévőségeiért. A rossz kölcsönök miatt bajba került hitelintézetek ugyanis csak akkor úszhatják meg a csődöt, ha az állam a piaci árnál többet ad a behajthatatlan kölcsönökért. A hitelszerződések állami átvétele így tulajdonképpen a bankoknak nyújtott állami támogatásnak tekintendő, nem pedig megtérülő befektetésnek.

Geiger is úgy véli, hogy a kormány javaslata az adófizetőkre terheli a felelőtlen bankárok és a részvényesek kárát. Azt ő sem ellenzi, hogy az állam igyekszik segíteni a nemzetgazdasági szempontból is fontos bankoknak és biztosítótársaságoknak, de a kormány javaslatát elhibázottnak tartja. Ha most egyszerűen mentőövet dob a felelőtlen befektetőknek, azzal azt sugallja, hogy ha nagy a baj, az állam majd segít. Így félő, hogy a befektetők a jövőben sem lesznek körültekintőbbek, és ismét nagy kockázatú spekulatív pénzpiaci tranzakciókba kezdenek. Ha a számításaik beválnak, mesés hasznot tehetnek zsebre, ha tévednek, az állam majd megint segít.

A tartós pénzpiaci stabilitás csak akkor teremthető meg – véli Geiger –, ha a kormány elejét veszi a spekulatív befektetéseknek. A rossz hitelek átvállalásakor nagyon körültekintően kell eljárni, és nem szabad túl magas árat kínálni a bankoknak. Legalább ilyen fontos, hogy ne csak a hitelintézeteknek, hanem az adósoknak is segítsen a kormány: ne csak a bankcsődöket akadályozza meg, hanem azt is, hogy a törlesztőrészletet fizetni nem tudó adósok feje fölül eladják a házat.

A kormány kritikusai, akik a bankoknak nyújtott adománynak tekintik a kormány által elkülönített 700 milliárd dollárt, azzal a kérdéssel nem foglalkoznak, hogy mi lesz az amerikai állampolgárok megtakarításával, ha a tőzsde összeomlik, és a bankok tönkremennek. Ha ez bekövetkezne, akkor nem csak a bankbetétek, hanem a nyugdíjak is veszélybe kerülnének, hiszen a nyugdíjbiztosítók is áldozatul esnének a krachnak.