Lefejezve találták meg a Mauritániában elrabolt katonákat

Holtan találták meg Mauritániában azt a 12 embert, akiket egy hete hurcoltak magukkal iszlamisták. A tizenegy katonát és a velük együtt fogságba esett civilt elrablóik lefejezték.

Mohammed Uld Abdel-Azíz, a másfél hónapja az északnyugat-afrikai országot irányító junta vezetője három napos gyászt hirdetett.

Múlt vasárnap éjjel az ország északi részén, Turin település térségében támadtak rá fegyveresek a járőröző katonákra. Hétfőn az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat észak-afrikai szárnya, az Iszlám Magreb al-Kaidája közölte, tagjai hajtották végre az akciót. A tetemeket szombaton találták meg 70 kilométerre a rajtaütés helyszínétől.

Az augusztus 6. óta a nyugat-szaharai országot vezető katonatisztek egyike, Ahmed Bemba Uld Baja ezredes most a nemzetközi közösséghez fordult, kérve, segítsenek Mauritániának abban, hogy leküzdje a terrorizmust.

Szidi Mohammed Uld Sejk Abdallahi, az államcsínnyel eltávolított elnök - az ország első szabadon választott államfője - az Egyesült Államok és az Európai Unió szövetségese volt a terrorizmus elleni harcban. A nyugati országok ezért a katonai hatalomátvétel után megvontak bizonyos nem emberbaráti jellegű segélyeket Mauritániától. Washington például felfüggesztette részvételét az afrikai ország hadseregének kiképzésében.

Az al-Kaida észak-afrikai szárnya az augusztus 6-i puccs után szent háborút hirdetett Mauritániában arra hivatkozva, hogy a katonatisztek - az iszlamisták megfogalmazása szerint - "hitetlen" országok, az Egyesült Államok, Franciaország és Izrael jóváhagyásával hajtották végre a hatalomátvételt.

Ugyanez a szervezet - amely akkor még Ima és Harc Szalafista Csoport (GSPC) néven működött - 2005-ben 15 katonát öltek meg egy sivatagi helyőrség elleni rajtaütésben Mauritánia északkeleti részén. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.