Miért ilyen jó nekik-nekünk? Úgy értem, ez csak egy váz két kerékkel, nem? Akkor miért ránt össze tízezreket? Az autósok nem buliznak? Hol csörögnek a nyúlfarkas kulcstartósok? Hol szívnak a szmoggerek? Csak van valami lepukkant rockkocsma, kispolák nosztalgiával meg szaftos  rendőrsztorikkal. Lóerők és léggitár. Hallom, ahogy ott puffognak: lekésették velem a Barátok köztöt a rohadék kétkerekűek? Idejönnek autómentes napozni? Azt hiszik? És még én ne verjem pofán? Ne nyissam rá az ajtót, mint a múltkor a körúton mi, Józsi? Kellett neki az ezerhatosommal szórakozni. Szíjjá' gázt!

A budapesti szmogban annyira persze nem jó fuldokolni, nem is jódolgunkban tesszük, bár ha tízezrek egyszerre köpik ki a tüdejüket, az azért vicces. Maszkot nem mertem venni hétfőn, még lecsőcselékeznek. Ami nem is lett volna alaptalan: bevallom, zavarogtam picit. Renitenskedtem. Huligánkodtam. Fel a villamossínre, át a piroson, be a terepjáró elé, bocsi. Ledudálsz? Pöckölöm lefelé a visszapillantódat! Metálfény, mi? Szétkarcollak!

Tudjuk, régóta viszketnek a tenyerek, mindkét oldalon. Nap, mint nap vívjuk élet-halál harcunkat, és milyen jól elvagyunk így... Egy kis bocsi-mosoly ide, egy anyádat oda.

Kihozzuk egymásból az állatot. Nyelünk egy darabig, aztán egyszer felrobbanunk.

De mi mosolygunk közben, a piroson túl, míg ők puffognak, valahol a rockkocsma mélyén (na jó, ismerek rapper autóst is). A kritikus tömeget ugyanis régen elértük mi is (a nyolcvanezer azért már elég kritikál, nem?), bringaútból sem lett kevesebb (autóútból sem...). Nem tudnak már megkerülni, nem fognak tudni kivonni a forgalomból. Lehet, hogy nem nyerünk, és nem jön el az évi egy bringamentes nap országa, de akkor a szmog nyert. Mi legalább mosolyogva fogunk megfulladni.