A rendőrség keresi a csuklyás rendbontókat

Tizenöt őrizetbe vétel, néhány könnyebb sérült, több milliós kár – ez a 64 Vármegye szombati „ellentüntetésének” mérlege. A rendőrség további rendbontókat keres, a főváros meg „besokallt”, és kártérítést akar. A Főkert és a Főkefe a főpolgármester-helyettes kérésére ezúttal feljelentést tesz.

A szombati rendbontások miatt őrizetbe vett tizenöt személy között nincsenek korábbról ismerős arcok, de a videofelvételek és fotók alapján már szombaton megkezdték a többi randalírozó azonosítását, és rendőrségi források szerint bizonyosan lesznek közöttük notórius tüntetők. Ha pedig már valamilyen büntetést is kaptak – akár szabálysértési, akár büntetőeljárás keretében –, és az elévülési idő nem telt el, most nyilván súlyosabb következményekre számíthatnak.

Legalábbis azok, akiket sikerül fellelni. A 64 Vármegye Ifjúsági Mozgalom felhívására a Hősök terén gyülekező tüntetők jó része ugyanis símaszkot húzott a fejére, hogy – amint az egyik szervező, Budaházy György fogalmazott – egyetlen „hazafit” se kelljen a rendőrség internetes oldalán viszontlátni. A módszer egyelőre bevált: a police.hu weblapon még tényleg nem keresnek senkit.

A rendőrök mindazonáltal bíznak benne, hogy a kámzsa ellenére – elsősorban a ruházat alapján – jó néhány embert sikerül majd felismerniük. Kérdéses persze, hogy mit kezdenek a sok fekete egyenruhával. Egyébként a tizenöt őrizetbe vett embert már szabadon engedték, és ellenük egyebek mellett hivatalos személy elleni erőszak, garázdaság, illetve tiltott önkényuralmi jelkép viselése miatt büntető- vagy szabálysértési eljárást indítanak.

A zavargások során öt rendőr és néhány civil is megsérülhetett, ám ez utóbbiak száma bizonytalan. Ami tény: az Index munkatársát a Hősök terén a Tomcat néven ismert figura előbb durván szidalmazta, majd többen bántalmazták. Forrásaink szerint Polgár Tamás szerepe elég „necces”, mert a blogger esetleg felbujtóként jöhet szóba. Azt viszont hivatalosan nem erősítette meg senki, hogy a Kossuth térről hazafelé tartó chartásokat a Szabadság téren valóban megtámadták-e; a rendőrök erről nem tudnak, s emiatt nem érkezett bejelentés, és sérültekről sem hallani.

A kár az eddigi becslések szerint néhány millió forint lehet – vagyis olcsóbban megúsztuk, mint 2006 szeptembere óta bármikor –, ennek ellenére kérdéses, hogy megint a közösből állják-e a cechet. Valószínű, hogy igen, bár a rendőrség még nem döntött arról, tesz-e kísérletet a számla behajtására. A veszteséglistán szerepel egy felgyújtott Skoda Octavia és néhány pajzs is. Ez utóbbiak darabja negyvenezert forint körül van, de az autó helyreállítása bizonyára milliós tétel lehet.

Az eddigi gyakorlat alapján arra lehet következtetni, hogy nem lesznek kártérítési perek. Egyébként a korábbi próbálkozások is felemásra sikeredtek. Például a legutóbbi március 15-i, ugyancsak zavargásokba torkolló tüntetés feloszlatásakor a felszerelésben keletkezett nyolcmilliós kárt Budaházyn próbálta a rendőrség behajtani, mert az ő felszólítására indult meg a tömeg a Blaha Lujza térről a Művészetek Palotája felé.

Gyurcsány Ferenc ott „árulja a hazát” – mondta az amúgy engedélyezett tüntetésen március 15-én este Budaházy, hozzátéve: őt
érdekelné, mi folyik ott, és „esetleg, kíváncsiságból” egy zászlóval sétára indul. S kérte, hogy kövessék a zászlót, és amíg az áll, senki ne meneküljön. Utóbb azonban a bíróság még szabálysértést sem állapított meg, mert úgy látta, a radikális fiatalok spontán indultak meg az állami ünnepség helyszíne felé.

A gyülekezési törvény szerint „a szervező a károkozóval együtt egyetemlegesen felel” – feltéve, hogy a rongálás az engedélyezett demonstráció helyszínén következik be. Ám a szokásos forgatókönyv, hogy amint kitör a balhé, a rendezők sietve közlik, hogy a tüntetést befejezettnek tekintik. Ettől kezdve jogilag egészen más a helyzet, hiszen az eseménynek formálisan véget vetettek, és a történtekért a szervezőt már nem lehet felelőssé tenni.

De akkor ki viszi el a balhét? Mindenki egyenként, de meg is kell találni azokat, akik kitéptek egy jelzőtáblát, akik felgyújtottak egy kukát, rosszabb esetben egy vízágyút vagy rendőrautót, akik felszedtek pár kockakövet, akik porrá zúztak néhány utcabútort. Ehhez tanúkra van szükség, de a legjobb, ha akad valahol használható videó, esetleg néhány fotó. És akkor jöhet az azonosítás. Csakhogy a felvételeken mostanában leginkább feketébe öltözött csuklyás alakokat látni. Szemtanút meg hiába keresnének: aki hajlandó lenne a hatóságnak segíteni, a „harcok” közelébe se megy, aki meg ott volt, az hallgat.

A főváros most mégis lépni akar. Tűrhetetlen, hogy különböző szélsőjobboldali tűntetések álarcba burkolózó résztvevői után a főváros lakóinak adóforintjaiból kell a károkat helyreállítani – szögezte le kérdésünkre Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes. A tüntetések szinte már menetrendszerűen több milliós kiadást jelentenek – állítja –, mert pótolni kell az összetört utcabútorokat, a kitépett közlekedési táblákat, helyre kell állítani a felszedett burkolatokat, és hasonló összeget költenek a közterületek takarítására is.

Hagyó ezért felkéri a két illetékes fővárosi cég, vagyis a Főkert Kft. és az FKF Zrt. vezetőit, hogy a főváros lakosságának érdekeit képviselve és a hatályos jogszabályok adta – amúgy igencsak behatárolt – lehetőségekkel élve, tegyenek büntető feljelentést.

A várospolitikus ugyanakkor hozzátette: határozottan támogatja a Bárándy Gergely képviselőtársa által jegyzett jogszabálytervezetet, amely szerint ilyen esetekben a rendezvény főszervezője teljes körűen feleljen az általa jegyzett megmozdulás során keletkezett károkért.
– Teljes mértékben elfogadhatatlan, hogy a jelenlegi jogszabályok kétszeresen sújtják a főváros békés lakosságát – fogalmazott –.

Egyrészt újra és újra kénytelenek eltűrni a többnyire az arcukat sem vállaló tüntetők köznyugalmat megzavaró, félelemkeltő viselkedését, másrészt kiegyenlíteni a tudatos pusztítást követő helyreállítási munkák költségeit. Elfogadhatatlan, hogy ezeket jelenleg – közvetve vagy közvetlenül – a fővárosi lakossága kénytelen megfizetni.

Hagyó szerint a kétharmados törvény módosítását Budapest lakossága érdekében – pártállástól függetlenül – valamennyi fővárosi képviselőnek egységesen kellene támogatnia.




A Hősök teréről induló szombati ellentűntetés és az azt követő rendbontások után a közterület takarítására az előzetes becslések szerint több mint kétmillió forintot költöttek. Az utcabútorok és a felbontott burkolatok pótlása, illetve helyreállítása előreláthatóan szintén milliós kiadást jelent. Ezek a számok csak a főváros kezelésében levő területeken keletkezett károkat tartalmazzák, a kerületi önkormányzatok és a lakosság javaiban, továbbá a rendőrség felszelésében okozott károk, valamint a rendőri biztosítás költségei valószínűleg ennél nagyobb tételt jelentenek.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.