Megkapja a bocsánatkérést a Fidesztől Mayer Aranka


AZ MTI LAPSZEMLÉJE

Világgazdaság: az önkormányzatok alig kapnak több pénzt jövőre, mint az idén

Jövőre 8,7 százalékkal jut több pénz az állami költségvetésből az  önkormányzatoknak, ez ugyan reálértékben jelent némi növekedést az  ideihez képest, ám korántsem olyan mértékűt, mint amilyet a  települések, megyék szerettek volna - írta a szerdai Világgazdaság.
Feltehetőleg ez a napirendi pont kapja a legnagyobb figyelmet a munkáját jövő kedden folytató Kormány-Önkormányzatok  Egyeztető Fórumon (KÖEF) - olvasható a cikkben.
A lap úgy tudja, az önkormányzati rendszer átalakításának  előkészítésére, a települések, megyék napi munkája során felszínre  kerülő problémák megoldására csaknem két éve létrehívott testületben  az érdekszövetségek vezetői szóvá teszik majd, hogy a  Pénzügyminisztérium - a korábbi ígéretekel szemben - nem vonta be  őket a munka előkészítésébe, így a napokban már a tárcaszinten  elfogadott számokról értesültek.
Az érdekszövetségek vezetői nem ismerik ennek a csaknem 9  százalékos növekedésnek a belső tartalmát sem, így csak azt lehet  tudni, hogy hosszú és kimerítő alkufolyamat indul a jövő héten - állapította meg a Világgazdaság. (MTI)

Népszava: megkapja a bocsánatkérést a Fidesztől Mayer Aranka

Még ebben a hónapban megkapja a bíróság által megítélt kártérítést és a  nyilvános bocsánatkérést a Fidesztől az Orbán-szőlők ügyében  ismertté vált Mayer Aranka - írta a szerdai Népszava.
Mayer Arankának - aki egy ideig az Orbán Viktor feleségének résztulajdonában állt Szárhegy dűlő Kft.-hez kapcsolódó per  koronatanúja volt - a bíróság 2005-ben ítélt meg erkölcsi és anyagi  kártalanítást, amit idén júniusban felülvizsgálati eljárásban a  Legfelsőbb Bíróság (LB) is jóváhagyott - emlékeztet a lap,  hozzátéve: az ítélet szerint Révész Máriusz fideszes országgyűlési  képviselő megsértette Mayer Aranka személyiségi jogait, amikor az  Orbán Viktor elleni lejárató kampányban játszott szerepére, valamint  a családja által megvásárolt nagy értékű ingatlanra utalt.
Az ítéletet közölni kell a Fidesz honlapján, továbbá Révésznek  és a Fidesznek egyetemlegesen - vagyis akár egyiküknek vagy közösen  mindkettejüknek - félmillió forint nem vagyoni kártérítést és  kamatait kell megfizetnie.
A Népszava megtudta: Révész Máriusz ígérete szerint szeptember  végéig ő maga is és a Fidesz is minden, a bíróság által rájuk rótt  kötelezettségnek eleget tesz.
A képviselő a lapnak megjegyezte: eddig azért nem fizettek, mert  nem döntötték el a pártnál, hogy a kártalanítást milyen arányban  állják. A bocsánatkérés is megtörténik, "ha nem is meggyőződésből" - jelezte. (MTI)

Napi Gazdaság: újabb húzónevek jönnek az Andrássy útra

Tovább tart a világmárkák Andrássy úti hódítása: a napokon belül megnyíló  Gucci-üzletet néhány hét múlva a Roberto Cavalli-szaküzlet követi,  és várhatóan az év végéig megnyílik az Armani-divatház és -kávézó is  - írta a szerdai Napi Gazdaság.
Emellett a befejező munkák zajlanak a méregdrága mobiltelefonokat gyártó és forgalmazó Vertu üzletében, s hamarosan  építőmesterek foglalják el az Andrássy út és a Nagymező utca sarkát  is: ott az olasz Dolce and Gabbana cég nyit exkluzív szalont - tudta  meg a lap, amely piaci hírek alapján arra számít, hogy hamarosan a  sportos órákat gyártó TAG Heuer is üzletet nyit a sugárúton, s hogy  az Andrássy út meghódításának következő állomása a Chanel és a Dior megjelenése lehet. (MTI)

Napi Gazdaság: Burgenlandban is készíthetnek soproni bort

Ausztriában is feldolgozható lesz a soproni borvidékről származó  szőlő egy hamarosan életbe lépő tárcaközi egyezmény alapján,  amelyről már csak a két agrárminiszter aláírása hiányzik - írta a  szerdai Napi Gazdaság.
Az egy borpiaci évre szóló megállapodás lehetővé teszi, hogy a határon túl az e szőlőből előállított minőségi borokat soproni  borként forgalmazzák majd: vagyis a az osztrák feldolgozók  használhatják majd a Soproni földrajzi árujelzőt - olvasható a  cikkben.
Az uniós és a magyar borjog is lehetővé teszi, hogy a  meghatározott termőhelyen termelt szőlő nemcsak egy adott  borvidéken, hanem a hasonló klimatikus adottságokkal bíró szomszédos  termőhelyen is feldolgozható legyen bizonyos körülmények között -  mondta el a lapnak Nyitrai Zoltán, az Földművelésügyi és  Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) jogi főosztályának munkatársa,  aki szerint az osztrák borászok vállalták, hogy végig betartják a  magyar előírásokat, amit a magyar és az osztrák hatóságok közösen ellenőriznek majd. (MTI)

Bors: Bencze duplán fizet a rendőrimázsért

Cáfolja a Imázs Műhely Kft. a Bors című bulvárlap szerdai számában megjelenteket - közölte az Imázs Műhely Kft. jogi képviselője szerdán az MTI-vel.
A cég ügyvédjének közleménye szerint az Imázs Műhely Kft. már a bejegyzése, azaz 2007 áprilisa óta végez PR- és kommunikációs tanácsadói tevékenységet. A tájékoztatás szerint valóban történt idén májusban cégbejegyzés-módosítás, de csak azért, mert megváltozott a cég székhelye, és tevékenységi köreit az új előírásoknak megfelelően módosította. Az Imázs Műhely Kft. ORFK-val kötött szerződésének értéke pedig 10,8 millió forint, ami a Bors által leírt összegnek éppen a fele - áll az ügyvéd közleményében. (MTI)

Havi 1, 8 millió forintot fizet ki Bencze József országos rendőrfőkapitány az  Imázs Műhely Kft.-nek "kampányokra, PR- és kommunikációs stratégiák  készítésére", holott ugyanerre a célra egy főosztályt tart fenn az  Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) - írta szerdai számában a Bors.
A megbízást egy olyan cég kapta, amely 2007. április 21-én alakult, kommunikációs és PR-tevékenységet pedig csupán idén május  22-én jegyeztetett be, hogy aztán másfél hét elteltével máris  megkapja az évi 21, 6 milliós megbízást az ORFK-tól - olvasható a  cikkben.
Az ORFK szóvivői irodája a lap kérdésére közölte: a cég nem  "klasszikus kommunikációs tevékenységet" végez, és semmi olyat nem  csinál, ami a szóvivői iroda munkáját lefedné.
A lap erre reagálva viszont felidézi az ORFK szervezeti és  működési szabályzatának 209. pontját, amely kimondja: az ORFK  hivatalának feladata - amelyhez a kommunikációs főosztály is  tartozik - a rendőrség arculatának kialakítása. Mint megjegyzik: eszerint "a rendőrség duplán fizet az imázsteremtésért". (MTI)

Új Dunántúli Napló: keveset ígérnek a szőlőért

Alacsony a szőlő felvásárlási ára, a termelők még a tavalyi árat sem kapják meg  a gyümölcs kilójáért - írta szerdán az Új Dunántúli Napló.
Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára a lapnak azt mondta: a felvásárlók az előző évinél 15-30 százalékkal  ígérnek kevesebbet a szőlőért. Különösen a kékszőlő-fajták ára  nyomott, s ez csődbe is vihet egyes gazdákat.
A Dél-Dunántúl egyik legnagyobb felvásárlója, a komoly  borexportőrnek is számító Danubia Borkereskedő és Termelő Bt.  például szeptember elején csak 50 forintot adott a szekszárdi  kékoportó kilójáért, a chardonnay-t most 68-ért, a szürkebarátot  85-ért veszi.
A kialakult helyzet a sok terméssel, az olcsó külföldi,  elsősorban olasz borok jelentős importjával és az erős forinttal magyarázható - olvasható a baranyai napilapban. (MTI)

Kelet-Magyarország: szabolcsi berendezések a CERN-szupergyorsítóban

A nyírteleki HM Arzenál Elektrotechnikai Zrt. nyolc éve gyárt és  szállít berendezéseket az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet  (CERN) svájci szupergyorsító alagútjához, ahol a múlt héten  futtatták körbe az első protonnyalábot a fizika alapvető kérdéseinek  remélt tisztázásához - írta a Kelet-Magyarország szerdai számában.
Az európai kutatóközpontból folyamatosan kap megrendeléseket a Nyíregyházával szomszédos települése üzeme, s az eltelt időszakban  több mint 2700 berendezés, kész technológiai rendszer, szerelvény és  alkatrész került Nyírtelekről a világ legnagyobb részecskefizikai  laboratóriumába - mondta Bese Ferenc, a zrt. vezérigazgatója a  szabolcsi újság munkatársának.
Nyírtelekről került a kutatóközpontba például a komplett  vákuumkamra, különböző mágneses elemek, alkatrészek, árnyékoló  berendezések és hullámvezető szerelvények.
A lap beszámol arról is, hogy a szabolcsi elektrotechnikai üzem  együttműködik az amerikai Raytheon haditechnikai céggel, s  Nyírteleken tartják karban a közép- és dél-európai országok légierőinek vadászrepülőgép-rakétáit. (MTI)

Magyar Nemzet: vádat emeltek a Traubi hamisítása ügyében

Áru hamis megjelölése és jelentős vagyoni hátrányt okozó, folytatólagosan  elkövetett iparjogvédelmi jogok megsértésének bűntette miatt vádat  emelt az ügyészség a Traubi üdítőitalokat hosszú éveken keresztül  hamisító Salamon Berkowitz és egyik üzlettársa, Szabó Gábor ellen -  írta a szerdai Magyar Nemzet.
Gulyás Ildikó, a Veszprém Megyei Főügyészség szóvivője a lap értesülését megerősítve elmondta: a vádiratot még szeptember 8-án  nyújtották be a Veszprémi Városi Bíróságra.
A vád szerint a Berkowitz-féle Traubi Hungária Zrt. 2005 és 2007  között több mint 3,5 millió olyan üdítőitalt állított elő, amelynek  címkéje, illetve magának a palacknak a megjelenése sértette az  eredeti termék védjegyeit. Ezzel becslések szerint mintegy  nyolcmillió forintos kárt okoztak a védjegy tulajdonosának, az  osztrák Warimpex AG-nek és a védjegy jogos használójának, a debreceni Ráthonyi Kft.-nek - tette hozzá. (MTI)

Magyar Hírlap: Illés Zoltán szerint MSZP-s gazdasági körök újra megépítenék a nagymarosi gátat

Az MSZP-hez tartozó gazdasági körök arra spekulálnak, hogy esetleg  megépítenék Nagymarosnál az elmaradt gátat, majd Adonynál és  Fajsznál a régi tervek szerint még kettőt - mondta a Magyar Hírlap  szerdai számában a Fidesz környezetvédelmi szakpolitikusa.
"Pozsony soha nem adta fel, és reménykedik a nagymarosi gát felépítésében. Mivel tudja, hogy a jobbközép erők ezt nem akarják,  csak egyetlen politikai partner maradt ehhez: a szocialisták" -  hangoztatta a bős-nagymarosi vízlépcső közös megépítéséről 1977.  szeptember 16-án kötött megállapodás évfordulóján készült  beszélgetésben Illés Zoltán.
Mint megjegyezte, az Európai Unió is állandóan a vizek  problémáját helyezi előtérbe a globális felmelegedés kapcsán, "a  vizek védelmére minden további nélkül ad pénzt". Ahol indokolt, ott  az unió jelentős pénzeket akar fordítani a belvízi hajózás  fejlesztésére, kikötőfejlesztésre és logisztikai központok  létrehozására.
Az MSZP-hez tartozó gazdasági körök ezért tudnak arra  spekulálni, hogy esetleg megépíthetnék Nagymarosnál az elmaradt  gátat, majd Adonynál és Fajsznál a régi tervek szerint még kettőt.  Ezek ugyanis irdatlanul nagy állami beruházások lennének uniós pénzen - tette hozzá Illés Zoltán. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.