Romaügyi szóváltás Rómában

"Az olasz csendőrök víz alá nyomják a roma gyerekek fejét!" "Nálatok van Auschwitz, nem itt!" Feszült szóváltással kezdődött az Európai Parlament állampolgári jogok, bel- és igazságügyi bizottságának (Libe) római látogatása a telepeken élő és nyilvántartásba vett roma kisebbség helyzetének újabb felmérésére. A delegációtól mindvégig távol tartott sajtó csak péntek este találkozhatott a Libe tagjaival.

A holland képviselő, Elly De Groen mikrofonját kikapcsolták, amikor a római szenátusban a csendőrségi eljárást kritizálta. Az olasz olimpiai bizottság volt elnökéből lett kormánypárti képviselő, Mario Pescante azt kiabálta neki, hogy Auschwitz éppen Amszterdamban van, ahol a bűnözők etnikai nyilvántartására készülnek. A zárt ajtók mögötti szóváltást a Radikális Rádió becsempészett magnója rögzítette. Ezzel egy időben az ülésteremben, az Északi Liga azt javasolta, hogy a bevándorló (értsd: roma) gyerekek csak felvételivel járhassanak általános iskolába, aki ezen megbukik, külön osztályba tegyék.

A héten, Brüsszelben tartott összeurópai romaügyi konferencia után a Libe tagjai a májusban, a közbiztonság nevében indított romaregisztrálás óta szemmel tartott Olaszországban mérték fel a kisebbség helyzetét, "de kérdéseink felére se kaptunk választ" - mondta el lapunknak az olaszországi roma telepeken az idén harmadszor járt Mohácsi Viktória, aki az északi ligás belügyminiszterrel való pénteki találkozón kizárólag a romák és a civil szervezetek kérésére vett részt.

A kiszivárogtatott hírek szerint a hatóságok (a statisztikák szerinti 70 ezerből) 5855 roma adatait vették eddig fel, közöttük 2014 kiskorúét. Maroni igazságügy-miniszter szerint nem történt ujjnyomatvétel, a civil szervezetek szerint igen, a főpolgármester ezek megsemmisítését ígérte. Az adatvédelmi biztos nem tudta, mi lett az EU szerint törvénytelenül rögzített adatokkal, a rendőrség szerint az ujjnyomatvétel még most is tart, ha erre felhatalmazást kapnak.

"A romák rendőrségi kínzása tény" - erősítette meg a delegációban szereplő olasz szélsőjobboldali képviselőkkel szembeni tiltakozása miatt a találkozókról szintén kizárt EveryOne szervezet, amely lapunk tudósítója előtt sorolta fel a rendőrkutyával kergetett roma gyerekekről, gumibotos talpazásról, a barakkok előtti hajnali sorban állításról szóló tanúvallomásokat.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.