Budaörs a leggazdagabb település

A budaörsiek a legtehetősebbek, a legkevesebb elkölthető jövedelme pedig a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Csenyéte lakóinak van - derül ki a GfK felméréséből. Az országban átlagosan egy főre jutó vásárlóerőt száznak tekintve Budaörs lakói 137 százalékkal büszkélkedhetnek, a négyszázötven lakosú Csenyéte lakosai viszont be kell érjék az átlag 37 százalékával.

A két évvel korábbihoz képest az akkor legtehetősebb vidéki településként számon tartott Hévíz idén a harmadik helyre szorult: a fürdővárost Budaörsön kívül a balatoni Csopak is megelőzte. Csenyéte pedig most pár ponttal szegényebbnek bizonyult az akkor legszegényebb baranyai Gilvánfánál.

 

Magyarország vásárlóerőben továbbra is inkább a sereghajtók közé tartozik Európában. A vizsgált 41 ország között hazánk a 28., az európai átlaghoz képest 44,4 százalékos egy főre jutó vásárlóerejével. A rendszerváltó országok közül látványosan elhúzott Szlovénia, Csehország, Észtország és Lettország, de Szlovákia is megelőzött minket: lakosainak vásárlóereje az európai átlag 48,8 százaléka. Nálunk valamivel roszszabbul állnak a lengyelek, és jóval lemaradva jönnek a horvátok.

Az első száz leggazdagabb és legszegényebb település elhelyezkedése élesen kirajzolja a leszakadó kistérségek és a hazai jólét szigeteinek a határát. Míg a legszegényebb települések zöme Észak Magyarországon, elsősorban Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében találhatók, illetve Dél-Magyarországon, Baranya és Somogy megyében, a gazdagabb települések zömében a főváros környékén és a Balaton körül tömörülnek. A 2006-ban az öt legtehetősebb település között helyet foglaló Telkit például Törökbálint és Tihany szorította ki az ötös toplistából. A főváros környéki helyiségek előkelő helyezése az agglomerációban élő, aránylag magas jövedelmű rétegeknek tudható be, a fürdővárosoké valószínűsíthetően az intenzív turizmusnak.

Bár a megyeszékhelyeken általánosan magasabb vásárlóerőt regisztráltak, a GfK szerint figyelemre méltó, hogy az öt leggazdagabb településen kivétel nélkül 50 ezernél kevesebb ember él.

Budaörs 137 százalékos egy főre jutó vásárlóerejével megelőzi a fővárost, ahol összesítve az országos átlaghoz képest 135 százalék a mutató. Az más kérdés, hogy a fővárosi kerületek közül kilenc magasan megelőzi Budaörs átlagát: a XII. kerület lakosainak egy főre jutó vásárlóereje például az országos átlag 162 százaléka.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.