Állatok a hangversenypódiumon

Állatok a hangversenypódiumon? Igen, szeptember 28-án, a Hangversenyek fiataloknak évadnyitó előadásain. Természetesen nem biológiai valóságukban, hanem úgy, ahogyan zeneművek jelenítik meg őket.

Két olyan remekmű hangzik el, amely évtizedek óta szerez örömet a gyerekek új meg új generációinak, noha az egyik (Az állatok farsangja) nem is gyerekek számára készült.

Szergej Prokofjev, a 20. század nagy orosz zeneszerzője kifejezetten pedagógiai céllal komponálta Péter és a farkas című zenés meséjét. A történetet mesemondó mondja, a szereplőket pedig meghatározott hangszerek és meghatározott zenei témák személyesítik meg. Akik hallják az előadást, örökre megbarátkoznak a vonós hangszerekkel, a fuvolával, az oboával, a klarinéttal, a fagottal, a kürtökkel és az üstdobbal.

Camille Saint-Saëns francia zeneszerző "zoológiai fantáziája", Az állatok farsangja annyiban más, hogy nincs elmondható sztorija, az egyes állatokat viszont olyan sok szeretettel és humorral ábrázolja, hogy a közönség mélyen a szívébe zárja ezeket a kis karakterképeket is. A már megismert zenekari hangszereken kívül ebben a műben kiemelkedő feladata van két zongorának, de fontos szerephez jut az egyébként ritkán szólózó nagybőgő (az elefánt) és a gordonka (a hattyú szerepében).

A hangversenyen a Zuglói Filharmónia - Szent István Király Szimfonikus Zenekar játszik Záborszky Kálmán vezényletével, a két virtuóz zongoraszólamot a Bizják Dóra-Zentai Károly kettős adja elő, a mesemondó pedig a televízió Cimbora műsoraiból is jól ismert, kedves és gyönyörűen beszélő Korhecz Imola lesz.

(OTS-Hírvonal)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.