Bigámia lesz a kettős élettársi kapcsolat

A kettős házasság mellett bigámiának minősül jövő januártól az is, ha valaki két emberrel létesít bejegyzett élettársi kapcsolatot, vagy házas személlyel lép regisztrált élettársi kapcsolatba. A Btk. tervezett módosítása szerint a büntetés ilyen esetben legfeljebb három év börtön lehet. A kettős házasság természetesen jogilag semmis, és ugyanez lesz igaz 2009-től az azonos neműek között is elfogadottá váló bejegyzett élettársi kapcsolatokra.

A bigámia egyébként nem túl gyakori bűncselekmény, mert a házasságkötés előtti procedúra azt gyakorlatilag kizárja. Amikor a párok először járulnak az anyakönyvvezető elé, családi állapotuk a népesség-nyilvántartásból egyértelműen kiderül. Ha korábban már házasok voltak, be kell mutatniuk a kapcsolat megszűnését igazoló dokumentumot. A bejegyzett élettársi kapcsolatra ugyanezeket a szabályokat alkalmazzák majd, annyi különbséggel, hogy itt a "válást" a közjegyző mondja ki.

Két ember kapcsolatának lehet bizonyos büntetőjogi következménye is. Például közeli hozzátartozójára senki nem köteles terhelő vallomást tenni. Ezért jövőre a Btk. a rokon fogalmát kiterjeszti a bejegyzett élettársi kapcsolatban élő személyekre is. A helyzet azonban egyelőre bizonytalan, mert a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényt többen megtámadták az Alkotmánybíróság (AB) előtt. A testület a kérdést egyelőre nem vette napirendre, ám egy korábbi határozat szerint valószínűleg nem támaszt kifogást. Ha mégis másként döntenének, és a határozatot csak jövőre hirdetnék ki, annak elég szerencsétlen következményei lehetnének, hiszen az azonos neműek közötti élettársi kapcsolatot törölni kellene. Ezért szinte bizonyos, hogy az AB ebben az ügyben még az idén tiszta viszonyokat teremt.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.