Rázós út a fájdalmak ellen

Tiszabő annyira elszegényedett, hogy oda az orvosi ellátásból már csak a legdrágább jut. Hascsikarás, gyomorrontás, hirtelen láz - egyre megy. Ide mindig mentőautó jön. A falunak húsz éve nincs háziorvosa, orvosi ügyelete.

Messziről érezni a füstöt. Az éles vijjogó sziréna vezet el a faluba. Apró, vályogház kapott lángra. A tűzet ugyan eloltották, de bentlakóknak mindenük oda. A vályogfalakról már csak néhány üszkös gerenda meredezik az égnek. Az öreg, a ház tulajdonosa, az út szélére állított széken kuporog. Szorongatja a botját, egyensúlya megtartásához ülve is támaszkodnia kell. A bámészkodók hol őt, hol a tűzoltókat szidják: az utóbbiak csak a negyedik hívás után jöttek, addig nem hitték, hogy nagy baj. Sok a vakriasztás, a tréfálkozó bejelentő, így egy ideje a környező településekről a segítség addig el sem indul, míg a jegyző vagy más hivatalbéli ember meg nem erősíti, tényleg van baj. Fél négy után, ha lejár a hivatali munkaidő, a falu menthetetlen.

Az öreg maga próbálta meggyújtani a tüzet, lángra kaptak a ruhák. A házban, az udvarban nincs víz, a legközelebbi csap az utca végén, legalább ötszáz méter. Még ha jól mozogna is, ha bírta volna is a kannát, akkor se lett volna esélye a tűzzel szemben.

Nincs segítség – motyogja az idős ember. Senki nem akarja befogadni: 83 éves, járni is alig tud. Nem bír, nem akar éjszaka az utcán maradni. Kórházba akarok menni – hajtogatja, de a mentős nem találja indokoltnak a kérését. Az eset Tiszabőn példátlan, mert ritka kivétel, hogy a mentő nem visz magával innen beteget, de ezúttal az öreg nélkül indulnak vissza a szolnoki állomásra.

Éltek már olyan faluban, ahol évek óta nincs állandó orvos? – bök rám az asszony, ő is egyike az alkalmi katasztrófalátogatóknak. Az útszélről pörlekedő asszony ingébe apró maszatos kezecskék markolnak, a válla mögött szipogó fej, időnként élesen fel-felsír. Miközben a kicsit nyugtatja, ömlik belőle a panasz: Tudja, mit jelent, állandóan kuncsorogni, hogy a lázas gyerekkel fogadják idegenben orvosok az embert? A szomszéd faluban, hiába dugnám a zsebibe a pénzt, évek óta egyszerűen csak tovább küldenek: nem tartozunk oda, menjek a szolnoki kórházba, ott meg azért nem jutunk a doktor elé, mert nincs beutaló. Ha lenne, nem lennék ott, hiszen akkor már látta volna a gyereket orvos.

A nő mind indulatosabban szitkozódik, lassan derül ki: a láz megint lekéste a hivatalos rendelési időt. Az orvosi rendelőben délelőttönként helyettesítő Slezák Sándor doktornak fél egykor szigorúan indulnia kell. Várja őt a saját praxisa Szolnokon, itt, Tiszabőn öt éve, napi néhány órában dolgozik. Most meg már egy is elmúlt. Tiszabő holnap reggel nyolcig orvos nélkül maradt.

Patthelyzet van.

Aki bajba kerül, orvosra szorul, rendszerint kocsit fogad, és körülbelül négyezer forintért végigjárja az asszony által már elmesélt kálváriát a szomszédos Fegyvernek orvosi ügyeletére, onnan a szolnoki kórházba, aztán vissza. Ha szerencséje van, valaki megszánja a gyereket, és ellátja. Ha nem, amint visszaérnek, hívják a mentőt. Ami addig zsebből ment, azt innentől kezdve már az egészségbiztosító fizeti.

A segítség ilyenkor a legközelebbi helynek számító szolnoki mentőállomásról indul. Az állomáshoz 24 órás roham- és esetkocsi, valamint három, nappalos mentőautó tartozik. A feladatuk lényegében a térség sürgős mentésre szorulóinak ellátása lenne, de a mentők jó ideje az ügyeletes orvos szerepét is ellátják Tiszabőn.

Orvos csak az egyetlen és a legsúlyosabb esetekre szolgálatban álló rohamkocsin van. Ha az úton van, akkor a tiszabői beteget kompetencia híján be kell szállítaniuk a kórházba, onnan meg rendszerint haza. A mentőtiszt, illetve az ápoló tünetek alapján nem állapíthat meg betegséget, nem diagnosztizálhat, nem írhat gyógyszert. De nem is vállalhat felelősséget, ha a banálisnak induló tünet mégis tragédiába torkollna. Így általában jön a mentő és viszi a tiszabői beteget. Szolnok és Tiszabő között körülbelül 40 kilométer a távolság, az út minimálisan 36 percig tart. A mentő egyetlen kilométere 65 forintba kerül, az orvos bére óránként 2000, az ápolóé 500. Azaz egyetlen kivonulás, ha szabad az orvossal közlekedő mentő, 7700 forintba kerül a felhasznált gyógyszereket, egyéb eszközök használata nélkül. Ha csak a mentőtiszttel vagy csak ápolóval üzemelő autó van kéznél egy-egy Tiszabői riasztásnál, akkor a költséghez hozzáadódik még egy oda-visszaút is.

Az Országos Mentőszolgálat adatai szerint a tiszabői mentőhívások 50 százaléka olyan eset, amikor nincs szükség mentőautóra. Elég volna a telefonos tanácsadás vagy orvosi ügyelet. Az utóbbi jóval olcsóbb is, hiszen ott csak az orvos 2000 forintos, az ápolónő 500 forintos bére áll szemben a sürgősségi ellátás áraival. Tiszabőnek azonban csak a legdrágább megoldásra futja. Az olcsóbb orvosi ügyelet számukra időtlen idők óta elérhetetlen.

Az idősebbek úgy emlékeznek, hogy 1988 óta nincs olyan orvos, aki itt állást vállalna a faluban.

Ezt, a falu jegyzője, Ulviczky László is megerősíti. A praxis most is az önkormányzaté, a kártyapénzből – az Országos Egészségpénztártól az egyes betegek után járó normatívából – megélhetne egy főállású háziorvos. Több mint 2100-an élnek a faluban, közülük 1084 gyerek. A praxis nagyjából havi másfél millió forint bevételt hozna az orvosi vállalkozásnak. Ebből a pénzből kell fenntartani a rendelőt, fizetni az ápolónőt, működtetni a rendelőt. De van szolgálati lakás helyben, és ha valóban jönne egy orvos, az önkormányzat vállalná a rendelő fenntartását. Mindhiába.

A miértre, egy mosoly és a kérdés a válasz: ki akarná "eltemetni" magát egy olyan faluban, ahol szinte csak romák élnek? Ahol szinte az egész falu segélyből él? Saját orvos nélkül pedig az ügyleti ellátás végképp reménytelen. Az alapellátás, így az ügyelet megszervezése az önkormányzat kötelezettsége. A jegyző szerint a feladat meghaladja a lehetőségeiket. A jogszabály szerint vagy maguk tartanak fenn egy önálló orvosi ügyeletet, vagy társulnak a környező települések valamelyikével, és osztoznak a költségeken. Tiszabőn mindkét út járhatatlan. Az önálló ügyeleti szolgálat a falunak megfizethetetlen, velük társulni pedig egyetlen környező település sem akar.

Először az alig nyolc kilométernyire lévő, Fegyverneket keresték meg. A képviselőtestületük azonban kétszer is határozatban utasította vissza a kérést. Hasonlóan döntött az összes, 25 kilométeres távon belüli, orvosi ügyeletet működtető, önkormányzat (Törökszentmiklós, Kunhegyes, Abádszalók) is. Próbáltak a környező, magán ügyeleti szolgáltatókkal egyezkedni. A mintegy fél tucat társaság mindegyike vállalta volna a munkát, de csak borsos áron. Volt olyan társaság, amely havonta egy-két millió forintot kért, de az ajánlatok közt szerepelt 36 milliós is. Tiszabő viszont a feladatra az egészségbiztosítótól havi 149 ezer forintot kap. Farkas Barnabás polgármester állítja: ezt hajlandók lennének 100 ezer forinttal megtoldani, s ha az orvos netán tart a cigányoktól, kísérőt is biztosítanak neki, de ennél több, ha megfeszülnek, akkor sincs.

A nyáron egyszer már az Észak–alföldi Regionális Közigazgatási Hivatal elmarasztalta az önkormányzatot, mert nem tett eleget a törvénynek, azaz nem szervezte meg az orvosi ügyeletet. A Kistérségi Tisztiorvosi Szolgálat pedig közigazgatási határozattal elrendelte, hogy amíg más megoldás nincs, a fegyverneki orvosok lássák el a tiszabőiket is. Fegyvernek azonnal tiltakozott. Az első fellebbezést még a közigazgatási hivatal elutasította, a bíróságon azonban a fegyvernekiek igazsága győzött. A perben immár megfellebbezhetetlenül, hatályon kívül helyezték a tiszabőiek ügyeleti ellátására kötelező közigazgatási okiratot. Azaz orvosi ügyelet továbbra sincs.

Ez azonban nem vigasztalja azt a nőt, aki péntek délutáni veseköves rohama kényszerített autós körútra. Hiába élt át elviselhetetlen fájdalmat, sehol nem fogadták. Több órás reménytelen kuncsorgás után, de ellátás nélkül ért haza. Közben a fájdalom enyhült, a lánya szerint valószínűleg a rázós utak segítettek anyja kínjain, mert elmozdíthatták a követ. Így a természet segítségével bírta a hétfő délelőtti rendelésig.

Hasonló természetes megoldással Fegyvernek is segíti a tiszabői betegeket. A község szélén áll, a fegyverneki Kálvária domb, egyike az ország nevezetes, csodatevő kunhalmainak. A néphit szerint az átlagnál érzékenyebb, nyitottabb emberek, a dombon ülve érezhetik a feltöltődést, a domb csodatévő, gyógyító hatását. Ha az orvosi ügyeletre nem is, egy kis csodáért a fegyverneki kunhalomra a tiszabőiek is bármikor mehetnek.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.