A bakonyalji települések közötti utakon vígan lehet biciklizni, alig van gépkocsiforgalom, jó, ha félóránként szembejön egy autó. Emiatt volt lehetséges, hogy az akai Szimler Imre most tizenkét éves kisfia hatévesen már harminc kilométert motorozhatott a nagymamája falujáig. Igaz, az út nagyját földúton tette meg, ahol a madár se nagyon jár, s mindvégig az apja kíséretében, ráadásul komoly motorosmúltja volt: már háromévesen tudott vezetni.

A jármű sem volt mindennapi, amire felülhetett. Apja készítette a gyereknek való, csöppnyi, de működőképes motort, amelyhez hasonló azóta már jó néhány kikerült Szimler Imre műhelyéből.

- Nem tanított engem senki a motorszerelésre. Nem akadt, aki megmutatta volna. Apám gazdálkodott világéletében, anyám varrónő. Engem viszont mindig annyira érdekeltek a motorok, hogy alkatrészeket szereztem, s addig rakosgattam őket, amíg jármű nem lett belőlük - meséli a 33 éves férfi, aki maga is motorral - egy régi, kiválóan karbantartott Simsonnal - közlekedik, naponta kétszer harminc kilométert tesz meg a munkahelyéig és vissza. Egy vállalkozónál kárpitossegéd, noha az eredeti szakmája villanyszerelő.

- Így hozta az élet. Szeretem én a kárpitosmunkát is, főleg mert a főnök megengedi, hogy magam találjak ki közben dolgokat, és azokat alkalmazzam. Terveztem már bútort is - mondja, amiből kiderül, hogy Szimler Imre nem szeret belenyugodni a változtathatatlanba. Így lett belőle kismotorok autodidakta, de roppant leleményes építője is. Mindig tartalékol otthon elegendő alkatrészt, hogy bármikor nekiláthasson egy-egy újabb jármű összerakásának. Ami persze pénzbe is kerül, így azután néha el kell adnia egyet-egyet. Vevőt azonban sosem kell keresni, bőven akadnak, akik beleszerelmesednek a minimotorokba.

A gyerekeknek egy pillantás is elég, hogy örömkiáltásokat hallatva foglaljanak helyet a kormány mögött, s az unokahúgot az oldalkocsiba tessékelve "körbeszáguldjanak" az udvaron. A választékban ugyanis oldalkocsis, de utánfutós kismotor is akad.

- Nem tudok olyan fáradt lenni, hogy ne lássak hozzá bármikor a szereléshez. Engem ez kikapcsol, pihentet. Azt is jó tapasztalni, hogy másoknak is tetszik, amit csinálok. A kiállításokon néha egész sereglet bámészkodik a kismotorok körül - mondja Szimler Imre, aki azon a kérdésen, hogy nem vágyott-e még soha elegáns, márkás autón közlekedni, igencsak elcsodálkozik.

- Nem én - válaszolja. - Van nekem autóm, igaz, nem a legjobb márka, és öregecske is, de elvisz oda, ahova akarom. Biztonságos legyen, magam is meg tudjam javítani, ha elromlik, ez a lényeg.

Miközben ezt megbeszéljük, egy rokon kislány bekéredzkedik az udvaron lévő kismotor oldalkocsijába, és nagyokat kacag, mert a jelen lévő kiskutyák is mindenáron utazni akarnak. Ami Szimler Imre arcán eközben látható, az a boldog elégedettséghez hasonlít leginkább - vagy pontosan az.