Ferencek tere

Az Országgyűlés hétfőn a körülményekhez képest meggyőző többséggel bizalmat szavazott magának. Gegesy Ferenc nem. Egyik tétel sem elhanyagolható. Igaz, Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke meglepődött volna, ha tegnap, amikor bevonul a T. Házba beszélni, már csak egy oszlásnak indult parlamentet talál, azt viszont bizonyára nem sérelmezte, hogy Gegesy Ferenc képviselői széke üres. Meg Almássy Kornélé is. Az előbbi okairól érdemes lenne akár Barrosonak is tudnia.

Csak az tudja elképzelni, hogy mit veszített most az SZDSZ, aki kiül a pesti Ferenc térre. Például a Francesco nevű olasz presszó teraszára, és azt hallja, mint én néhány hete. Jött négy férfi, amolyan rendes emberek, kardigánban, és leültek, körbenéztek a nem oly régen még koszló hatalmas, de most eleven placcon, és odabökték: Gegesy. Nem gondolták úgy a többiek, hogy ehhez bármit hozzá kell tenni, pedig kiderült, mindenről tudnak valami fontosat mondani. Az egész Ferencváros már egy Gegesy, akár tetszik valakinek, hogy kicserélte a fél városrészt, akár nem. Szóval, jelent valamit, ha ez az ember azt mondja, elege van a parlamentből. Konkrétan az SZDSZ-ből, amely úgy meszesedik, ahogy egyre fiatalabbá lesz. Nem hajlandók semmit mondani azon kívül, hogy drága az állam, sok az adó, amit egyébként a Ferenc téren bármelyik boltos előénekel.

Ez velük most Gegesy problémája is.

Talán elég volt már neki is a Parlament köré kényszerülő kordonokból, amelyek tegnap ismét megjelentek, elég a jobboldali regiment Gyurcsány elől való kimasírozásából, s abból is, hogy - bár veszettül ketyeg a sakkóra - legfeljebb az elemző stábok dolgoznak, nem lép senki. Örökös sakkban toporognak a tábla mögött.

Úgy nem lehet nyerni.

Közülük most Gyurcsány Ferenc időt nyert, és politikai értelemben többet is, mint életet. Lehetőséget. Mert külön-külön eddig is minden lépése jól indokolható volt, a játszma azonban mégis roszszul alakult. Ha azt mondja, hogy nyugatos átalakulás folyik az országban, ez jól indokolható. Ha az ellenzék erre azt feleli, hogy eközben leszakadtunk a Nyugat utoléréséért folyó versenyben, akkor erre legalább válaszolni kellene. Így van-e? Miért? Mennyiben? Válaszolni kellene, ahogy az SZDSZ-nek is Gegesy kérdéseire.

De semmi. Kordon van a kérdések és a válaszhiány között is.

Gyurcsány Ferencnek jól működő taktikai érzékkel válasz helyett sikerült belevinnie az oszlóban lévő MDF-frakciót egy parlamentfeloszlatási akcióba. Persze, hogy belebuktak. A minden jel szerint az elnököt megfigyeltető alelnök szavazatával az ellenérdekű pártok alól kioszlatni a parlamentet? Nem baj, hogy ez nem sikerült. Almássyt kizárni a frakcióból kockázatos, mert még egy ember megy, és nincs frakció. Ezek komoly tétek, de a Ferenc téren nemigen mernék senkit megállítani egy beszélgetésre velük.

Azzal már igen, amivel Gyurcsány Ferenc szóval tartotta tegnap a képviselőket. Még ha a Ferencvárosban nincs is távfűtés, az innen "kitelepítettek" jó része lakótelepre került, nyögi a perverz, a legszegényebbeket sújtó legdrágább fűtés számláit. Amire most azt mondja a kormány, hogy ez a helyzet arcátlan, tenni kell ellene valamit, és ígérete szerint fog is. Legalább a rászorultakért! Nekik alanyi jogon! Ha itt mozdul a politika, az, ha még nem is stratégia, de akár az lehet belőle.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.