Videopárbaj a rendőrséggel

"Az istentisztelet alatt a rendőrség szombaton a Hazatérés Temploma területén tartózkodókkal, nőkkel, gyermekekkel és idős emberekkel szemben is fenyegetően lépett fel, s a templom előterébe könnygázt fújt be. Erről kép- és hangfelvételekkel is rendelkezünk, s büntetőfeljelentést teszünk - tudatta ifj. Hegedűs Lóránt lelkész.

A vélelmezett atrocitás előzménye, hogy a rendőrség feloszlatta a Szabadság téri tüntetést. A sorfal elől menekülők egy csoportja ekkor a templom lépcsőjére vonult vissza, és a felszólítás ellenére sem távoztak - mondta kérdésünkre Tafferner Éva, a BRFK szóvivője. A tüntetők jó ideig farkasszemet néztek a sorfallal, majd távoztak. A rendőrök is készítettek videofelvételt, és az a szóvivő szerint egyértelműen igazolja, hogy az egyenruhások nem léptek a templom területére, és a lépcsőn tartózkodókkal szemben sem intézkedtek. Egyiküktől el akarták venni a pajzsot, és ez a rendőr valóban használt könnygázt, ám csak a felszerelése védelme érdekében - hangsúlyozta Tafferner Éva.

A BRFK kísérletet tett a történtek tisztázására, ezért kérték a lelkészt, hogy adja át a birtokukban lévő felvételeket.

Lelkiismereti és vallásszabadság megsértésének bűntette, illetve bántalmazás hivatalos eljárásban bűncselekménye miatt tett feljelentést Morvai Krisztina. Morvai szerint a Szabadság téren többekkel együtt őt magát is éppen istentisztelet közben érte a rendőrök támadása. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.