Nem szívesen beszélnek az ütközőzónává változott terület lakói arról, hogy mi fogadta őket otthonaikban. Van, aki inkább elfelejtett oroszul, vagy csak szűkszavúan számolt be kifosztott és felgyújtott házakról. Az orosz katonák által őrzött ideiglenes határátkelőhelyen, Karaletin át, ennek ellenére folyamatos a forgalom. Sokan azonban csak nappal maradnak a zónában akkor is, ha a házaik érintetlenül vészelték át az orosz hadsereg megjelenését.

Legtöbben nem az orosz katonáktól, hanem az oszét szabadcsapatoktól félnek. Hogy ez nem teljesen alaptalan, azt az egyik ideiglenes ellenőrző ponton szolgáló orosz békefenntartó is megerősítette. "Amikor az 58-as hadsereg ellentámadásba lendült a grúzok ellen, akkor a nyomukban haladó oszét csapatok fosztogatni és gyújtogatni kezdték a grúz falvakat. Egy külön egységet rájuk kellett küldenünk, tűzharc is volt köztünk és az oszétok között, amely halálos áldozattal járt" – mondta a katona, megjegyezve, hogy az oszét önkéntesekkel előtte is gondjuk akadt. Amikor ugyanis a grúz erők megindult Dél-Oszétiában, akkor az önkéntesek az orosz békefenntartói állásokból akartak visszatámadni. "Nem engedtük be őket, erre nincs felhatalmazásunk, annak ellenére, hogy a mi állásaink is grúz aknatűz alá kerültek" – jegyezte meg az orosz katona.

"Megmondták nekünk az oszétok, hogy vissza se jöjjünk többé, különben éjszaka értünk jönnek a szabadcsapatok" – mesélte egy fiatalasszony a zóna szomszédságában fekvő Goriban felállított menekülttáborban. Az ENSZ menekültügyi bizottsága (UNHCR) által fenntartott sátortábor 2200 embernek ad menedéket, részben Dél-Oszétiából, részben a zónából érkeztek. Többségükben grúzok, de akadnak köztük oszétok is.

"Anyám grúz, apám oszét" – bonyolítja tovább a képletet a tábor közepén álló Sztálin szobor tövében hűsölő Szulejman. A tizenegy éves fiú a dél-oszétiai Chinvaliban lakott, de az idő közben Oroszország által önállónak elismert kváziországba egyelőre nem tér vissza. "Én inkább grúz vagyok" – választ egyet mégis gyökerei közül.

"Etnikai konfliktus nem volt eddig, a tábor lakói nyugodtak" – nyilatkozta az UNHCR képviselője, Alessandra Morelli. – "Legfeljebb amiatt volt kisebb zúgolódás, hogy nem szívesen fogadták az olasz tésztákat" – vallja meg nevetve a vöröskereszt olasz munkatársa. "De most már helyi forrásból szerzünk be mindent" – mondta az egyetemista Fabio. A szervezet napi 4000 ember élelmezéséről gondoskodik: a központi táboron kívül ugyanis további 2100 fő harminc kisebb táborban és csaknem ezer fő családoknál kapott elhelyezést Goriban. (Emellett a vöröskereszt további 1200 élelmiszeradagot oszt ki a zónában, ahová egyébként az orosz erők a korábbi ígéretek ellenére nem engednek be külföldi újságírókat.)

A 60 ezres Gorit az augusztusi konfliktus alatt egy helyen érte komolyabb támadás az orosz légierő részéről. A 7. számú iskola és a mellette lévő lakóház romba döntésén túl azonban csak az épületek ablakai törtek be sok helyen, de jelentős részüket már pótolták. A településre láthatóan visszatért az élet.