"Minden megegyezésnek ára van"

Előrelépésnek tartja az MSZP frakcióvezetője az SZDSZ tárgyalási hajlandóságát, de leszögezte: bizonyos értékekből a szocialisták nem tudnak engedni.

- Megnyugodtak a kedélyek a szocialista frakcióban, miután a parlament hétfőn leszavazta az Országgyűlés önfeloszlatására vonatkozó ellenzéki javaslatot? Tóbiás József frakcióigazgató láthatóan idegesen igyekezett a patkóba terelni a képviselőket, nehogy pár vokson múljon a döntés.

- Nem azért törekedtünk arra, hogy mindenki - aki tud - jelen legyen a szavazáskor, mert kételkedtünk volna az SZDSZ nyilvánosságra hozott álláspontjában. De jelképes szavazás volt, ezért tartottuk fontosnak, hogy mindenki véleménye világos legyen a kérdésben.

- A Fidesz az adótörvényekhez kötve novemberben újra napirendre kívánja tűzni az önfeloszlatást.

- A Fidesz abban reménykedik, hogy az adótörvényeket illetően nem sikerül egyezségre jutni a parlament többségével. Mi azon vagyunk, hogy sikerüljön, és csökkenjen a személyi jövedelemadó és a tb-járulék is.

- Kóka János szabad demokrata frakcióvezető a Parlamentben azt mondta: az önfeloszlatásról szóló kezdeményezéssel az MDF a kormányt akarta kisegíteni. Mások ehhez hozzáteszik: a kipattant megfigyelési ügyben pedig a titkosszolgálat, vagyis áttételesen a kormány segítette ki Dávid Ibolyát, hogy "kiiktassa" ellenjelöltjét.

- Semmi jelét nem láttam annak, hogy az MDF azért terjesztette volna be indítványát, mert nyakatekert logikával így akarnák támogatni a kormányt. Már csak azért sem, mert a javaslat előbb született, mint hogy tudni lehetett volna, az SZDSZ hogyan foglal majd állást. Nem az én dolgom találgatni az MDF motivációit, de a demokrata fórum nyilván pontosan tudta, hogy kétesélyes a dolog. Világossá akarták tenni, hogy milyen politikát és stratégiát követnek; a végeredmény kevésbé volt fontos a számukra. Pártok, különösen kisebb pártok számára nemcsak a siker lehet fontos, hanem az is, hogy a közvélemény előtt legitimálják álláspontjukat. Ami a megfigyelési ügyet illeti: a nyilvánosságra került telefonbeszélgetés egyik résztvevője sem tagadta az elhangzottakat. A biztonságtechnikai vállalkozás vezetőjének mondataiból pedig kiderül, hogy nem a kormányhoz áll közel - és ez a legenyhébb megfogalmazás. De ez bűnügy, aminek kiderítése nem politikusok feladata. Összeesküvés-elméleteket lehet gyártani, csak nem a kormány és az MSZP részvételével.

- Miért nem támogatták azt a fideszes indítványt, hogy a parlament a kormányfő "Megegyezés" című programjáról is vitázhasson, majd szavazhasson? Talán, mert a programot az SZDSZ sem támogatja, s egy erről szóló szavazáson alulmaradtak volna?

- Nyilvánvaló, hogy a Fidesz éppen ezért kezdeményezte a dolgot. Hozzá kell tennem, hogy Navracsics Tibor frakcióvezető a világ legviccesebb parlamenti előterjesztését nyújtotta be; ha nem tartanám helytelennek az előre hozott kampányt, akkor fizetett hirdetésben tenném közzé, hogy mindenki megismerhesse. A javaslat tudniillik úgy szól: "Az Országgyűlés elfogadja a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök által nyilvánosságra hozott ťMegegyezésŤ című programot" - Navracsics Tibor. Ha humorosan fognám fel, akkor ez azt jelenti: Navracsics Tibor már támogat minket. Ha kis lépésekkel is, de haladunk. De nem erről van szó. A komikus forma leleplezte a valódi szándékot. Politikai bohócmutatványról volt szó, nem érdemi vita kezdeményezéséről. A Fidesz leszavaztatni akarta a vitairatot. Pedig egy vitairatnak az a célja, hogy kiindulópontot képezzen. Hogy abból később konszenzus születhessen. Nem emlékszem, hogy amikor Orbán Viktor nagy ívű beszédet mondott valahol, a Fidesz másnap parlamenti szavazást kezdeményezett volna róla az Országgyűlésben.

- A szocialisták rendre azzal támadják a Fideszt, hogy nincs programja; nem tudni. Az egypárti MSZP-kormánynak van programja, mégsem látszik, hogy sokra mennének vele támogatás hiányában.

- A fő irányokkal meglepően nagy arányban ért egyet a közvélemény; ezt kutatások bizonyítják. Nyilván nem értenek egyet minden intézkedésrészlettel, de a célok tekintetében a többség támogatónak mutatkozik.

- Ez jól hangzik, de nem a közvélemény fog szavazni a parlamentben, hanem önök és a programmal egyelőre szembehelyezkedő ellenzéki pártok.

- Természetesen nekünk arra is törekednünk kell, hogy a társadalmi támogatottság mellett parlamenti többséget is szerezzünk a program megvalósításához. Látok esélyt arra, hogy - ha nem is minden mondatában, de - legfontosabb elemeit (az adócsökkentést, a feketegazdaság elleni lépéseket, a "Segély helyett munkát" programot, a szakmunkástanuló-ösztöndíjat) tekintve támogatást tudunk szerezni hozzá az Országgyűlésben.

- Megszerezhető ez a támogatás a költségvetéshez is? Göndör István szocialista frakcióvezető-helyettes a hétfői parlamenti vitában azzal érvelt az Országgyűlés feloszlatása ellen, hogy annak elfogadása esetén nem lenne költségvetés sem. Most sem látszik biztosnak az elfogadása.

- A költségvetés elfogadásának, egy jó költségvetés elfogadásának nem a kormány, hanem az állampolgárok szempontjából van jelentősége. A gazdasági instabilitást, a forint leértékelődését a munkavállalók, a nyugdíjasok, a vállalkozások szenvedik meg. Hiszem, hogy mindenki felelősen dönt majd a kérdésben.

- Az SZDSZ-szel folytatott tárgyalások azt mutatják, hogy a liberálisok támogatása végül megszerezhető?

- Az SZDSZ magatartása előrelépés. Egy tárgyalásnak nem az a lényege, hogy a végén valamelyik fél győzelmet ülhessen a másikon, mondván, neki több javaslata maradt rajta a végső intézkedési listán. Nem pártoknak, hanem a józan észnek kell győznie.

- Beárazható egy esetleges új koalíció?

- Nem tenném egyelőre nagyon magasra az átugrandó lécet. Nem kell feltétlenül koalíciót kötnünk, európai példák mutatják, hogy kisebbségi kormányok is képesek költségvetést elfogadtatni. Egyelőre egy megegyezést tűznék ki célul a szabad demokratákkal. Ha egy pár a szakítás után újrakezdi a barátkozást, nem a születendő gyerekek számáról kezdenek beszélni. Minden megegyezésnek ára van. Egy jó megegyezésnél az árat nem az ország fizeti meg, hanem mindketten engedünk kiinduló pozíciónkból. Van olyan, amiből az SZDSZ, és van, amiből mi nem tudunk engedni. Az MSZP például nem tud olyan nagyarányú kiadáscsökkentést felvállalni, amely nem az állami bürokrácián spórol, hanem az egyébként sem jól élő társadalmi rétegek életszínvonalának további csökkentésével jár. Nem tudjuk a gazdasági fejlődés oltárán feláldozni a társadalmi fejlődést. Ha lesz megegyezés, akkor viszont más dolgokban mindkettőnknek engednie kell. Nyitottak vagyunk.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.