Több mint negyven ember életét mentette meg, hogy lekésték a permi gépet

Sokkal súlyosabb is  lehetett volna az Aeroflot-Nord orosz légitársaság gépének vasárnapi  balesete: a hírek szerint negyvennél is több utas lemaradt a  járatról, és egyes szakemberek szerint a személyzet döntésének  köszönhető, hogy a repülőgép nem Perm sűrűn lakott területére, hanem  két lakónegyed közötti, nem túl nagy zöldterületre zuhant.


A hatóságok egyelőre kizárják, hogy terrorcselekmény okozta volna a 88 halálos áldozatot követelő szerencsétlenséget.

A tragédia okairól hétfőn ellentmondó hírek láttak napvilágot. A  permi repülőtér diszpécsere szerint a gép személyzete nem a  helyzetnek megfelelően járt el: nem csak nem teljesítette az  utasításokat, hanem azokkal ellentétesen járt el. Az első leszállási  kísérletnél a gép valamilyen okból több mint 40 fokkal eltért a  megfelelő iránytól, ezért utasították a pilótákat, hogy módosítsák  az irányt. Ezt meg is tették, de amint a diszpécserek nyugtázták,  hogy jó irányba tart a gép, máris azt látták képernyőiken, hogy  emelkedik, és már 900 méteren jár.

Figyelmeztették erre az első pilótát, aki azonban azt  válaszolta, hogy valójában ereszkedik, miközben azonban a gép tovább  emelkedett és már 1200 méteren volt. Ezért utasították, hogy tegyen  egy kört és úgy közelítse meg újra a repülőteret. Ettől kezdve  azonban az utasításokat a személyzet éppen fordítva hajtotta végre:  amikor azt mondták, tartson jobbra, balra fordult, stb. Meg is  kérdezték, minden rendben van-e, s Rogyion Medvegyev kapitány igenlő  választ adott. Ekkor kezdett újra ereszkedni a gép, de túlságosan  gyorsan, ráadásul megszakadt a rádiókapcsolat, s az  irányítótoronyból már csak a gépből felcsapó lángokat látták.

Egyes szakértők úgy vélekednek, hogy az egyik hajtómű mondhatta  fel a szolgálatot. Bár meghibásodott hajtóművel is le lehet szállni,  néhány perc alatt nagyon sok műveletet kell végrehajtani a  személyzetnek, s nem kizárt, hogy ekkor követtek el végzetes hibát.
Más szakemberek szerint a személyzet hőstettet hajtott végre,  amikor egy viszonylag kis zöld terület fölé vitte a gépet: a  környező, sűrűn lakott negyedekben sok 10-15 emeletes ház van, s  rossz rágondolni is, mi történhetett volna, ha oda zuhan a  repülőgép, amely így egyenesen a Transzszibériai Vasútvonal egy  dombba vágott szakaszára esett. (A vonalon még vasárnap este újra  beindult a forgalom.)

Mind Rogyion Medvegyev kapitány, mind Rusztem Allaberdin  másodpilóta nagy tapasztalattal bírt, Medvegyev az Egyesült  Államokban is többször járt továbbképzésen. Nemrég vette feleségül  egyik légi utaskísérő kolléganőjét, s két hete született gyerekük.  Allaberdinnek egy hónapja volt a nyugdíjig, s az utaskísérők egyike  sem töltötte még be 30. életévét.

A gépről egyébként lemaradt egy 40 fős csoport, és néhány  további utas. A csoport külföldi nyaralásból érkezett vissza, de  gépük késett, ezért nem érték el a csatlakozást. A további  utasokról, akik nem foglalták el helyüket a gépen, csodával határos  módon menekülve meg, csak annyit tudni, hogy két gyerek, egy férfi  és két nő volt. A férfi időben kiért a repülőtérre, de részegség  miatt elvitték a rendőrök.
A szemtanúk elmondták: a gép becsapódására felébredtek a környék  lakói, és sokan a helyszínre siettek, de abból, amit ott láttak,  nyomban felismerték, hogy már nincs mit tenni.

A Komszomolszkaja Pravda című lap fotósa, aki reggel hatkor már  a helyszínen volt, arról számolt be, hogy addigra már néhány  környékbeli hajléktalan hozzákezdett a fosztogatáshoz és mindaddig  folytatta, amíg meg nem érkeztek a rendőrök és le nem zárták a területet.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.