"Fene sok műemléket épített. A jövő generációnak kemény küzdelme lesz a műemlékek bizottságával, amikor bontani akar. Főbb alkotásai: a Múzeum 4-ik emelete (kár, hogy oda senki sem megy), a belügyi díszterem (oda senkit sem eresztenek be), és az esztergomi bazilika a tisztviselőtelepen (X. ker. Rezső tér, 5 tantusz. Esztergom jobban megközelíthető.) Egyéb művei lapunk más helyén" - írta róla 1937-ben az építészhallgatók vicclapja, a Megfagyott Muzsikus. A poénok nagy része magyarázatot igényel. A tiszteletlen hangnem nagyon is indokolt, hiszen annak idején Lechner Jenő is ahhoz az építészhallgatók által alapított MASTABA rövidítésű asztaltársasághoz tartozott (Magyar Architektusok Szoros Társasága A Bú Altatására), amelynek tagjai az 1898/99-es tanévben elindították a lapot. A nevével az egyiptomi sírépítményre is utaló társaság központi alakja maga Kismarty Lechner Jenő volt.

Az 1878-ban született Lechner Jenő az elsősorban Ödön keresztnevű nagybátyja által híressé vált építészdinasztia egyik tagja. A Kismarty előnevet 1942-ben vette fel családja. Középiskolai tanulmányait Budapesten végezte, s már az ekkoriban készült rajzai mutatták érdeklődését nagybátyja magyar stílustörekvései iránt. Hauszmann Alajos, Steindl Imre és Czigler Győző tanítványaként a Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett oklevelet. Tanulmányai végeztével Hauszmann irodájában kezdett dolgozni, így részt vett a királyi palota építési munkáiban.

A fiatal építész többféle stílusirányzatba belekóstolt. Egyaránt hatott rá tanárai konzervatív és nagybátyja markánsan új stílusa. Korai pályázati tervei ezt a kettősséget tükrözik. 1905-ben a Műegyetem Ókori Építészettörténeti Tanszékére került Nagy Virgil professzor mellé, 1907-től tanársegédként, 1914-től adjunktusként. 1923-ig oktatott a Műegyetemen. A második hivatásaként vállalt oktatást magas szinten és lelkesen művelte. 1928-tól 1944-ig az Országos Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanított.

1905-ben Füredi Richárd szobrásszal együttműködve első, majd 1909-ben Füredivel és Körösfői-Kriesch Aladárral második díjat nyert a kassai székesegyház Rákóczi-síremlék-pályázatán. Ekkortól kezdett törekedni arra, hogy a Lechner Ödönétől eltérő, új irányt szabjon a magyar építészet fejlődésének. A felvidéki pártázatos reneszánsz stílus elemeit fedezhetjük fel számos művén: például a Pasaréti út 59. szám alatti villán, a Hernád utcai iskola épületén, dr. Lechner Jenőné Mészöly utcai bérházán, a Tartsay Vilmos utcai Rózsahegyi-villán. A pártázatos stílus jegyei legerősebben az 1912-ben készült sárospataki Állami Tanítóképző Intézet épületén jelentkeznek.

Az első világháború idején jelentős művészettörténeti szakirodalmi munkásságot fejtett ki, amelynek fő témája a magyarországi reneszánsz építészet volt. 1916-ban, IV. Károly koronázásakor Lechner Jenő részt vett a budavári Nagyboldogasszony-templom belső díszítésében. A trónsátor és a főoltár baldachinjának tervezését kapta feladatul. Ugyanebben az évben épült a pesterzsébeti állami elemi iskola. Az épület a pártázatos reneszánszra utaló vonások, a népi építészet és a premodern racionalitás keveréke.

A felvidéki pártázatos reneszánsz után a József nádor korabeli klasszicizmus ihlette meg Lechner Jenőt. Ebben is magyar jellegzetességet vélt felfedezni, de stíluskeresése egybeesett a szecesszió lecsengését követő korabeli nemzetközi művészeti tendenciákkal is, amelyek között megjelent a neoempire és a neoklasszicizmus is.

1920-tól helyettes előadója lett a Műemlékek Országos Bizottságának. Ekkor dolgozta ki Kertész K. Róberttal a műemléki szervezet munkatervét. A háború utáni időszakban eleinte a MOB-ban folytatott tevékenysége volt meghatározó. Számos előadást tartott Budapest műemlékeiről; ezek írott formában való összegzése 1924-ben jelent meg. 1925-ben készült el Mester utcai bérháza, amely egyéni felfogásban kapcsol össze antik diadalívet és csúcsívet egy bérház homlokzatán. 1924 és 1926 között folyt az Egyetemi templom helyreállítása Lechner Jenő irányításával. Hosszú ideig társas viszonyban tervezett Warga Lászlóval, akivel főleg hazai és külföldi városrendezési pályázatokon értek el szép eredményeket.

Lechner Jenő minden bizonnyal legnagyobb méretű alkotása a Rezső téri egykori I. Ferenc József-emléktemplom. A megbízást 1927-ben pályázat útján nyerte el. Az építkezés 1931-ben fejeződött be. A templom legközvetlenebb előképe az esztergomi bazilika lehetett, de a részletformák, például az oszlopfők kialakításában egyéni utakat járt az építész. Műemlék-helyreállítási munkái közül kiemelkedik a Magyar Nemzeti Múzeum 1927-es felújítása. Hasonlóan jelentős volt az akkor belügyminisztériumként használt régi országház (ma az MTA kongresszusi terme) restaurálása. Az első világháború után Lechner Jenő számos emlékművet tervezett, közülük a korszakban a Szabadság téri országzászlótartó vált legismertebbé. Építészetileg sokkal értékesebb a Füredi Richárddal együtt tervezett 1929-es Jókai-síremlék, amely klasszikus és stilizált népművészeti motívumokat kombinál.

A debreceni Hősök mauzóleuma Szontágh Pállal közös alkotásuk. A homlokzati téglaburkolat új színt hozott Lechner Jenő életművébe. Mindezt az ottani téglaarchitektúrához való alkalmazkodás magyarázza. Fontos állomás volt a Serleg utcai villa 1934-ben. Ez egyike azon épületeknek, amelyek azt illusztrálják, mennyire otthonosan mozgott Lechner Jenő az 1930-as évek modernizmusában. A másik kitűnő példa Tóth Gyula szobrászművész 1932-1933-ban épített műteremvillája a III. kerületi Podolin utcában. A XIX. század végén lebontott budai várbeli Bécsi kapu 1935-ös visszaépítése rutinfeladat volt a műemlék-helyreállításban járatos építész számára. Ő tervezte a Szentháromság téri egykori budai városháza és a Fővárosi Képtár (ma Petőfi Irodalmi Múzeum) épületének átalakítását.

Dr. Lechner Jenő és fia, ifj. Lechner Jenő egyre többet dolgozott közösen. Ilyen közös nagy siker volt az 1938-as XVIII. Eucharisztikus Kongresszusnak a mai Hősök terén felállított főoltára és tribünje. Az 1930-as évek végén két nagy egyházi megbízást kapott. Az albertfalvai római katolikus templomot fiával tervezi, a remetekertvárosi templomot egymaga. Mindkét templom magas szinten mutatja be a kor egyházi művészetét. A vasbeton tetőszerkezet fontos szerepet játszik az atmoszférateremtésben. Gótizáló csúcsívek és a modernizmus jegyei keverednek a két templom egyéb részletein. Hasonló keveredést mutat a Hermina úti Szent Ferenc-rendi Mária missszionáriusnőknek épített egykori zárdatemplom.

Jelentős szerepet kapott és vállalt a két világháború közötti időszak politikai jelentőségű építészeti, formatervezői feladataiban. Ő tervezte például az akkor legnagyobb állami elismerésnek számító Corvin-lánc kitüntetettjeinek a Corvin-serleget. A Trianon utáni kétségbeesett identitáskeresés vezette a Turáni Társaságba, amely az ókori Kelet birodalmainak művészetével keresett rokonságot. Ugyanakkor lenyűgöző biztonsággal mutatott rá a kortárs magyar és egyetemes művészetben a kiváló minőségre.

Az 1950-es években már csak templomok kisebb átalakításain dolgozott, valamint azok berendezési tárgyait tervezte. Ez az időszak már inkább az elméleti munka korszaka volt. Két fontos műve született életének e késői szakaszában: 1954-ben a kéziratban maradt Szeceszszió. A művészetek forradalma és a magyar építőművészet hőskora, majd a Lechner Ödönről szóló könyve 1961-ben jelent meg.

A negyven éve, 1962. február végén elhunyt építész hagyatékát a Kiscelli Építészeti Archívum őrzi.