Bérharcot hirdet az orvosi kamara

Bérharcot indít a Magyar Orvosi Kamara (MOK). A testület elnöksége egy héten belül dönt arról, milyen eszközökkel próbálják rábírni a kormányt, hogy az orvosi bérek 2013-ig elérjék az uniós jövedelmek 70 százalékát.

Törvényben rögzített garanciát kér a MOK a kormánytól arra, hogy teljesül az a két évvel ezelőtti ígéret, hogy az orvosok átlagjövedelme 2013-ra eléri az uniós bérek 70 százalékát - mondta a Népszabadságnak Éger István, a szervezet elnöke. Székely Tamás egészségügyi miniszternek azt az ígéretét, amellyel tisztességes béremelést ígért az ágazatnak, Éger István tiszteletre méltó gesztusnak tartja ugyan, de azt állítja, hogy ebben a pillanatban ez már tűzoltásra is kevés.

- Nem várhatunk a végtelenségig. Az orvosok évek óta tűrik, hogy az alacsony összegű ügyeleti és túlmunkadíjakkal foglalkoztatják őket. Sőt, azt is el kell viselniük, hogy az évekre visszamenőleges több tízmilliárdos ügyeleti adósságot is csak azoknak törlesztették, akik beperelték a munkahelyüket - mondja Éger István, hozzátéve, hogy a kamara azért, hogy egyáltalán maradjon orvos a szakrendelőkben, a kórházakban, bérharcot hirdet.

Arra a kérdésre, hogy pontosan mit is jelent ez a "harc", a kamara elnöke azt válaszolta: az akciójuk sikerét szolgáló eszközökről csak egy hét múlva dönt az elnökség. Hozzátette: közel egy évtizede ismert az az életpályamodell, amelyben egyszer már leírták, milyen bérarányoknak kellene társulniuk az egyes életszakaszokhoz annak érdekében, hogy az orvosok a pályán maradjanak, illetve megtarthassák egzisztenciájukat. Ezt az adatsort aktualizálják, és ehhez igazítják majd a tényleges követelésüket.

A tárca egyelőre nem kívánt reagálni az orvosi kamara elnökének bejelentésére. Nem érdektelen ugyanakkor, hogy az uniós átlagjövedelem körülbelül nettó 528 ezer forint havonta. Az orvosok bevételét az egyes országokban az átlagkereset arányában mérik. Így például Csehországban a vállalkozó háziorvos az átlagjövedelem több mint kétszeresét keresi, e tekintetben viszont Magyarország nincs lemaradva, hiszen itt ugyanezen szakma a hazai átlag 2,6 szorosát viszi haza. (A hazai átlag nettó 170 ezer forint.) Az alkalmazott szakorvosok lényegesen többet, az átlagos jövedelem négyszeresét keresik az Egyesült Királyságban és az ötszörösét Írországban. Magyarországon és a többi uniós országban az átlagjövedelem kettő-háromszorosát keresik, azaz nem túl nagy a különbség.

Kökény Mihály, a parlamenti szakbizottság elnöke azt mondja: az egészségügyi bérek rendezéséhez hosszú távú, pártok közötti egyezségre volna szükség. Ráadásul nagyon keskeny pallón kell a kormánynak egyensúlyoznia, hiszen a gazdaság versenyképessége érdekében adót kell csökkenteni, másfelől mindez csak olyan arányú lehet, amely a közfeladatok, köztük az egészségügy működtetését nem veszélyeztetik. Ráadásul éppen a mai közalkalmazotti bérezési rendszer a legnagyobb gátja a teljesítmény- és tudásarányos jövedelmeknek. Az orvosok pedig, mint például az egri kórházban, a végsőkig ragaszkodnak a közalkalmazotti státuszhoz.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.