Azt követelték, hogy Oroszország vonja ki a csapatait Csecsenföldről. A sok száz gyereket szörnyű körülmények között tartották fogva. A harmadik napon megindult a roham. Máig sem tudjuk, hogy az iskola körül összegyűlt hozzátartozók köréből nyitottak tüzet vagy először az iskolában robbant fel egy pokolgép. A roham hihetetlenül és megmagyarázhatatlanul sok halálos áldozatot követelt. Háromszázötvenen haltak meg, köztük százötven gyerek. Csődöt mondott az orosz titkosszolgálat, csődöt mondtak az elit alakulatok. A Putyin által ellenőrzött sajtó rengeteg információt tartott vissza és rengeteg hamis információt terjesztett a túszok számáról, a túszejtők származásáról, összetételéről, szándékairól, sorsáról, a hivatalos szervek tevékenységéről és a történtekről. A kormányhoz egyébként közel álló Izvesztyija főszerkesztőjét kirúgták, mert a lap helyszíni tudósításai "túlzottan emocionálisak" voltak (Németh András: A sátán kutyái, HVG, 2004. szeptember 11.)

A demokratikus világ megdöbbent közvéleményét az a kérdés foglalkoztatta, hogy merre löki Oroszországot a beszláni tragédia. Az orosz politikusok jelentős része a szabadságjogok további súlyos korlátozásával járó szigorító intézkedéseket, némelyek egyenesen háborús törvényeket követeltek. Viszont: "a szabadság megfojtása és a demokratikus alapjogok megvonása éppen a terroristák győzelmét jelentené" - figyelmeztetett a Moszkovszkije Novosztyiban Jelcin. "A terrorizmus elleni harc jelszavával valójában a demokratikus szabadságjogok és a választójog korlátozása folyik" - írta ugyanott Gorbacsov. (l. Szalai Zoltán: Baszajevé a beszláni bűn, Népszabadság, 2004. szeptember 18.)

Kormányfőre várt az ország egész hónapban. A régi fejet már lecsapták, az újat még nem ültették be, de azért a nyelv már botladozott benne. Botlott vicceset: "ma erős a gazdaság, stabil és nagy a jólét"; és botlott siralmasat "Akinek kétszobás lakása van, az általában megérdemelne hármat, akinek három az négyet, akinek négy, az egy családi házat. Akinek öregedő... öregecskedő felesége van, az fiatalabbat..." A Napkelte baráti kereszttüzén (szeptember 2.) simán átcsúszott ez a spontán otrombaság. A Népszabadságnak meg haszna is volt belőle, mert egész oldalas fizetett hirdetésben tiltakozott ellene szeptember 14-én a Magyar Asszonyok Ezredvégi Szövetségétől a Női Igen Egyesületen keresztül az Asszonyok a Nemzeti Egységért Mozgalomig számos virágzó hölgyegylet. Ilyenek vagyunk mi férfiak, tahók és taplók és minduntalan "kibukik belőlünk a neandervölgyi demokrata", állapította meg remek glosszájában Para-Kovács Imre (Hölgyeim és uraim, Magyar Hírlap, szeptember 10.).

A Fidesz ügyvezető elnökségének informális tanácskozásáról az a vélemény szivárgott ki, hogy Gyurcsány miniszterelnökké választását "egyenesen főnyereménynek tartják a Fidesz vezetői... a Fidesz elnöksége úgy látja, hogy a legnagyobb ellenzéki párt számára megnyílt az út a baloldali szavazóbázis felé. - Kiss Péterrel csak a választást veszítené el az MSZP, Gyurcsány Ferenc bukásával az egész pártot magával ránthatja..." (Kis Ferenc: Óriási bukást várnak, Magyar Nemzet, 2004. szeptember 2.) Másnap Orbán Viktor a Fidesz választmánya előtt túlzásnak minősítette ezt a véleményt, "szerénységre intette a Fidesz-politikusokat", s méltatta a Fideszt, "amiért megfontolt magatartást tanúsít, s távol tartja magát a huzakodásoktól és a személyeskedésektől". Orbán hangsúlyosan "szólt a ťlélekŤ jelentőségéről is" (Cs. I.: Orbán: A Fidesz a nép pártja, Népszabadság, 2004. szeptember 3.). Bayer Zsolt megvilágította az összefüggést: "A felismerés, hogy nem tűröm tovább, mindig a lélekben születik, és csöndben. Nagy csöndben. Indulatmentesen. Józanul. Hideg fejjel. A felismerést, hogy nem tűröm tovább, indulatmentes, józan cselekvés követi. Türelem. /.../ Józanság. És figyelem. Kézbe a rongyokat. A bosszú hidegen jó..." (Új moralisták, farizeusok 36. rész, Magyar Nemzet, 2004. szeptember 27.)

 

"A költségvetési hiány mértéke csak a piaci elemzők számára fontos" - idézte Gyurcsányt a Figyelő vezércikke, remélve, hogy ezt azért a jelölt nem gondolta komolyan. (Figyelő, 2004. szeptember 16.) Biztos nem, de alkalmasint a saját kormányprogramját sem, mely ígért évi négyszázalékos gazdasági növekedést, 2010-re eurót, hihetetlen mennyiségű autópályát, 4-es metrót, adócsökkentést, tovább robogó Sulinet-expresszt, hitelt, támogatást, fejlesztést kisvállalkozóknak, nagyvállalkozóknak, vasútnak, egészségügynek, oktatásügynek, rendőrségnek, környezetvédelemnek... Az SZDSZ Szabad Tanácskozásán megállapították, hogy "ott folytatja a Gyurcsány-kormány, ahol elődje abbahagyta". Bauer Tamás szerint "a kormányprogram nem más, mint további ígérgetés, a reformok pedig elmaradnak." (Figyelő, 2004. szeptember 30.)

Gyurcsány még kijelölt miniszterelnökként indoklás nélkül kirúgta három közigazgatási hivatal vezetőjét. Tóth Ákos azt tartotta legvalószínűbbnek, hogy azért rúgott ki hármat, mert különben túlságosan szembe tűnt volna az az egy, akinek feltétlenül mennie kellett. (Útravaló, Népszabadság, 2004. szeptember 30.) Ez az egy a budapesti hivatalvezető, Felkai László volt, aki a főváros főjegyzőjéhez benyújtott állásfoglalása szerint összeférhetetlennek tartotta a főpolgármesterséget és az EP-képviselőséget. Az EP-képviselők jogállásáról szóló törvény nem zárta ki, hogy polgármester Brüsszelben is képviselősködjék, az önkormányzati törvény viszont kizárta, hogy polgármester egyéb "munkavégzésre irányuló jogviszonyt" létesítsen. Felkai az egyik, Demszky és a fővárosi képviselő-testület többsége a másik törvénnyel érvelt. A bíróság Felkainak adott igazat, Demszkynek le kellett mondania a brüsszeli képviselőségről, hogy főpolgármester maradhasson. Felkain azonban ez az ítélet már nem segített. A Magyar Hírlap vezércikke azzal zárult, hogy ha Demszky és Gyurcsány azt reméli, "hogy ez az ťapróságŤ eltűnik a mostani eskütételi forgatagban... ne reménykedjenek. A köznyelvben fideszesnek nevezett rapid tempó akkor is elfogadhatatlan, ha szoclibek alkalmazzák. Nincs kettős mérce." (Feltételezünk, Magyar Hírlap, 2004. szeptember 30.) Nincs a fenét! Ki emlékszik ma már Felkai Lászlóra?!

Az EP-választásokon elért MDF-es siker után a párt fideszoid "Lakitelek-platformjának" sürgősen tennie kellett valamit a függetlenségi irányzat megszilárdulása ellen. A frakcióban tudtak tenni valamit, mert ott voltak többségben. A frakció 22 tagjából 13 de facto kriptofideszes volt, ami nem csoda, mivel 2002-ben mind a huszonketten a Fidesz kegyelméből, közös listáról, vagy közös támogatással szereztek mandátumot. A lakitelkiek a szeptember 3-i frakcióülésen akarták leváltani Herényi Károlyt, a Dávid Ibolyához hű frakcióvezetőt. A későbbiekben nyilván a pártelnököt is visszahívták volna a parlament alelnöki tisztségéből, kirakhatták volna a frakcióból a párt többségi szárnyát képviselő kollégáikat, s így a frakció pont az ellenkezőjét tette volna annak, amit a párt többsége akart. Így biztosították korábban a párt többségéről levált kisgazdák is a többséget az Antall-Boross, majd az Orbán-kormány számára. Herényi az ő elmozdításáról döntő frakcióülés előtt egy nappal önhatalmúlag bejelentette öt lakitelki kizárását a frakcióból. Éppen enynyi kellett ahhoz, hogy a lakitelkiek kisebbségbe szoruljanak. A Házszabály szerint képviselőt csak a frakció zárhat ki. Herényi arra hivatkozott, hogy ő jogosult bármilyen döntést hozni a frakció nevében, mivel a frakciónak momentán nincs érvényes alapszabálya. (Azért nem volt, mert a párt választmánya nem sokkal korábban hatályon kívül helyezte.) Az ügyrendi bizottság kormánypárti többsége úgy döntött, hogy a házelnöknek a kizárásról szóló értesítést minden további nélkül tudomásul kell vennie, annak valóságtartalmát, az eljárás szabályosságát nem vizsgálhatja. Arra hivatkoztak, hogy így foglalt állást az előző ciklusban is az akkor "jobboldali" többségű ügyrendi bizottság a kisgazda belharcok idején. És valóban. Ők nem vethetnek semmit egymás szemére, de a jogállam és a parlamentáris demokrácia barátai annál többet, valamenynyiükére.

Az MDF választmánya is, országos gyűlése is hatalmas többséggel jóváhagyta a törvénygyalázást. A lakitelkiekkel hűségnyilatkozatot írattak alá, majd átírták a frakciószabályzatot és a párt alapszabályát úgy, hogy a frakciónak szorosan követnie kelljen a pártvezetés irányvonalát. Az alapszabály-módosítás automatikusan kivetette a pártból is a frakcióból kiutasított prominens lakitelkieket.

A továbbiakban még két képviselőt kizártak a frakcióból, a többi lakitelki már önként távozott.

2007-ben jogerős bírósági ítélet rögzítette, hogy Herényi eljárása törvénysértő volt. Az MDF-nek a pervesztés sértett képviselőnként 2-2 millió forintba, annak kamataiba és némi perköltségbe került. Semmiség ahhoz képest, amennyit a szocialista Leisztinger az ő tiszteletre méltó társaságán keresztül az MDF "önállóságába" belefeccolt.

Az MDF esetében kétségtelenül többségi akarat érvényesítéséhez kellett többségi akaratot semmibe venni. Igazolja-e ez a paradoxon a jogsértést? Nos, nem igazolja, hanem prolongálja. Minden párt jogos és elemi igénye, hogy a rá adott szavazatokat hasznosító, az ő nevét viselő frakció ne a párt többségi stratégiája és legitim vezetői ellen dolgozzon. A jogszabályok bizonyos helyzetekben ezt nem garantálják. Ennek a hiányosságnak a megszüntetése parancsoló szükséggé válik, ha a helyzetet nem lehet jogsértéssel megoldani. De ha lehet, mert mindig van hozzá elég cinkos, akkor marad a joghézag és a jogsértés!

A Népszava hatalmas össznépi - értsd: összbaloldali - tiltakozást szervezett annak érdekében, hogy október 15-én, a nyilas hatalomátvétel hatvanadik évfordulóján ne vonulhasson fel fél tucat követője élén Szálasi Ferenc elkötelezett híve, Bácsfi Diána, aki olyan hungarista államban hisz, melyben eszme és állam tökéletesen összeolvad, melyben ennek megfelelően árulónak tekintik és megsemmisítik azt, aki nem teszi magáévá a hungarista eszmét, és amelyben rasszantropológiai kutatásokkal állapítják majd meg, ki tartozik a Magyarországon "honképtelen és talajképtelen" zsidó és cigány népcsoporthoz, melyektől meg kell tisztítani az országot. Az MSZP ezt az alkalmat is megpróbálta kihasználni arra, hogy olyan törvénymódosítást fogadtasson el, mely politikai mérlegelési jogot ad a demonstrációk engedélyezése ügyében a rendőrségnek, amely már azzal a jogával is rendszeresen és politikailag motiváltan visszaél, hogy a közlekedés akadályozásának aránytalanságát "mérlegelheti". Erre a módosításra szerencsére most sem sikerült rábeszélni az SZDSZ-t. A Népszavában hetekig folyt a flottafölvonulás, cikkek tömege taglalta a náciveszélyt, sok kolumnányi aláírás gyűlt össze.

Október 15-én azért csak megvolt a miniatűr nyilastüntetés meg a nagyobbacska ellentüntetés is. Bácsfi Diánát sikerült távol tartani: egy nyilvános náci karlendítésre mint kirívóan közösségellenes magatartásra hivatkozva tíznapos elzárásra ítélték. Bebizonyosodott, hogy egy ilyen pitiáner ügyben sem a sikernek, sem a kudarcnak nincs semmiféle jelentősége. Sem annak, hogy a nyilastüntetést megtartották, sem annak, hogy a Bácsfit elzárták. Nem azokkal van a gond, akik nyíltan nyilasok, mert ők kevesen vannak, és nem pajtáskodik velük senki, aki komoly szerepet szán magának a magyar közéletben. Az igazi gond ott van, ahol a homály és a kétértelműség. A Fidesz négypárti nyilatkozatot kezdeményezett a nemzetiszocialista eszmék ellen, a jobboldali és a szélsőjobboldali lapokban Bácsfit versengve gyalázták, a baloldal szekerét toló provokátornak nyilvánították, lezsidózták, felfedezték az exbelügyes apukáját stb. A "jobboldalt" őszinte szálasistákkal kompromittálni reménytelen vállalkozás. Csak az őszintétlenekkel adják össze magukat.

Nem Bácsfi Diána a probléma, aki szívesen letömeggyilkolna minket, de sohasem lesz rá módja - Pokorni Zoltán a probléma, aki egyenlőségjelet tesz Bácsfi és Gyurcsány közé azon az alapon, hogy az egyik nyilasjelképet használ, a másik meg nem ért egyet a vörös csillag betiltásával; Pokorni, aki a holokauszttagadás eltűrését hányja a kormány szemére, miközben a holokauszttagadók egyik fórumának, a Demokratának a születésnapján pártja nevében barátaiként üdvözli a lap szerkesztőit. Azokat, akik hatalmas terjedelemben és szenvedéllyel, nem nyilas, hanem honvédő minőségükben magasztalják a nyilasokat; konzervatív, "rendpárti" és "radikális nemzeti" gondolatként népszerűsítik a fasiszta eszméket. Nem egyértelműen és nem rendszerben, hanem elemenként és kétértelműen.

Amit be lehet tiltani, azt szinte már nem is érdemes. A sunyiságot viszont nem lehet betiltani.

2004. szeptember