Azt a férfiút, aki anno felvásárolt kéttucatnyi Fidesz-közeli céget, több százmilliós köztartozással. Megszólal a Németországban élő névről ismert kamionsofőr, meg a barátja, a névről sem ismert Weisz József. Utóbbi a saját köztartozó magyar cégét - mára elévült törvénytelenséggel - papíron eladta Kayának, így nem bukkan nyomára az adóhivatal. A zseni terjed, mint a penész. Pestről máris bejelentkezik Tasnádi Zsolt (Orbán Viktor állítólagos pénzügyi tanácsadója): kellene neki féltucatnyi ember útlevélmásolata, hogy bizonyos cégeket - papíron - eladhasson ő is. Weisz szorgalmasan faxol Budapestre, néhány tízezer márka reményében, ám az "eladók" eltűnnek. A cégeket azonban - erre 1998-ban derül fény - felszámoltatják: a nevek, adatok eredetiek, az aláírások hamisak. Egyszerű: a felszámoláskor a bíróság előbb hiánypótlásra kötelezte a cégeket, ami persze, hogy nem történt meg, törölték hát őket.

Ennyi. Villant Juszt vakuja a homályban, de csak keveset látunk, azt sem élesen, ezért csupán a berágódott rutinnak tudhatjuk be, hogy a Fidesz egyetlen lendülettel támad: a szocialisták (ez volna Juszt!) elkezdték közvetlen választási kampányukat, ami pedig (szokás szerint) mocskolódó kampány - írja fickósan Cser-Palkovics András, helyettes szóvivő. Megszólal a Magyar Nemzet is: adekvát módon azt veszi górcső alá, mennyit keres a riporter egy-egy adáson, úgy is, mint közszolgálat (ennyit a tényfeltárásról). A szocialistáknak sem kell több. Szabó Zoltán képviselő legott rágja tolla végét, interpellációt veretez Veres János pénzügyminiszterhez: "mi szüksége volt a Fidesz legfőbb vezetéséhez köthető személyekből alkotott gazdasági érdekhálózatnak arra, hogy csaknem száz vállalkozást alapítsanak? Mit csináltak ezek a cégek?" (Tíz év alatt letisztult, logikus kérdések.) Veres pénzügyminiszter sem aluszik, utasítja az adóhivatalt: vizsgálódjon a műsor nyomán. Tudja, tudja, hogy az ügy adójogi szempontból elévült, ám "az államigazgatás, a szabályozás, a szigorúbb és hatékonyabb adóellenőrzés érdekében fontos az alkalmazott módszerek részletes feltárása". (Igaz, igaz, mintha magam mondtam volna...)

Hápogok. Annyira gyenge lett volna a Juszt műsora, hogy ezt az idétlenséget érdemli? Vagy: több olyat tud a politika, amit mi nem fogunk soha, azért a veretes egyszerűség? Vagy: tényleg ennyire ostoba a politika? Ha csak ennyit ér a tény feltárása, temessük örökre, ne sirassuk. Vackolódjanak bárhogy, Juszt teljesítménye megérdemli a figyelmet: zavaros ügyeket tárgyal, berángat illetékest, és szégyenfalat kreál nagy cégeknek, amelyek nem voltak hajlandók szóba állni - velünk. És: Kaya Ibrahimot még egy érdekvédő műsorban is megenném, bár nem oda való, bár az átverésről szól. De az is, hogy nem tudom meg: miért éppen most szólaltak meg ezek az emberek? Hol a szégyenfal bátorsága, miért nem filmezi le az érintetteket, ahogyan makogva motyognak/nem motyognak? Fényt ígér, mi meg pislogunk bele a sötétbe, mire azt mondja: folytatja, mert több is van. Miért nem most? A válasz túlzott hevületű elővágás, amellyel kivédeni vél házkutatásokat, közli, makkegészséges, nem iszik, nem kábszerezik. Kacsintunk, naná, de én nem kacsintgatni szeretnék. Ingerküszöböm szintben a padlóval, már alig botlom meg, pedig nagyon szeretnék már úgy igazán...