- Az ENSZ tekintélye és befolyása az elmúlt évtizedekben egyre csökkent. A kilencvenes évek óta folyamatos a vita a szövetség szervezeti átalakításáról. De túl sok minden nem történt...

- Az Egyesült Nemzetek Szövetségét azért kell megreformálni, mert alapítása óta a világ alapjaiban megváltozott. Történelmi jelentőségű időket élünk, napjainkat soha nem látott tempójú változások határozzák meg, amelyek eddig elképzelhetetlen méretekben és iramban törnek utat maguknak. A világ ilyen irányú alakulásából az következik, hogy minden és mindenki egyre inkább egymásra van utalva. Kénytelenek vagyunk felismerni az ezzel járó közös felelősséget, amihez természetesen mindenkinek alkalmazkodnia kell. A növekvő egymásra utaltság és a nemzetközi kapcsolati háló sűrűsége felértékeli a nem állami szereplők jelentőségét. Igazodnunk kell a változó világ dinamikájához és mobilitásához, hiszen látjuk: a hatalom és a siker két legfontosabb záloga az alkalmazkodóképesség és a fenntarthatóság lesz. Ehhez folyamatosan be kell vonnunk a munkába a nem állami szereplőket, tehát a magánszektort, a civil társadalmat és magukat a polgárokat is.

- Ha körbenéz Európában vagy akár a tengeren túl, gondolja, hogy efelé haladunk?

- Sajnos a mai államszerkezetek túlságosan merevnek bizonyulnak, a hatalmi egyensúly régi koncepciója pedig túlságosan statikus. Hogy szembenézzünk a ma kényszerhelyzeteivel és a holnap kihívásaival, túl kell lépnünk az ENSZ-alapítók történelmi vízióján, és radikálisan át kell alakítanunk a jelenlegi nemzetközi viszonyokat.

- A merevnek tartott mai államszerkezetek helyett van elképzelése?

- Az elmúlt évben tárgyalásaim a világ politikai vezetőivel és a civil társadalom jelentős képviselőivel csak megerősítették bennem azt az egyre népszerűbb elképzelést, miszerint a globalizáció tényleges, hatékony multilateralizmust igényel, tehát közös ügyeink intézését közös intézményekre kell bízni. Ehhez nagyon jó alapnak tűnik az ENSZ, de egy sokkal tevékenyebb, átláthatóbb és relevánsabb ENSZ.

- Visszatértünk az első kérdéshez: mi a szervezeti reform lényege?

- Éppen ezt elérni. Ugyanakkor egyre nagyobb az igény egy sokkal aktívabb és operatívabb szervezetre. A Biztonsági Tanácstól egyre több békefenntartó és béketeremtő feladat érkezik, miközben a tagállamok és a világ elvárja, hogy az ENSZ eredményt mutasson fel a fejlődő országokban, küzdjön a klímaváltozással, rövid és hosszú távú megoldásokkal álljon elő az élelmiszerválságra, és óvja az alapvető emberi jogokat az egész Földön. Látható, hogy nemcsak szerintünk van szükség aktívabb ENSZ-re, hanem az elvárások is ezt követelik meg.

- Ehhez képest az idei közgyűlés zászlóshajója a klímaváltozás volt. Tényleg ezt tartja a világ legnagyobb problémájának?

- Abszolút! Tipikusan egyike azoknak a kihívásoknak, amelyeket ez a dinamikusan változó világ hozott előtérbe és tett teljesen egyértelművé. Azért annyira fontos, mert az összes országot érinti, és sokkal többről szól, mint környezetvédelem. Szociológiai, közgazdasági, emberi jogi és köz-, illetve nemzetbiztonsági következményei is vannak. Ez utóbbit vitatta meg nemrég a Biztonsági Tanács Darfur esetében, ahol egyértelmű az összefüggés a klímaváltozás, az óriási szárazság és a feszültség, a fegyveres konfliktus között. A tagállamok képviselői, a főtitkár és magam is korunk legmeghatározóbb problémájaként látjuk a klímaváltozást. Az idei közgyűlésen sikerült elérnünk, hogy a tennivalók között az első helyre kerüljön. És ott is marad, hiszen a tagállamok az idén Poznanban, jövőre Koppenhágában tárgyalnak a kiotói egyezmény utáni időszakról. Nemcsak az volt a célunk, hogy elérjük és fenntartsuk a politikai elkötelezettséget, hanem hogy nem állami szereplőket is bevonva praktikus megoldási javaslatokkal álljunk elő. A februári csúcstalálkozó után két újabb gyűlést hívtam össze, hogy nyomon kövessük a fejleményeket a pénzügyi háttér és a legsebezhetőbb országok tekintetében. A gazdasági találkozóra meghívtunk vezető magánbefektetőket, és azt vizsgáltuk, hogyan mozgósíthatnánk az üzleti és a pénzügyi szektort. Nem jótékonykodásról vagy alamizsnáról beszéltünk, hanem olyan valódi üzleti lehetőségekről, amelyek már rövid távon is profittal kecsegtetnek, hosszú távon pedig a fenntartható fejlődést szolgálják.

- Néhány hete az ENSZ-főtitkár környezetvédelmi főtanácsadójával beszélgettem, aki azt mondta, a klímaváltozás többek között azért ennyire fontos, mert tényleges esély van az eredményre, nem úgy, mint például a szegénység elleni küzdelemben. Aláírja?

- Azzal egyetértek, hogy fontos, sőt egyre fontosabb kérdés, és miután mindenki kezdi belátni, hogy globális probléma, tényleg van esély a változásra. Azzal nem értek egyet, hogy közben a szegénység elleni harc háttérbe szorulna. A kihívás éppen az, hogy egyszerre kezdjünk ezekkel a problémákkal valamit, az ENSZ nem válogathat. Már csak azért sem, mert a globalizált világban nemcsak az országok és a polgárok függenek egymástól, hanem a kihívások, amelyekkel szembenézünk, rengeteg szinten kapcsolódnak egymáshoz. Egyszerre kell elfogadható mederbe terelnünk a klímaváltozást és felszámolnunk a szegénységet.

- Egy elmélet szerint a bioalapú üzemanyagokon keresztül éppen a klímaváltozás felelős az élelmiszerválságért, amely az energiaválsággal együtt a Világbank szerint 100 millió embert taszít szegénységbe, és 40-50 országban okoz 3-10 százalékos GDP-csökkenést.

- Már a februári klíma-csúcstalálkozón, majd az áprilisi Millenniumi Fejlesztési Célok konferencián felhívtam a figyelmet az élelmiszerárak emelkedésére, és hogy ez milyen hatással lesz a fejlődő országokra. A szinte egyszerre jelentkező energia- és élelmiszerválság megint egy olyan globális kényszerhelyzet, amelyre csak közösen adhatunk következetes és összefüggő megoldást. Rövid távon el kell hárítanunk a vészhelyzetet, miközben hosszú távú fejlődési tervet kell kidolgoznunk, amely tudatosan kapcsolódik és illeszkedik a többi globális probléma megoldásához. Az erről szóló átfogó intézkedéstervezet csomagot a közgyűlés júliusban teljes támogatásáról biztosította. Ennek lényege, hogy minden ezzel kapcsolatos ENSZ-programot összehangol, hogy először sürgősen kisegítsük a legnehezebb helyzetbe került csoportokat - elsősorban élelmiszersegéllyel -, majd hosszú távú biztonságot érjünk el a globális élelmiszerpiacon. Ez utóbbi feladatra nyilván a következő közgyűlés fektet majd nagy súlyt, ahogyan a tíz nap múlva kezdődő általános vitának is ez lesz az egyik legfontosabb témája. Az akcióterv megvalósítására a főtitkár évi 25 milliárd dollárt kért a nemzetközi közösségtől.

- Egy évvel ezelőtt nyilatkozta, hogy már nyilvánvaló: a legszegényebb országokra vonatkozó Millenniumi Fejlesztési Célok közül jó néhány nem valósulhat meg a 2015-re kitűzött határidőig. Szűk két hét múlva a világ vezetői az ENSZ-ben találkoznak ez ügyben. Mire számít?

- Nagyjából félúton vagyunk a programban, amelyet 2000-ben kezdtünk el. Nyolc célt tűztünk ki magunk elé, az egyik a szegénység csökkentése. Félúton már látni, hogy mi az, amire képesek vagyunk, és mi az, amihez még fejlődnünk kell. Látjuk azt is, hogy néhány ponton teljesen kicsúsztunk az időből, az egyik ilyen éppen a szegénység elleni küzdelem, különösen Afrikában. Ráadásul nem ugyanazok a politikusok irányítják a világot, mint 2000-ben. Akik elkötelezték magukat, már nem biztos, hogy hivatalban vannak, tehát be kell vonnunk az új kormányokat, hogy a politika legmagasabb szintjein is fontosnak tartsák a kérdést. Ezt próbáltam előkészíteni májusban, Londonban Gordon Brown brit miniszterelnökkel, illetve üzletemberekkel, és erről szól a találkozó szeptember 25-én, amit a főtitkárral összehívtunk.

- Legelső elnöki beszédében arról beszélt, hogy a világ fele napi kevesebb mint két dollárból él, és 100 millió tanuló korú gyerek nem részesül oktatásban. Változott bármi is?

- A Millenniumi Fejlesztési Célokról szóló áprilisi tematikus vita éppen erről folyt. Nem politikai vitát rendeztünk, hanem próbáltunk a tényekre és a lényegre figyelni, hogy összefogást sürgethessünk minden érintettel. Az ülésen kiderült, hogy a folyamat, amit elindítottunk, egyrészt túlságosan lassú, másrészt egyenlőtlen... Egyértelművé vált, hogy Afrika országai és a még kevésbé fejlett országok hosszú távú támogatást és együttműködést igényelnek a nemzetközi közösség részéről. Az is világos, hogy az a három terület, amire az áprilisi ülésen koncentráltunk - szegénység, egészség, oktatás - olyannyira összefügg, hogy ha itt sikerrel járunk, az nagyban előmozdítja az egész folyamatot. Indítványoztam, hogy a tagállamok 2015-ig évente találkozzanak ez ügyben, hogy szembesüljenek elkötelezettségükkel és a tennivalókkal.

- Az éppen két éve elfogadott globális terrorizmus elleni stratégiáról a múlt héten volt a vita. Ott mivel szembesültek?

- A stratégia elfogadása jó példa arra, hogy a közgyűlés nemcsak vitafórum, hanem képes praktikus intézkedésre is egy összetett és politikailag igencsak érzékeny témában. Most először jutottunk valamire globális szinten: van egy átfogó stratégiánk a terrorizmus ellen, amely olyan területekkel is foglalkozik, mint a terrorizmus terjedését segítő körülmények, a megelőzés vagy a terrorizmus elleni harc emberi jogi aspektusai. A tagállamok képesek voltak félretenni a politikai, földrajzi, történelmi, vallási és kulturális különbségeket. Ugyancsak félretették a még lezáratlan vitát a terrorizmus átfogó definíciójáról, és közel 50 intézkedésről megállapodtunk. Konkrét, praktikus, operatív lépésekről van szó, amelyeket a tagállamoknak együtt, de külön-külön is vállalniuk kell. A hónap elején a tagországok újra elkötelezték magukat a stratégia mellett, és megvizsgáltuk, milyen további intézkedések szükségesek. Ezúttal is mindenki partnerként viselkedett, függetlenül az államok nemzeti érdekeitől.

- Nyáron azt mondta, hogy meg kell teremteni "a nemzetközi kapcsolatok új kultúráját". Ehhez képest az elmúlt hónapban az orosz és az amerikai diplomaták Grúziáról szóló vitáinak hangneme a BT-ben hidegháborús időkre emlékeztetett szakértőket...

- A szerkezeti átalakítás a hatékony multilateralizmus érdekében nemcsak azért fontos, hogy a nemzetközi közösség érzékenyebben és hatásosabban reagáljon a globális kihívásokra, hanem hogy kezelni tudja a látszólag tradicionális, valójában a nemzeti biztonságpolitikából fakadó összetűzéseket is. Mivel egyre inkább egymásra vagyunk utalva, és a felelősségünk is közös, ezek az összezördülések már egy másik dimenzióba kerülnek, a tradicionális hatalmi diplomácia eszközei nem okvetlen vezetnek megoldáshoz. Ezért javasoltam a nemzetközi kapcsolatok új kultúráját, mint új megközelítést, ami nem egy újabb merev világrendre tett javaslat, hanem egy sokkal rugalmasabb, dinamikusabb keret. Elsősorban nem az állam, hanem az egyén érdekeit tartja szem előtt.

- A macedón sajtó azt rebesgeti, hogy talán ön lesz a macedón elnök. Vállalná?

- Ez egyelőre csak hipotézis. Nem rajtam múlik, hanem a macedón politikai pártokon, amelyek a jelölteket állítják.

- Számított bármit, hogy kelet-európaiként lett az ENSZ-közgyűlés elnöke?

- Ezzel a háttérrel az ember talán jobban látja a kompromisszumkényszereket, inkább hajlik a közös megoldásokra, úrrá akar lenni a soha véget nem érő politikai vitákon és a patthelyzeteken. Ezért is gondolom, hogy fontos, hogy aktív partnerek legyünk. A világ már nem nagy és kis országokra oszlik, hanem aktív és passzív résztvevőkre. Az ENSZ a rengeteg kihívással egy olyan fórum, ahol a tagállamok egyénileg és másokkal összefogva is aktív szerepet vállalhatnak. Meg kell ragadnunk a lehetőséget, hogy Kelet-Európa az öt nagy regionális csoport egyike a szervezetben! Ha aktívabbak leszünk, elérhetjük, hogy regionális perspektívánkat az ENSZ jobban figyelembe vegye, amikor a világ nagy közös kérdéseiről dönt.