Kolompár tüntet és védekezik

Önálló tüntetést tartanak roma szervezetek szombaton, néhány száz méterre a Magyar Demokratikus Charta rendezvényétől, amelyet a miniszterelnök szintén aznapra hirdetett meg - derült ki Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke tájékoztatóján. A roma vezető hangsúlyozta, hogy a cigányság történelmének legnagyobb szabású demonstrációjára készülnek.

Kolompár kijelentette: légből kapott vádakkal és kitalált bűncselekményekkel próbálják ellehetetleníteni, hogy eltántorítsák a békemenet megtartásától, a szélsőségek elleni harcától. A roma elnök ezzel magyarázta, hogy a legújabb sajtóhírek szerint már 100 millió forintnyi pályázati pénzt keresnek szervezetén. Kolompár elmondta, hogy kölcsönösen perben állnak az Országos Foglalkoztatási Közalapítvánnyal egy pályázati projekt elszámolása miatt, de az általa valótlannak minősített vádakat visszautasítja. Hozzátette: sokszor jelentették fel politikai riválisai, azonban "az eljárásokat a hatóság bűncselekmény hiányában rendre megszüntette".

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.