Megelőzött barátok

Megvalósult a magyar nézettségelemzők álma: a teljes lakosság körében, ha csak egy hajszállal is (tízezer nézővel), második helyre szorult a Barátok közt (pedig az utóbbi hozta a szokásos egymillió-hétszázezer nézőjét). A Hal a tortán múlt heti csapatán az akkor tévét nézők 37 százaléka nevetett és/vagy szánakozott. A vendégváró valóságshow-t az ATV csillagai uralták: Albert Györgyi, aki, köszönhetően az állandó alkohol-utánpótlásnak, a műsoridő jó részében nem tudta, hol van, ellenben kíméletlenül őszinte volt. Hajdú Péterről, akivel kapcsolatban azt hittük, nem érhet minket meglepetés, kiderült, hogy az ételek terén válogatós.

Fásy Ádám diplomatikusan kezelte a konfliktusokat. Felfedezettje, az exszépségkirálynő, Rába Tímea pedig megmutatta, hogy nagyon is egyszerű rávenni a férjeket a főzésre. Torgyán doktor legutóbb is a TV2-n szerepelt (emlékeznek még a Buzera című műsorra?), ezúttal a hazai ipart támogatta, a "paraszti ízeket" hirdette, a megálmodott menüt pedig egy mögé vetített gémeskút árnyékában sorolta.

A kereskedelmi célközönség körében továbbra is a hazai szappanopera vezet, bár a fölényes győzelem a 18-49 évesek között is elmaradt: a TV 2 vasárnap esti családi mozija, a Spangol - magamat sem értem csak néhány ezer nézővel kevesebbet szegezett a képernyők elé. Ebben a célcsoportban harmadik lett a Hal a tortán. Az RTL Klub műsorai jönnek ezután: a Cobra11-ről nem kapcsolnak el azok, akik előtte a híradót nézték. A szombat estét az éppen tévézők 35,6 százaléka töltötte a Függetlenség napjával. A Született feleségek megsínylette a többszöri időpontváltozást, a maga 25 százalékos arányával jelentősen lemaradt az olyan sikersorozatok mögött, mint a Miami helyszínelők (37 százalék) vagy a Doktor House (31 százalék). A Megasztár negyedik szériája 27 százalékos közönségarányt ért el: a nézők már nem nevethettek kiesőkön, de még nem alakult ki a verseny végleges mezőnye.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.