Lavrov: nem mehetnek megfigyelők Abháziába és Dél-Oszétiába

Kizárólag a  Dél-Oszétiával és Abháziával határos területeken állomásozhatnak a  konfliktus térségébe ezután érkező nemzetközi megfigyelők - közölte  Szergej Lavrov csütörtökön, moszkvai idő szerint késő este  Condoleezza Rice amerikai külügyminiszterrel telefonon.


Az orosz külügyminiszter a Dmitrij Medvegyev orosz és Nicolas Sarkozy francia elnök által szeptember 8-án aláírt  megállapodásra hivatkozott  ezzel kapcsolatban. Ez azt tartalmazza,  hogy október 1-ig a grúz-dél-oszétiai konfliktus  övezetében  elfoglalja a helyét az Európai Unió 200 megfigyelője, s Oroszország  kötelezi magát, hogy kivonul az Abháziával és Dél-Oszétiával határos  területekről legkésőbb 10 nappal azután, hogy e területeken  létrejöttek a nemzetközi mechanizmusok.

"A két állam területén belüli biztonsági teendőket az Abháziával  és Dél-Oszétiával kötött kétoldalú szerződések alapján ott már  elhelyezett orosz katonai kontingensek végzik" - mondta Lavrov.  Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a Chinvali és Szuhumi elleni erőszak  alkalmazásának elkerülését az Európai Unió garantálja.

Grúzia és a NATO kitart amellett, hogy a megfigyelőknek Grúzia  nemzetközileg elismert határai között az egész területen joguk van  tevékenységük kifejtéséhez. Jaap de Hoop Scheffer NATO-főtitkár újra  leszögezte a grúziai Rusztavi tévének csütörtökön adott  interjújában: Abházia és Dél-Oszétia Grúzia része. Washington  szintén úgy ítéli meg, hogy sérti a kidolgozott megállapodásokat  Moszkva döntése, amelynek értelmében mintegy 7500 főnyi katonai  kontingenst állomásoztat Abháziában és Dél-Oszétiában.

Az orosz és az amerikai külügyminiszter megbeszéléséről a  moszkvai külügyminisztérium honlapján közzétett tájékoztatás szerint  az amerikai fél kezdeményezte a telefonbeszélgetést, és annak során  szó esett a kétoldalú kapcsolatok számos kérdéséről, köztük a  stratégiai stabilitásról szóló konzultációk menetrendjéről, valamint  számos nemzetközi kérdésről, köztük az iráni nukleáris programról és a kaukázusi helyzetről is.

Szaakasvili kérte a NATO-t, hogy ne vesse el hazája tagságának lehetőségét

 Miheil Szaakasvili grúz elnök kérte egy pénteken közölt nyilatkozatában a  NATO-t, hogy ne vesse el hazája tagságának lehetőségét az orosz-grúz  háború nyomán.

Szavai szerint Oroszország azért "rohanta le" Grúziát, hogy kívül tartsa az észak-atlanti szövetségen, hogy elvegye a NATO  kedvét Grúzia befogadásától. "Ha a szervezet most gyengeséget  mutatna, újabb agressziókra bátorítaná vele Oroszországot" - jelentette ki az amerikai AP hírügynökségnek adott nyilatkozatában.

(MTI/AP)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.