Adva van három vadidegen, aki kérdésekre felel. Adva van egy bizonyos öszszeg, amely a helyes válaszért jár. Ver a víz: pörögnek a számok a nulla felé, látjuk olvadni a pénzt a képernyő jobb alsó sarkában, miközben a három idegen egymás torkát harapdálva - Cápák! - meg nem egyezik a hibátlan feleletben.

Akkor aztán meglehetősen bénán nyomkodnak mindenféle betűket, s valamelyikőjük rácsap egy lámpatestre. Ha minden jó, a pénz máris behullik a közös kalapba. A fordulókban növekszik a megnyerhető öszszeg, feszülnek az idegek, ha rossz a válasz, foszlik a pénz. Ám, ha happy az end, akkor oszlik. Ekkor jön a lényeg, mert nem ám egyenlő arányban, hanem meglehetősen eltérő nagyságban. A három balek azt hitte, játszani jött, most meg magyarázhatja bele a világba, miért neki jár a több. Mert, hogy mindegyik a legtöbbet akarja, arra mérget vehetünk. Közben fogy a pénz, vagy dűlőre jutnak, vagy veszve minden, üres marad minden zseb.

Ostoba, embertelen, hülye játék. Nagyon.

Nem azért ostoba, mintha a kérdések sokkal ostobábbak volnának, mint más, hasonló tévékvízekben: utoljára talán a konkurens csatornán, Vágó Istvánnál volt minőségre utaló szerkesztés. És hát azt is megszoktuk, hogy a játékos magyar - bár sokat gondol önmagáról - sok sötétséget tart a fejében a világról. Tudjuk, hülyének lenni állampolgári jog. (Bár inkább emberi.) Normális esetben ilyenkor nyomul rá a rendező a jópofa-kedves-lojális-stb. "kvízmesterre" - legyen az a dörzsölt Vágó, a hamvas Sebestyén Balázs, esetleg a huncut Gundel-Takács Gábor -, akinek arcizomrándulásain legalább el lehet szörfözni. Ám itt, a Cápákban, csak a rideg szoba van, úszkáló halakkal. Meg egy asztrálsíkon tengődő hanggal. Nincs teste, naná. De hogy semmije se legyen! Kedves, kegyetlen, humoros és tájékozott akarna lenni, de nem megy neki, az istennek sem. Viszont idegesítő, de nagyon.

A műsor továbbá nem azért embertelen, mert eljátszatja a cápát az idegenekkel, hanem mert komolyan azt akarja, szórakozva élvezzük: mocskos cápák vagyunk, a postás torkát is átharapjuk a szomszéd Mari néni nyugdíjáért, nem hogy egy idegenét. Különben pedig: dögöljön meg a szomszéd tehene-lova is. Nem vagyok széplélek, akadnak itt reality-gyökerek, de akkor is forog kicsit a gyomor.

Végül: a műsor simán hülye. Sorstársnőm e lap szomszédos hasábjain már felfestette, mire jutott a pesti nép az első adás másnapján, milyen a messzeségben "forgóajtósként" ismert magyar: miért nem vágják át a világot az idegen-hármak, fogadják el nyilvánosan az egyenlőtlen pénzt, hogy aztán a székházzal szembeni kocsmában békésen megosztozzanak? Enynyire korlátoltak azért nem lehetünk! Ámbár, meglehet, már tényleg annyira elhülyültünk a vetélkedőkön, hogy elfelejtettük: ne vágd le az ellent mind egy szálig, mert nem marad, akivel békét kössél.