Képíró Sándor ügyét vizsgálja a szerb ügyészség

Vizsgálat lefolytatását kérte Képíró Sándor ügyében a háborús bűnösök ügyeiben eljáró szerb ügyészség az illetékes belgrádi bíróságtól.

A kereset benyújtására azután került sor, hogy azt Efraim Zuroff, a zsidók elleni népirtás bűnöseinek felkutatásával foglalkozó Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi irodájának vezetője kezdeményezte. Az ügyészség arra is kérte a háborús bűnösök ügyeivel foglalkozó belgrádi bíróság vizsgáló bíróját, hogy kezdeményezze az igazságügyi minisztériumnál: Szerbia hivatalosan kérje Magyarországtól Képíró kiadását.

A Budapesten élő 94 éves férfit azzal vádolják, hogy csendőrtisztként 1942-ben Újvidéken ártatlanok legyilkolásában vett részt. A "hideg napok" néven ismertté vált január 20-a és 23-a közti időszakban a megszálló magyar erők legalább 2000 szerbet és zsidót gyilkoltak meg a vajdasági nagyvárosban.

A szerdán benyújtott kereset emlékeztet arra, hogy a razziák során házakban, udvarokban, utcákon ölték az embereket. A mínusz 30 fokos hidegben sokat a Duna jegére tereltek, s lékekbe lőtték őket bele. A vád szerint Képíró egy őrjárat vezetőjeként 42 ember - köztük 11 kiskorú - megölésében vett részt közvetlenül, két évvel később, 1944-ben pedig, már csendőr századosként, zsidók deportálásának is aktív részese volt.

Képíró Sándort egy népbírósági perben 1946-ban 14 év börtönbüntetésre ítélték, de az ítélethirdetéskor már Argentínában tartózkodott. Hatvan évi távollét után tért csak vissza Magyarországra. Efraim Zuroff már 2006-ban átadta a rá vonatkozó iratokat a szerb külügyminiszternek azzal a kéréssel, hogy Belgrád is járjon el a budapesti hatóságoknál, és sürgesse a kiadatását. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.