Két kormánya lett Zimbabwének

Fájdalmas kompromisszumok eredményének nevezte a hétfőn aláírt hatalommegosztási megállapodást a zimbabwei ellenzék vezetője, Morgan Tsvangirai. Hozzátette: jelenleg ez a legjobb lehetőség arra, hogy béke és jólét köszöntsön az országra. A tegnap ujjongó tömeg és 14 afrikai vezető jelenlétében aláírt egyezménynek még nem minden részlete világos, az azonban bizonyos: a 28 éve uralkodó diktátornak, Robert Mugabénak hatalma jelentős részét fel kellett áldoznia.

Tsvangirai miniszterelnökként irányítja majd a minisztertanácsot, melynek feladata a mindennapi kormányzás lesz. Mugabe elnök marad, továbbra is felügyeli a hadsereget. A rendőrséget pedig az eddig ellenzéki Demokratikus Változás Mozgalma (MDC) irányítja majd. Mugabe lesz az első embere a 31 fős kabinetnek (amely nem ugyanaz, mint a minisztertanács), ide a jelenleg kormányzó Zanu-PF 15, míg a Tsvangirai vezette ellenzék két frakciója 16 tagot delegálhat.

Egyelőre nem világos, hogyan működik majd az ország, amelynek gyakorlatilag két kormánya van, és azt sem tudni, Mugabe tényleg kiengedi-e kezéből az irányítást. Az aláírási ceremóniát követő beszédében mindenesetre a megszokott formuláit ismételgette, így választási erőszakkal vádolta ellenzékét (valójában a kegyetlenkedéseket saját pártja követte el), és az egykori gyarmatosítót, Nagy-Britanniát Zimbabwe belügyeibe való beavatkozással gyanúsította. Az Európai Unió óvatos: a megállapodást üdvözölte, azonban nem oldotta fel a Zimbabwét sújtó szankciókat, azokról csak októberben dönt.

A legfontosabb feladat a romokban heverő gazdaság helyreállítása lesz. Az országot 11 millió százalékos infláció és 80 százalékos munkanélküliség sújtja. Több millióan menekültek el az országból az elmúlt években. A hatalommegosztási egyezmény most megnyithatja az utat a nemzetközi segélyszervezetek és adományok előtt, amelyre a lakosságnak égető szüksége van. A legkényesebb, ám legfontosabb kérdés a fehér földművesektől nyolc éve elkobozott földek sorsa.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.