Újfajta gyógyszer-takarékosság

Jövőre önfizetős továbbképzésre kötelezi a kormány azokat a háziorvosokat, akik az átlagosnál drágább orvosságokkal gyógyítják betegeiket.

Többször ígérték, ám a gyakorlatban eddig nem alkalmazták az orvosokat takarékosabb gyógyszerrendelésre szorító rendelkezést, az úgynevezett korbácsrendeletet. Székely Tamás egészségügyi miniszter tegnap a kormányszóvivői tájékoztatón azt közölte: szó sincs korbácsról. Az új szabályozás lényege, hogy januártól önfinanszírozó továbbképzésre kötelezik azokat a háziorvosokat, akik az elvárt napi terápiás költséget rendszeresen túllépik. A tárca novemberben hirdeti ki majd azt az értéket, amihez viszonyítani lehet a terápiás költséget. A kötelező oktatás elvben azokra vonatkozik, akik az OEP által elvárt alapértéktől 50 százalékkal eltérnek.

Harmincszázalékos béremelést kér január elsejétől a Magyar Orvosi Kamara. Éger István, a kamara elnöke szerint, ha a kormány nem teljesíti a követelésüket, tiltakozó akciókra számíthat. Székely Tamás szakminiszter nem érti a kamara elnökét. Emlékeztetett arra, hogy tavasszal közösen állapodtak meg az alapellátásban dolgozók körülményeinek javításához szükséges 7,1 milliárdos többletforrásról. A kormány egészségügyi programja pedig több milliárd forint uniós forrást tartalmaz az ágazatban dolgozók pályán tartásához.
(D. A. N.)

Bár a konkrét jogszabályt még egyetlen háziorvos sem látta, Komáromi Zoltán országos szakfelügyelő főorvos, a XII. kerület háziorvosa szerint egyetlen doktor sem kényszerülhet továbbképzésre. Állítja: a már működő vényírási rendszer olyan, hogy nem lehet túllépni az átlagot. "Még nem láttam olyan orvost, aki túllépte a keretét." Arra a kérdésünkre, hogy ő személy szerint mennyit áldozna egy ilyen szakmai továbbképzésre, azt választolta: egyetlen fillért sem.

Csak a tételes ellenőrzés utáni szankcionálást tartja elfogadhatónak Kertai Aurél budapesti háziorvos, aki kétségeit fejezte ki, hogy a háziorvosok ki tudják gazdálkodni a jelenlegi praxisbevételből az esetleges továbbképzés költségét.

A tervek szerint a továbbképzés programját az Országos Alapellátási Intézet készítené el az Országos Szakfelügyeleti és Módszertani Központtal. Balogh Sándor, az alapellátási intézet főigazgatója lapunknak még nem tudta megmondani, pontosan mire is vonatkozik majd a tananyag. Egyelőre ők is kíváncsian várják az új szabályozást.

Az eredeti tervek szerint április elsejétől pénzbüntetéssel sújtották volna az átlagosnál költségesebben gyógyítókat. Az orvosok tavaly júniusban kaptak először információt arról, hogy mely betegségtípusokban mennyi közpénzt utalványoztak a recepteken. Az eredmények lesújtóak voltak: a háziorvosok 35 százalékának, a kórházi és egyéb szakorvosok 44 százalékának kellett volna büntetést fizetnie. Az ÁSZ májusban épp azt javasolta: a kormány "élesítse" a szabályt, máskülönben oda az Egészségbiztosítási Alap eddigi pénzügyi sikere.

8,3 milliárd forintot fordít a kormány az Országos Onkológiai Intézet és a váci Jávorszky Ödön Kórház felújítására - ezt is a miniszter jelentette be tegnap az onkológiai intézetben. Az összegből 7,4 milliárd uniós forrás.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.