Fidesz: Hiller a számára "kedves" köröket hozza helyzetbe

A Fidesz azt követeli Hiller István oktatási minisztertől, hogy vonja vissza a szakmai tanácsadás szabályait módosító rendeletét és az ehhez kapcsolódó 17 milliárd forintos pályázatot, mert "a miniszternek kedves köröket hozza helyzetbe" - mondta  Sió László, az ellenzéki párt szakpolitikusa.

A képviselő emlékeztetett arra, hogy hétfőn a fideszes Pánczél Károly interpellálta az oktatási minisztert, azt gyanítva, hogy a szakmai tanácsadás rendszerét átalakító rendelet legfőbb célja az oktatási célra fordítható uniós források feletti hatalom megszerzése, a szakmai okokból háttérbe szorult szocialista közeli szakmai lobbi helyzetbe hozása, megrendeléshez juttatása.

Sió László szerint a két nappal ezelőtti gyanú mára bizonyossá vált, mert megjelent a Társadalmi Megújulás Operatív Program 17 milliárdos pályázata, amelynek nagy része a szakmai szolgáltatásokban közreműködő szaktanácsadók javadalmazását szolgálja, és amely a még meg sem jelent rendeletre hivatkozik. A fideszes politikus tudomása szerint emellett további 30 milliárd forint áll majd rendelkezésre erre a célra.

Az ellenzéki képviselő arra szólította fel Hiller Istvánt, hogy "ne hozzon helyzetbe és ne osszon szét 17 milliárd forintot számára kedves önkormányzatoknak, fenntartóknak, és szaktanácsadóknak, akik az ő köreikhez tartoznak". Sió László szerint a rendeletet és az annak alapján kiírt pályázatot is vissza kellene vonni, és a miniszternek egyeztetnie kellene az ügyben az önkormányzatokkal, az egyházi intézményfenntartókkal és a szakmai tanácsadókkal.

A helyzetet magyarázva Sió László kitért arra, hogy a helyi önkormányzatokról szóló törvény a megyei önkormányzatok feladataként állapítja meg a pedagógiai szakmai tanácsadásról és szolgáltatás megszervezését, a közoktatási törvény legutóbbi módosítása ugyanakkor lehetővé tette, hogy a miniszter egyes szakmai szolgáltatásokat országos szinten szervezzen meg. Szerinte ez néhány esetben szakmai vagy gazdaságossági szempontból indokolt volt, azonban azt semmi sem indokolhatja, hogy egy miniszteri rendelettel ez tömeges méretek öltsön, és ennek örvén az önkormányzatoktól vagy egyházi intézményfenntartóktól vonjanak el hatásköröket.

A fideszes képviselő úgy vélte, a rendelet alapján a kivételezett helyzetbe kerülő szakértők nem egyszerűen jól fizető megrendeléshez juthatnak, de döntő szavuk lenne abban is, hogy melyik fenntartó és mely intézményeivel pályázhat majd uniós forrásokra. Mint elhangzott, a tanácsadás körébe tartozik például a pedagógiai munka, a vezetői teljesítmény értékelése, a tanulmányi versenyek szervezése, intézmények átvilágítása.

Arató Gergely, az oktatási tárca államtitkára reagálásában elmondta: Sió László sajtótájékoztatóján több pontatlan információ hangzott el. Összekeveredett egymással a szaktanácsadók országos szolgáltatásairól szóló rendelet és egy iskolák, óvodák számára kiírt uniós pályázat. A rendelet célja, hogy összefoglalja az országos jelentőségű tanácsadói szolgáltatásokat. Ilyen a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekekkel kapcsolatos esélyegyenlőségi munka, vagy a nemzetiségi, kisebbségi oktatással kapcsolatos tevékenység. Az uniós pályázatot pedig a kompetencia alapú oktatást folytató tanintézmények számára írták ki.

Az államtitkár hangsúlyozta: a 17 milliárd forintot nem a szaktanácsadók kapják majd, hanem a pályázat nyertesei. A kompetencia alapú oktatásban jártas szaktanácsadók - akiknek listáját az Educatio Kht. fogja nyilvánosságra hozni - a pályázatok értékelésében vesznek részt, azaz megvizsgálják, megfelelnek-e a szakmai feltételeknek. A források 40 százaléka iskolai fejlesztésekre, 10 százalék az innovatív módszerek megismertetésére, 30-40 százalék továbbképzési források finanszírozására, a fennmaradó összeget pedig tanácsadásra, taneszközökre fordíthatják.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy annak, ami a rendeletben lesz - amelynek szakmai-társadalmi egyeztetése jelenleg folyik - nincs köze a pályázathoz. Szerinte amikor a Fidesz valótlanságot állít, maga az, aki a valótlanság látszatát akarja kelteni. Mint mondta, nem tarja szerencsésnek, hogy a Fidesz csak azért akarja megakasztani a széles egyetértést élvező szakmai programot, mert politikai hasznot remél attól. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.