A gazdaság fehéredéséből 30-40 milliárd többletbevétel

A gazdaság fehéredésből 30-40 milliárd forint költségvetési többletbevétel keletkezett az idén az első félévben, az adó- és járulékbevételek növekedése révén - áll a gazdaság kifehéredését vizsgáló bizottság hétfőn sajtótájékoztatón nyilvánosságra hozott jelentésében.

Az adócsökkentés Fekete István, a bizottság munkaadói képviselője, a Joint Venture Szövetség elnöke szerint önmagában nem oldja meg a feketegazdaság felszámolását, a tisztességes adófizetők érdekében egyszerre kell pozitív és negatív ösztönzőkkel élni. Úgy vélekedett: specializált adóbíróságokat kellene felállítani, hogy nem húzódjanak el az ügyek. Megemlítette azt is, hogy a fehéredés üteme csak újabb eszközökkel tartható fenn.

Pataky Péter, a bizottság munkavállalókat képviselő tagja, az MSZOSZ elnöke azonban arra figyelmeztetett, hogy az új, szigorítást jelentő eszközökkel a kormányzatnak óvatosan kell bánnia, nehogy a céllal ellenkező hatásúak legyenek. Az adóamnesztiáról pedig úgy vélekedett, hogy ez becstelen eljárás volna a tisztességesen adózókkal szemben.

A bizottság első jelentése szerint tavaly egész évben 80-100 milliárd forint volt a fehéredésnek tulajdonítható többletbevétel.

 

(MTI)

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.