Új fociszponzor

Most, hogy az amerikai kormányzat vált a Manchester United első számú szponzorává, valójában egy igazi kérdés vár válaszra: befellegzett-e a szabad versenyre épülő kapitalizmusnak? Ez a kérdés nyomaszthatta Washingtont is, amely hosszú időn át nem reagált érdemben a pénzpiaci viharokra, kezelhetőnek remélte a helyzetet.

Az első őszi hónap azonban nagyon sötét felhőket sodort a börzék fölé, s az amerikai kormánynak lényegében államosítania kellett a két nagy jelzálog-biztosító társaságot, majd veszni hagynia a Lehman Brothers befektetési bankot, és megmentenie a világ legnagyobb magánbiztosítóját, az AIG-t, amely az említett brit labdarúgóklub kiemelt támogatója.

Mosolyoghatnánk az állami mentőakció e fura mellékszálán, ha az Egyesült Államokban nem beszélnének immár 700-1000 milliárd dolláros állami beavatkozásról. Ez az összeg nagyjából a kétszerese az idei költségvetési hiánynak. A következő nemzedékek vállára újabb hatalmas teher kerül. Az államadósság hirtelen megugrása a dollár drámai gyengülését vonhatja maga után, nehezen kiszámítható világgazdasági hatásokkal.

A válság okai is a világgazdasági folyamatokban gyökereznek: az ezredfordulón kialakult recessziós veszélyre válaszul történelmi mélypontra lenyomott amerikai kamat és Kína bekapcsolódása a világgazdasági vérkeringésbe pénzbőséget teremtett. Az olcsón hozzáférhetővé vált pénz az amerikai ingatlanpiacra áramlott. A jelzálogbankok pénzügyi újítások sorát találták ki, ám az innováció lényegét nem látta át időben a jegybank, a felügyelet, s a három nagy hitelminősítő. Későn eszméltek. A spekulációs buborék kipukkant, s a romokat el kell takarítani. Ez pedig sokba fog kerülni: szigorodnak a banki szabályok, a befektetési bankok lényegében megszűnnek. Minden megváltozik, hogy a dolgok azért visszatérjenek a rendes kerékvágásba, azaz működni tudjon a kockázatvállalásra épülő piacgazdaság.

Két nézet csap most össze Amerikában: a kisebb kormányt, kevesebb beavatkozást sürgető republikánusoknak el kell határolódniuk a nyerészkedő spekulánsoktól a keményen dolgozó amerikai családok védelmében, de meg kell tartaniuk hitvallásukat, hogy ők a szabad vállalkozás hívei, azon szabad vállalkozásé, amely naggyá és gazdaggá tette Amerikát. A demokraták most a Bush kormány nyakába varrhatják a válságot, de óvakodniuk kell attól is, hogy a szabályozás terén túlzásokba essenek, és az állam szerepét túlhangsúlyozzák, mert ez sosem volt igazán népszerű program Amerikában.

A pénzügyekben és a fejekben is nagy most a zűrzavar. Tekintélyes közgazdászok is hangoztatnak olyasmit, hogy a konzervatív Bush-kormány szocialista megoldást választott - az amerikai szabad versenyes kapitalizmus helyreállítására. A spekulációk története azt mutatja, hogy a dolgok mindig nagyjából visszarendeződnek egy átmeneti és olykor nagyon fájdalmas időszak után, de az eredeti állapot sohasem áll helyre: az állam szabályozó szerepe változik, s mindig egy kicsit más korszak következik, amelyben új jelenségek szülnek új problémákat.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.