Azóta minden választáskor bizalmat kap: előbb 50, majd 72, legutóbb pedig már 86 százalékos fölénnyel utasította maga mögé kihívóit. Az ezredfordulón véletlenül találkozott a faluból már elszármazott, Budapesten élő Rózsika nénivel, akinek a férje valaha nagy tiszteletnek örvendő intéző volt a szászbereki báró Kohner Adolf birtokán. Ekkor vetődött fel először a templomépítés ötlete a két aszszony között.

A baloldali nézeteket valló, az MSZP progresszív platformjának tagjaként tevékenykedő polgármester vallásos családból származik. Mindig is hiányolta, hogy saját falujának nincs temploma, mert a háború után széthordták, lerombolták. Egyedül a harangláb maradt meg a főtér közelében - itt még az ő nagyapja harangozott a hatvanas-hetvenes években. Az intéző özvegye pedig talán azt sejtette meg, hogy ha egy kis falu templomot kap, az közösséget kovácsolhat.

Az idős asszony eladta budapesti lakását, szeretetotthonba költözött, ahol tavaly bekövetkezett haláláig ápolták. A házért kapott tizenkétmillió forintot - miután nem volt örököse - a szászbereki templom megépítésére ajánlotta fel. Huszonhatmilliót adott az egyházkerület püspöke, hárommilliót pedig helybéliek, vállalkozók adományként. Az elszámoláskor még hiányzott hétmillió forint, ezt a helyi plébános és a polgármester közösen "járta ki" a püspöknél. Így lett Szászbereknek egy Ybl-díjas építész, Gereben Gábor és fia által tervezett, kőből, fémből és fából készült, új temploma a falu közepén. A teret, ahová épült, Rózsika néni férjéről, Terlanday Sándorról nevezték el, özvegye pedig egy emléktáblát kapott a templomban.

A szászberekiek úgy tartják: a templom építésével és 2003-as átadásával megkezdődött a falu felvirágzása.

Az ezerhúsz lelkes Jász-Nagykun-Szolnok megyei település hátrányos térségben helyezkedik el: egyik szomszédja Jászladány, ahol a roma lakosság évek óta harcol azért, hogy a cigány gyerekek a nem roma diákokhoz hasonló körülmények között tanulhassanak, sok a munkanélküli, a segélyen élő. Hasonló a helyzet a másik "szomszédban", Zagyvarékason, ahol a helyiek által csak "Ludinak" nevezett baromfi-feldolgozó bezárása után százak maradtak munka és állandó kereset nélkül. Nincs sokkal jobb helyzetben Újszász sem, hiszen az elmúlt esztendőkben itt sem telepedett meg olyan vállalkozás, amely jelentősebb létszámú munkavállalót foglalkoztatott volna. Segélyeket minden környékbeli településen milliós nagyságrendben fizetnek, a fiatalok elvándorolnak, a lakosság öregszik.

Szászberekben azonban a munkanélküliségi ráta gyakorlatilag nulla - három embert alkalmaznak közhasznú munkásként, s nekik értelmes feladatokat adnak, nem csak tessék-lássék módon söprögetik az utcát - tudom meg a polgármestertől. A keresőképes helyiek többsége Szolnokra és Jászberénybe jár dolgozni, de sokakat az önkormányzati intézmények foglalkoztatnak. Segélyekre évek óta alig költenek évi 200 ezer forintnál többet, s olyan család nem akad, amelyiknek rendszeresen kellene szociális támogatást adni. Ám ha valaki kritikus helyzetbe kerül, egyszerre akár 30 ezer forintot is kaphat például gyógyszerre vagy gyógykezelésre - ehhez nem kell megvárnia, amíg összeül a segélyezési bizottság, mert a polgármester felhatalmazást kapott a testülettől, hogy ilyen esetekben azonnal és belátása szerint döntsön, s az ügyről utólag tájékoztassa a képviselőket.

A környékbeli településeken élők azt mondják: könnyű Szászbereknek, nincs "problémás" lakossága, egyetlen roma család sem él a településen. Vasas Zsuzsa erre rendszerint azt feleli: nem üldöznek el senkit. Aki betartja a faluban az együttélés alapvető normáit, az megtalálja a számítását náluk. Ám aki lumpen életet él, nem dolgozik, az előbb-utóbb magától odébbáll, s ez nem a bőrszíntől függ - állítja a polgármester. Szászberekre korábban sem volt jellemző, hogy sok roma család élt volna itt - a városi panelekből kiköltöző, elszegényedett cigányoknak drágák voltak az itteni házak, telkek. Egy szászbereki telek áráért néhány kilométerrel odább, Jászladányban már házat tudtak venni. Igaz, a falu is "tehet" arról, hogy a romák nem találnak itt otthonra: amikor az egyik, Szászberekről Újszászra költözött cigány család mégis visszatelepedett volna a községbe, senki nem akadt, aki a házát vagy a telkét eladta volna nekik. Ennek ellenére Pálfi Miklós, a szolnoki kisebbségi jogvédő iroda vezetője nem gondolja úgy, hogy ebből a faluból elüldöznék, vagy kiutálnák a cigányokat. Ilyen esetről nincs tudomása, s panaszos bejelentés sem érkezett ezzel kapcsolatban a jogvédő irodához. - Van az úgy, hogy egy falut egyszerűen elkerülnek a romák, mert nincsenek ott gyökereik, rokonaik, akiknek a közelébe költözhetnének. Ezért nem is éreznék ott jól magukat - sommázta a jogvédő.

Vasas Zsuzsa korábban rendőrnyomozóként dolgozott Szolnokon, így óhatatlan a felvetés: talán az ő tekintélye és határozottsága is közrejátszik abban, hogy rend van a faluban.

- Egy időben sok fiatal szórakozott azzal, hogy hatalmas dübörgéssel száguldozott motorral a falu utcáin - mondja a polgármester. - Elbeszélgettem velük, ha kellett, a szüleikkel is, mert szerintem egy közösség nem szenvedhet attól, hogy egyesek így viselkednek. Itt mindenki ismer mindenkit, négy-öt család leszármazottai, a Lakatosok, a Burdák, a Lajkók és a Vasasok alkotják a falu nagy részét, s hamar híre megy, ha valamelyik családtaggal gondok vannak. Abban, hogy nincsenek munkanélküliek, nagy szerepet játszik, hogy több generáció él együtt a faluban - ha nem is egy házban, mint régen, de legalábbis közel egymáshoz. A nagyszülők magától értetődően vigyáznak a gyerekekre, amíg az unokájuk dolgozik, és szégyennek tartják, ha valaki nem keres magának munkát.

Szászberekről nem vándorolnak el a fiatalok, sőt sokan visszajöttek azok közül, akik elvégezték az egyetemet, főiskolát. Alföldiné Hende Márta a közeli Újszászon óvónő, s most kislányával gyesen van otthon. Szászberekben született, itt laknak a szülei is, s azt mondja, eszébe se jutna máshová költözni. Sőt nemrégiben a tizenéves fia is kijelentette: ő is a faluban szeretne maradni, ha majd felnő.

- A fiatalok itt összejárnak, ha máshol nem, a kismamaklubban, vagy megállnak beszélgetni az óvoda előtt. Tudunk egymásról, gyerekkori barátaink is élnek itt, az újonnan beköltözőket sem tekintjük idegeneknek - állítja Alföldiné Hende Márta.

A faluban néhány évvel ezelőtt megkezdődött egy lakópark-építési program: az önkormányzat az első tíz telket 200 ezer forintért, jutányos áron adta. Az elmúlt években eladásra kínált harminchat parcellából ma már harmincnégyen ház áll, vagy épp mostanában épül. Jöttek olyan távoli vidékről is, mint Ózd, és sokan cserélték el a szolnoki, jászberényi panellakásukat is itteni családi házra. A legtöbb kistelepülésen szokás a betelepülőket "gyüttmenteknek", afféle bevándorlóknak tekinteni, s ezt lépten-nyomon éreztetik is velük, megnehezítve beilleszkedésüket. A szászberekiek közül viszont többen tiltakoznak, amikor felvetem: az újonnan érkezők talán kívülállóknak érzik itt magukat.

- A múltkor a focipályán ott szurkolt mellettem az egyik lakóparkos férfi - meséli a hetvennyolc éves Balogh István. Ő korábban egy dohányfeldolgozó cég megbízottjaként dolgozott a faluban, Pest megyéből származik, negyvenkét éve él Szászberekben. - Összeismerkedtünk, mondta nekem, "tudja, Pista bátyám, én bevándorló vagyok itt". Azt válaszoltam neki: "Szászbereki vagy most már te is, úgyhogy ne hívd magad bevándorlónak!" - mondja önérzetesen, miközben a tavaly őszi telepítésű málnát csipegeti. A vesszőket nem pénzért vette, az egyik szomszéd kertben ritkították a málnást, onnan kapta ajándékba. Itt sok mindent megoldanak szívességi alapon: ránéznek azok házára, akik nyaralni vannak, vagy hétvégére elutaznak, kölcsönkérnek seprűt, talicskát, s adnak szívesen másnak is, ha valamiből bővebben termett.

A szászbereki polgármesteri hivatal faliújságján olvasható az alábbi idézet, Szent István Imre herceghez írt leveléből: "Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak!"

A nyolcvan helyi diák mellett százhúszan járnak ide a környező falvakból a szászbereki iskolába, köztük Jászladányból, Zagyvarékasról, Jászalsószentgyörgyről. Ingáznak a tanárok is, kevés a helyi pedagógus, jönnek Szolnokról, Jászberényből. Érte olyan vád a falut, hogy azért gyarapszik a gyereklétszám, mert nincs cigány tanuló.

- Amikor Jászladányban elkezdődött a botrányt kavart iskolaügy, és a jórészt nem roma szülők által életre hívott alapítványi iskola az egyik évben nem kapta meg a működési engedélyét, sokan áthozták ide a gyereküket - meséli Vasas Zsuzsa. - Egy évvel később, amikor beindult az alapítványi iskola, csak néhány olyan jászladányi szülő akadt, aki visszaíratta oda a gyerekét, a többség itt maradt. Ez azt jelzi, hogy a színvonalas oktatás miatt választottak bennünket, s nem azért, mert van itt roma gyerek vagy nincs. A szászbereki oktatás eredményességét bizonyítja, hogy a nyolc általánost elvégzők kilencvenkilenc százaléka továbbtanul, s később, a középiskolából is kétharmaduk egyetemre, főiskolára jelentkezik. A régi iskolaépületet kinőtték, már alig férnek el a tantermekben. A minőségi oktatás kedvéért ragaszkodnak ahhoz, hogy ne legyenek zsúfolt osztálylétszámok, általában 25-28 diák jár egy tanulócsoportba. A felvételik tapasztalata szerint ennél azonban sokkal több gyerek szeretne ide jelentkezni.

A jól képzett szakemberekre hamarosan nagy szüksége lesz a falunak. Olyan beruházás kivitelezését kezdték meg néhány hete a település huszonhárom hektáros ipari parkjában, amilyenről sok kis falu ma legfeljebb álmodozik: negyvenkétmilliárd forintból biomassza-erőművet és préselt takarmányt - úgynevezett pelletet - előállító üzemet épít egy hazánkban bejegyzett olasz-magyar vegyes vállalat. A két üzem hosszabb távon legalább kétszáz-háromszáz embernek ad munkát. A gyártócsarnokot most alapozzák. Bálint György, a szolnoki kivitelező cég megbízottja azt mondja: a szászberekiek rendszeresen kibicikliznek a falu határától egy kilométerre lévő ipari parkba, csak azért, hogy megnézzék, hogy halad az építkezés.

Az üzem éves iparűzési adója az előzetes becslések szerint valamivel meghaladja majd Szászberek egész éves, 340 millió forintos költségvetését. S hogy mit kezd ezzel a pénzzel a most még tizennyolcmilliós hitelt maga előtt görgető falu?

A polgármester válasza meglepő:

- Saját fejlesztéseink mellett segítjük belőle a szomszédainkat is, mert nekünk sem jó az, ha ők szegények.

Vasas Zsuzsa azt mondja: ezt a szemléletet Franciaországban tanulta. Három évvel ezelőtt ugyanis rájött arra: az előrelépéshez kevés lesz közgazdasági középiskolája és rendőrtiszti főiskolája, ezért beiratkozott a soproni egyetem és a párizsi Sorbonne településmenedzseri képzésére. Ott - állítása szerint - két fontos dolgot tanult meg. Az egyik, hogy az önkormányzat akkor boldogul, ha nem az államtól várja folyton a segítséget, hanem összefog a magánszférával, s úgy fejleszt. A másik, hogy nem lehet sikeres egy település, ha a körülötte lévők sikertelenek - rendszerben kell gondolkodni.

A biomassza-erőmű létesítésének a hírére egyébként jelentkezett egy másik vállalkozás, amely a község termálvizére és az üzem hőtermelésére alapozva négycsillagos gyógyszállót építene fel a falu központjában. Megvennék, és a régi pompájában helyreállítanák a Kohner-kastélyt, amelyben most az iskola működik. Az épületért kifizetett pénzből pedig új, korszerű iskolát építhetne a falu, ahol jobban elférnek a gyerekek.

- Baloldali és keresztény értékek alapján gondolkodom, életem értékrendjét ez határozza meg. Jártam Rómában zarándokúton, s a pápa áldását kértem az épülő templomunkra, a falunkra. Ez nekem természetes, szerencsére a falubeliek is hasonlóképpen gondolkodnak. Nálunk nem lehet "két pártra szakadni" és politikai vitákat szítani, mert itt ez senkit nem érdekel. Nem azért kap valaki segélyt, mert jobb- vagy baloldali, hanem azért, mert ha rászorul, segítenünk kell rajta. Nem azért nevezünk ki valakit egy intézmény élére, mert valamilyen pártnak a tagja, hanem mert ért ahhoz, amit csinál.

A faluban többekkel beszélgetve valóban azt tapasztaltuk: a nagypolitika viharos szele itt érzékelhetően nem hozza lázba a helyieket. Politikáról, pártokról senki sem beszélt, inkább a jó levegőt, az idei bőséges szilvatermést dicsérte, amiből rendes pálinkát lehet majd főzni néhány hét múlva, ha megérik a cefre. Minden porta előtt gondosan levágták a füvet, s a legtöbb kert teli volt virágokkal. Ha valaki megbetegszik, és nem tudja gondozni a háza előtti árokrészt, akkor a szomszédja nekiáll, és levágja helyette a füvet, s ezért nem kér viszontszívességet. Itt egyszerűen ez a szokás. A munkába indulók a biciklijüket a falu szélén, egy régi buszmegállóban hagyják, s amikor este visszatérnek a helyközi járattal, ugyanott találják a sokszor lelakatolatlanul hátrahagyott kerékpárokat. Ha a gyerek kint felejti a kismotorját a ház előtt, az reggelig megvárja őt - esetleg beljebb teszi a szomszéd, nehogy éjszaka ráhajtson egy autó.

Helybeliek mondják: néhány éve visszatértek ide a fekete harkályok is, amelyek korábban - nem tudni, miért - elhagyták a falut. Most újra nyugalmat találnak itt, a fészküket nem háborgatja senki és semmi.

Azt írják erről a madárról: olyan ritka errefelé, mint a fehér holló.