Magyarra fordítva ez annyit tesz, térjen már észre a liberális párt, állapodjon meg az MSZP-vel a költségvetés támogatásáról, praktikusan a parlamenti ciklus folytatásáról. Nem teszik hozzá, hogy ha az SZDSZ jelentős engedményeket tesz az MSZP-nek, akkor lifttel megy le a tizedikről, s miután kilép az épületből, nagyjából örökre eltűnik a semmiben. Mások azt állítják, téved az SZDSZ, ha a jobboldalon keres magának új otthont, ott senki sem látja szívesen. Ez igaz, azzal a megkötéssel, hogy az SZDSZ nem is keres helyet magának a jobboldalon.

Az egykori szövetségesek közötti megállapodás sorsa ugyanannyira múlik a szocialistákon, mint a liberálisokon. A két párt a márciusi népszavazást követően vetett véget a koalíciónak. A sokkoló március 9-ét követően hetekig tárgyaltak az egészségügy jövőjéről, de sem erről, sem az adórendszer tervbe vett átalakításáról nem tudtak megállapodni. Csak a casus belli volt, hogy Gyurcsány Ferenc egy MSZP-s pártaktíva önfeledt ünneplése közepette menesztette a még nála is népszerűtlenebb liberális egészségügyi minisztert, s az akkori SZDSZ-elnök enyhén szólva nem igyekezett meggátolni a szakítást. A felek nem gondolták végig, mi lesz a szakítás másnapján, de tény, hogy immár másnap van, a koalíció utáni periódus napjait pergetjük. A koalíció felmondásának nem volt célja, de értelme lehet: mind a szocialistáknak, mind a liberálisoknak esélyük nyílik önmaguk újradefiniálására. Pontosan tudni lehetett ugyanakkor, hogy a kisebbségi kormány életben maradása azon múlik, át tudja-e lökdösni az adótörvényeket és a költségvetést a Házon. Az is valószínűsíthető volt, hogy az SZDSZ lehet az egyes számú tárgyalópartner, ennyiből tehát szeptember elejének fejleményei nem érhettek senkit sem váratlanul.

Mégis, meglepetést, sokakban felháborodást keltett, hogy az SZDSZ a koalíció utáni korszakhoz illeszkedő választ adott, amikor nemet mondott a miniszterelnök Megegyezés című iratára. Ha az SZDSZ simán igent mond, azzal ismét az MSZP-vel fenntartott örökös és megbonthatatlan barátság politikája mellett teszi le a voksot, pedig, mint láttuk, a koalíciós szakítás arra adott lehetőséget, hogy a párt felhagyjon ezzel. Ezt nem kevés liberális politikus és választó évek óta várta. Másfelől, a Megegyezéssel a két párt visszajutott a márciusi állomáshoz, ismét látható, hogy alapvető, ha tetszik, nemzetstratégiai kérdésekben eltérően gondolkodnak. Az MSZP fél év alatt másodszor ítélte meg rosszul az SZDSZ várható reakcióját: a koalíciós szakításban se hitt, majd a Megegyezés nyomán koalíciós jellegű megbeszélésekre számított, amelyek kizárólag költségvetési rubrikákról és milliárdokról szólnak, s amelyeket megállapodás zár. Ez volt az A jelű terv: frakcióalapú támogatás az SZDSZ részéről az MSZP-kormány számára, hiszen egyiküknek sem érdekük az előre hozott választás, és fő ellenfelük azonos.

Ezután viszont az SZDSZ lőtt mellé, amikor szintén a koalíciós idők egyik nevezetes forgatókönyvét vette elő, a 2004-es miniszterelnök-váltásét. Ám az MSZP-ben úgy gondolták, egy kormányon kívüli párt ne akarja megmondani, ki a kormánypárt által delegált miniszterelnök. A szocialisták külső követelésre dafke nem váltanak kormányfőt, mindegy, hogy a Fidesz vagy az SZDSZ próbál nyomást gyakorolni rájuk. A liberális pártvezetés a szakértői kormány javaslatával megerősítette Gyurcsány Ferenc helyzetét, továbbá haragra gerjesztette a néhai koalíciót támogató véleményformálókat. Ostobaságnak, felelőtlenségnek, szégyennek minősítették az SZDSZ politikáját, ami a liberális párton belül bizonytalanságot keltett. Holott az SZDSZ taktikájának megvolt a maga logikája. Ha a regnáló miniszterelnök egy adott programot képvisel, ami nem elfogadható az SZDSZ számára, akkor feltételezhető, hogy csak egy másik miniszterelnök mutathat fel egy másféle programot. Abban is van valamennyi ráció, hogy ha rögtön tartalmi vita kezdődik, az megint csak olyan, mint egy koalíciós tárgyalás, miként egy másik MSZP-s politikus miniszterelnökké emelése is új koalíciót jelentene. Ellenben a népszerűtlen miniszterelnök leváltása akár hasznot is hajthat(ott volna) a liberális párt számára.

Kevesen vették észre, hogy az SZDSZ valójában nem ultimátumot adott az MSZP-nek, hanem ajánlatot tett neki: ha a szocialisták változtatnak a programon és a kormányfő személyén, akkor az SZDSZ támogatja a költségvetést, a 2006-ban választott parlament pedig a helyén marad. Vagyis az SZDSZ a koalíciós szakítás és a számára elfogadhatatlan cselekvési terv után még mindig az MSZP-vel akart megállapodni, nem tett komoly erőfeszítéseket az ellenzéki egység létrehozására - nem ment át a jobboldalra. Igaz, erre a Fidesz részéről nem is volt fogadókészség: a Fidesz nem támogat az SZDSZ-szel együtt még egy átmeneti kormányt sem, maga akar kormányozni.

Az MSZP átgondolta az SZDSZ ajánlatát, s arra jutott: ilyen alku nincs. A kormánypárt "beásta" magát a Megegyezés sáncai mögé. Gyurcsánynak nem kellett megzsarolnia pártját, hogy elnyerje támogatását. A szocialista "nagyvadak" értették, hogy Gyurcsánnyal együtt ők is elveszítenék kormányzati pozícióikat a "szakértő" miniszterelnök beiktatásakor, minek támogatták volna hát az elképzelést? S ami ennél is lényegesebb: a szocialistáknak, köszönik szépen, tetszik a Megegyezés. Tetszik a jóléti rendszereket, elsősorban a nyugdíjrendszert védelmező álláspont, megspékelve egy kis szigorítással a segélyezési szisztémában. Ebben is van logika: Gyurcsány a megszorítások bevezetése idején se nyúlt a családi pótlékhoz és a nyugdíjrendszerhez, miért nyúlna most? A miniszterelnök e sokadik programja áll talán a legközelebb a szocialista törzsbázis szívéhez, eszük ágában sincs lemondani róla. Kevés politikai racionalitása van annak, mikor például megyei SZDSZ-vezetők követelik, hogy előbb a nagyarányú adócsökkentést tűzze ki célul országos pártvezetésük, csak utána vesse fel a szakértői kormány kérdését. A kormányfő- és a programváltás egy és ugyanaz - lenne. Az SZDSZ vezetése egyébként már visszább lépett: először a "szakértői" kifejezés mögé került a "jellegű" szó, majd elé az, hogy "akár", s Fodor Gábor immár hajlandó "értelmes dolgokban együttműködni" a kormánnyal. A delegációk tartalmi kérdésekről vitatkoznak, amint azt sokan elvárták, de az MSZP érdemi kérdésben jottányit sem engedett mindeddig.

Ennek oka lehet az SZDSZ-en belül keletkezett bizonytalanság, valamint hogy növekszik egy B terv megvalósulásának valószínűsége. Az MSZP bízhat abban, hogy hivatalos megállapodás nélkül is keresztülviheti a büdzsét és az adótörvényeket. Gegesy Ferenc lemondásával csökkent az ellenzék létszáma, a ferencvárosi polgármester a miniszterelnök dolgát tette könynyebbé. Almássy Kornél "eltiltása" után nem vett részt a parlament munkájában, ki tudja, hogyan alakul ez a jövőben. A két volt fideszes független képviselő szavazata többesélyes. Egy-két tudatosan vagy fegyelmezetlenségből távol maradó, esetleg ilyen-olyan megfontolásból átszavazó ellenzéki képviselő már elegendő a szocialistáknak a sorsdöntő parlamenti voksolások megnyeréséhez.

Az MSZP-SZDSZ-megállapodás esetleges meghiúsulására mégis az SZDSZ elnöke mehet rá, amennyiben nem tudja elhitetni, hogy nem az ő taktikája vezet a kompromisszum elmaradásához. A fő tényező ugyanis az, hogy Gyurcsány Ferenc elfoglalta a választási startpozíciót. Ő használta ki jobban az újradefiniálás áprilisban megnyíló lehetőségét, neki már van olyan programja, amellyel nekivághat egy új választásnak. Ma már valószínűbb, hogy az adó- és/vagy a költségvetési törvény bukása esetén a miniszterelnök, kezében a Megegyezéssel, Schröder-módra nekivág az előre hozott választásnak, mint az, hogy a leszavazást követően hátrahőköl, feladja posztját, programját.

A Fidesz közben csendben vár. Ha hangosan követelné, hogy az SZDSZ hozza meg végső döntését, akkor a liberális párt alighanem "beszakadna" a Fidesz-ellenes közvélemény nyomása alatt és bármi áron megtérne az MSZP-hez. A Fidesz egyetlen esélye az előre hozott választásra, ha mind az A, mind a B terv kudarcot vall, s az ellenzéki pártnak van türelme ezt kivárni. Ekkor már nehéz lenne az SZDSZ-nek eltáncolnia a parlament feloszlatása elől, s mint láttuk, ezen a ponton az MSZP is érdekelt lehet a választás mielőbbi megtartásában.

Amennyiben tehát az A vagy a B terv működik, nem lesz előre hozott választás. Ha nem működik, akkor lesz. S ennek nem az volna a fő oka, hogy valaki rosszul taktikázott, hanem az, hogy a kormányfő áprilisban elvesztette parlamenti többségét. Egy választási kampánnyal, amely sok meglepetést tartogathat, kísérletet tehet a támogatás megújítására, miként az ellenzék is megpróbálhat kormányra jutni. Ahogy az egy versengő pártrendszerben lenni szokott.

A szerző a Vision Consulting vezető elemzője.