Úton a Nagy Testvér

Teljes ellenőrzésre rendezkedne be a közutakon a Nemzeti Közlekedési Hatóság: új kamerás rendszere egyszerre vadászna a gyorshajtókra, az autópályákon bliccelőkre, a lejárt forgalmival, zöldkártyával vagy kötelező biztosítás nélkül autózókra, a túlsúlyos, esetleg a hétvégi forgalomkorlátozást megsértő kamionokra. A 17 milliárd forintos beruházásra pénz van, kormánydöntés nincs.

A mindent látó Nagy Testvér szerepére tör a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH). Mindehhez olyan informatikai rendszer kiépítését tervezi, amely kivétel nélkül kiszűrné a szabálytalankodókat a közutakon. Kamerái és adatfeldolgozó központja egy csapásra leértékelné a bokorban bujkáló traffipaxos rendőrautók vagy az autópályadíj-fizetés ellenőrzését szolgáló, parkolóba tereléses eseti megállítások jelentőségét. Eközben hatékonyabb is lenne a jelenlegi hatósági ellenőrzéseknél: szorításából a tilosban járók nem menekülhetnének, és a rendszer teljes kiépítése után a költségvetés évről évre többletbevételhez juthatna.

A közúti közlekedési elektronikus ellenőrzési rendszer (KKEER) teljes fegyverzetével 2010-ben állna szolgálatba. Feladatainak egy részét azonban már jövőre ellátná. Ehhez az alapot az adja, hogy a közúti közlekedésről szóló törvény tavalyi módosítása alapján a közlekedési hatóságnak 2009 januárjában át kell vennie a sztrádadíjfizetés ellenőrzését az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt.-től. A sztrádaüzemeltető cég 19 autópálya-keresztmetszetet látó kameráinak felvételeit alig több mint három hónap múlva már az NKH saját és a valamennyi hazai gépjármű adatait tartalmazó Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) adatbázisával is összevetik.

Az új rendszer egy kiskaput azonnal bezár: aki eddig az ÁAK járműkategóriák azonosítására képtelen elektronikus rendszerében mondjuk egy motorkerékpár sztrádadíjának megfizetése után teherautójával büntetlenül autózott a fizetős autópályákon, januártól azonnal megbukik. Ezen a trükkön ugyanis a KKEER elvileg már embrió állapotában is átlát majd, és postázza a méltányos bírságot is.

Meglepetés érheti a magyar sztrádák hiányos ellenőrzésére építve díjfizetés nélkül furikázó külföldi kamionosokat is. Az NKH ugyanis a tervek szerint januártól a határállomásokon elhelyezett kamerák képeit is megkapja. Így azonnal kiderül, ha az országot elhagyni készülő jármű után egyáltalán nem, vagy nem a kategóriájának megfelelő sztrádadíjat fizették meg. Ami azzal a kellemetlenséggel járhat, hogy az NKH a szabálytalankodó gépkocsit megállíthatja, és mindaddig vissza is tarthatja, amíg üzemben tartója nem rendezi az útdíjszámlát és a trükközésért kiszabott büntetést.

De nem alhatnak majd nyugodtan azok a külföldi autósok sem, akik a magyar utakon elkövetetett kisebb-nagyobb kihágások után angolosan távoznak. A külföldi szakhatóságokkal összehangolt munkát végző NKH ugyanis a szlovák, osztrák vagy éppen román gépkocsik tulajdonosainak adataihoz is hozzáfér. Ami - a remények szerint - elegendő lesz ahhoz, hogy a külföldi szabálytalankodóktól is éppen úgy behajtsák a bírságokat, mint a magyar autósoktól.

Mindennek jelentőséget ad, hogy a KKEER teljes kiépítése után a kamerák látókörébe kerülő, borsos bírságokkal büntethető szabálytalanságok köre alaposan kibővül. A legtöbb autósnak feltehetően az okoz majd fejfájást, hogy a rendőrséggel és rendszerével együttműködő közlekedési hatóság kamerái - az autópályákon, főutakon, sőt esetleg a városi utakon is - alkalmasak lesznek a sebesség-ellenőrzésre. A Balaton és a főváros között például a kihelyezett kamerák számától függően akár tucatnyi helyen is készülhet majd felvétel a gyorshajtókról. Mindezért cserébe szerény vigasz, hogy a rendszer - egyelőre legalábbis - nem a kamerák sora előtt elhaladó járművek átlagsebességét méri majd. A szakhatóság beéri a fotózás pillanatában készült sebesség értékelésével.

Elsősorban a teherautósoknak lesz kellemetlen, hogy az NKH rendszere a sebességmérésnél is különbséget tesz majd a járműkategóriák között. Ami azért korszakos váltás, mert a személygépkocsik sebességkorlátozásához igazítva mérő traffipaxok az autópályákon ma még nem fotózzák, ha egy teherautó a számára előírt legfeljebb kilencven kilométeróránál gyorsabban, de százharmincnál lassabban haladt. A KKEER viszont a rendszám alapján megállapítja majd, ha a kamera előtt százhússzal elhúzó jármű teherautó volt, és a sebességtúllépésért automatikusan postázza a büntetést.

A kamionosok feltehetően nem örülnek majd annak sem, hogy a hétvégi forgalomkorlátozás betartatásában sem lesz pardon. Ha rendőr nem is, a kamerák biztosan látják majd a tiltott időszakban közlekedő teherautókat. Emellett a tehergépkocsik számára tiltott útszakaszokon sem attól függ majd a bírságolás, hogy a rendőrség helyben lemeszeli-e a tilosban járókat. A teherautók számára tilos területnek számító Lánchídon például egyetlen kamera is elég lehet ahhoz, hogy a forgalmi engedélyük szerint teherautónak vizsgáztatott furgonok gazdáit garantáltan megbírságolják.

Újdonság lesz az is, hogy a Nagy Testvér az NKH adatbázisa alapján a járművek okmányainak érvényességére is figyelne. A leolvasott rendszámok alapján például ellenőrzik majd a kamerák előtt elhaladó járművek műszaki érvényességét. Így a lejárt forgalmival közlekedők már az első kameránál megbukhatnak. De hasonló sorsra jutnak a lejárt zöldkártyával vagy netán a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás nélkül autózók is.

A tilosban járók a kiszabott büntetéseket többnyire a megszokott eljárással, postán kapják majd meg. Az objektív felelősség jegyében pedig minden kihágásért a gépkocsi tulajdonosa fizet. Kivétel lehet, ha a szabálytalankodót a közlekedési hatóság saját elfogóautói állítják meg, vagy a KKEER adatai alapján a rendőrség már a helyszínen megbírságolja.

A közlekedési szabályok betartását rugalmasan kezelő autósok mindenesetre még reménykedhetnek, hogy a totális ellenőrzésből végül nem lesz semmi. A kormány ugyanis egyelőre nem mondta ki a végső szót az NKH - egyébként januártól törvényben előírt feladatainak ellátásához megálmodott - fejlesztéséről. Holott a késlekedés eredménye a beruházás elmaradása lehet. A Pénzügyminisztérium álláspontja szerint legalábbis a 15-17 milliárd forintos beruházásra 2009-ben már nem lesz pénz, megvalósítása csak az idei költségvetés egyensúlyi tartalékából finanszírozható. Ami azt jelenti, hogy az NKH-nak a rendszer szállítóival legkésőbb 2008 decemberében szerződnie kellene. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha a költséges beszerzésre és a kiépítendő hálózat tízéves üzemeltetésére egyszerűsített közbeszerzést írnak ki, amely a rendelkezésre álló két hónapban talán lezárulhat. Feltéve persze, hogy eredményét végül egyik érdekelt sem támadja meg.

Mindenesetre, ha a KKEER a terveknek megfelelően kiépül, központi informatikai rendszerének üzemeltetése 2009-től évi 1,7-2,2 milliárd forintot emészthet fel. Ezenfelül a kamerák telepítéséért és fenntartásáért az egyszerűsített közbeszerzéssel kiválasztott szállítóknak évente hozzávetőleg 3,1-4,8 milliárd forint szolgáltatási díjat is fizethetnek majd. Mindezért kárpótlásul az autópályadíjak kényszerű befizetése, illetve a szabálytalankodó autósoktól beszedett büntetések révén a rendszer már jövőre havonta növekvő összegű - a becslések szerint 0,8-1,5 milliárd forint - többletbevételhez juttathatja a költségvetést. Ha pedig a kormány egyszer valóban lándzsát tör a használatarányos útdíjak bevezetése mellett, a vele az ígéretek szerint problémamentesen összekapcsolható elektronikus ellenőrzési rendszer 2011-től évente 15-18 milliárd forint többletbevételt hozhat.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.