Weinek is korrigálná a Fodor-vonalat

Zugló szabad demokrata polgármestere szerint a Fodor Gábor-féle politika korrekcióra szorul, de ez csak mindenki által tiszteletben tartott  elvek alapján létrehozott kompromisszumok mentén képzelhető el. Weinek Leonárd csütörtökön az MTI-nek azt mondta, nagy veszteségnek és figyelmeztetésnek tartja Gegesy Ferenc távozását pártjából és az Országgyűlésből.

Gegesy Ferenc ferencvárosi polgármestertársam, barátom távozása komoly figyelmeztetés, azért is, mert az SZDSZ  politikájában mindig az önkormányzati volt a sikerágazat - mondta Weinek Leonárd. A XIV. kerület vezetője a harmadik fővárosi liberális polgármester, aki az MTI-nek kifejtette véleményét a pártjában kialakult helyzetről.

A dolgok előzménye, hogy Gegesy Ferenc, az SZDSZ parlamenti képviselője, ferencvárosi polgármester hétfőn bejelentette távozását  a liberálisok soraiból, majd másnap Csécsei Béla józsefvárosi  polgármester kritizálta élesen egy nyílt levélben az SZDSZ jelenlegi  politikáját.

Weinek Leonárd közölte: sajnálatosnak tartja, hogy az elnökválasztás után félévvel még belső viták uralják az SZDSZ politikáját. Mint mondta, az elmúlt napok csak megerősítették abban, hogy az országos politika formális és informális alapszabályai alapvetően rosszak, vagy a mai politikai elit számára betarthatatlanok.

Jelezte ugyanakkor, hogy a kerületi politikában kevéssé érzékeli  az országos politika viharainak hatását, és mindent megtesz azért, hogy ez a jövőben is így legyen. Cselekvésünk centrumában maradjanak a konkrét fejlesztések, a helyi közérdek és azt ezt szolgáló politika - javasolta.

Arra a kérdésre,hol látja az SZDSZ jövőjét, az MSZP-vel együtt, vagy attól távolabb, Weinek Leonárd azt mondta, fél évvel ezelőtt, az SZDSZ elnökválasztási kampányának idején a koalíció fenntartását,  a népszavazás után kialakult politikai helyzet higgadt elemzését és a két párt viszonyában a kölcsönös nyitottságot szorgalmazta. Ma azonban úgy látja, hogy a koalíció visszaállítása nincs napirenden,  ugyanakkor az ország érdekében a korrekt együttműködés elkerülhetetlen. Ez egyébként valamennyi józan politikai erő 
részéről elemi kötelesség - szögezte le.

Zugló liberális polgármestere bízik abban, hogy az SZDSZ vezetése nem bagatellizálja el a történteket, és a jövőben még nagyobb figyelmet és teret szentel a helyi politikának, már csak azért is, mert - mint mondta - ez a mindennapi élet, Magyarország megújulásának legfontosabb előfeltétele.

Weinek Leonárd közölte: bár ő maga még csak két éve jelent meg a helyi politikában, Zugló polgármesterként megtanulta: csak olyan politikát lehet támogatni, olyan ügyekhez lehet megnyerni belső és  külső partnereket, amelyek nem személyekről és a jelenről szólnak, hanem a holnapról. Ilyen ügynek nevezte például a buszstop bevezetését a Városligetben és a Mexikói úti végállomás rendbetételét.

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.