Mindig érdekes és tanulságos, ha a külföldiek a magyar zenei színtérről jelentetnek meg egy összeállítást. Különösen akkor, ha ez a visszapillantás történelmi léptékű. Más előadók és dalok válnak fontossá, más színek erősödnek, illetve halványulnak el, máshová kerülnek az arányok. Egy kis holland kiadó, a beszédes nevű Grey Past Records nemrég úgy döntött, emlékművet állít a korai magyar beat/rocknak. A Best Of The Hungarian Rockscene 1965-1971 című kiadvány kizárólag hagyományos (vinyl) nagylemezen jelent meg, elegáns kivitelben, információkban gazdag angol nyelvű füzetke kíséretében.
Korai magyar beatkörkép
A Grey Past Records vezetője, Marthy Coumans jószerivel akkor született, amikor az ezen az antológián szereplő zenekarok az első felvételeiket készíthették. Korábban maga is rockzenész volt, a Four One And Only's nevű holland alternatív zenekarban játszott. Mértékadó vélemények szerint a hatvanas években megjelent hanghordozókat nála kevesen ismerik jobban a földkerekségen. Még a libanoni, szingapúri vagy uruguayi kis- és nagylemezes előadókat és slágereket is fejből sorolja, ha valaki éppen arra kíváncsi. Bő tíz éve készít válogatásokat az általa összevadászott, technikai és zenei szempontból egyaránt magas színvonalú érdekességekből. Jelentetett meg már török és kelet-ázsiai beatválogatást, tavaly pedig egy arab/perzsát. Emellett alkalmanként régi holland beat- és experimentális zenéket is kiad.
A korai magyar beatszcénában Coumanst több dolog is megragadta. Egyrészt véleménye szerint nagyon jó a felvételek technikai színvonala (miközben a művészek gyakorta panaszkodnak az akkori elmaradott stúdiókra), mert tisztán, arányosan szólnak, és a produceri munkát is világszínvonalúnak tartja. Másrészt számára különösen az izgalmas, ahogy a zenészek szabadon beépítik zenéjükbe a magyar és főleg keleti népzenei hatásokat. Mindezt egy a nyugati világban nehezen felfogható történelmi és kulturális környezetben.
"Képzeld el, hogy egy kommunista országban élsz, amely nemcsak mindig a ťrossz oldalonŤ küzdött, de elvesztette területe és lakossága kétharmadát az első világháború után, a másodikban egymillióan haltak meg, a fővárosát pedig földig rombolták - áll a lemez füzetkéjében. - S ráadásul 1956-ban a szovjet rendszert megdönteni akaró forradalmat is leverték itt. És képzeld el, hogy ez a nép egészen egyéni módon rajong a zenéért, nemcsak a cigánymuzsikáért, hanem Liszt és Bartók örökségéért is. S a hatvanas évek elején ezek a fiatalok úgy éltek Európa közepén, hogy közben a vasfüggönyön túl voltak. El tudod képzelni, milyen lehetett az ő rockzenéjük?"
Nos, ezt próbálja meg ezen a dupla albumon Marthy Coumans - részben a Moiras kiadót vezető Kovács László segítésével - bemutatni. S ehhez harminckét, annak idején javarészt kislemezen megjelent dalt hoz fel illusztrációként. Messze a legtöbbel - szám szerint tíz számmal - a magyar nyelvű beatzene megteremtésében elévülhetetlen érdemeket szerzett Illés képviselteti magát, de tőlük sem az igazán nagy slágerek találhatók itt (Átkozott féltékenység, A bolond lány, Szerelem, Két év nem sok, Keresem a szót, Nem akarok, Kis virág, Nehéz az út, Bűbájosok, Approximáció). A nagy magyar beatszentháromság másik két tagja lényegesen kisebb helyet kapott ezen a válogatáson: a Metro két (Bell, a részeges kutya, Volgai hajósok dala), az Omega három szerzeménnyel (Tűzvihar, Ha én szél lehetnék, Rettenetes emberek) van csak jelen. Az akkoriban kevésbé sikeres Hungaria viszont néggyel is (Nem bújok én többé már a subába, Csepeg az eső, Délibáb, Szegény fűzfa).
Az igazi érdekességet és helyenkénti rácsodálkozást azonban a rocktörténetben és az emlékezetben kevésbé számon tartott énekesek és együttesek jelentik. Például az annak idején önálló nagylemezig el sem jutott Liversing és Dogs, amelyek egy-egy saját szám (Miért, Hova siet ez az élet) mellett ezúttal Nagy Évát (Ez az utolsó randevúnk), illetve Wittek Máriát (Keresek egy fiút) is kísérik. Rajtuk kívül Marthy Coumans még beválogatta az Echót (Egy cserép kaktusz), az Atlantist (Kínai fal, Hahó), az Expresszt (Alagút), a Pannóniát (Sose halok meg), a Neotont (Mint egy páva) és a Juventust (Ilyen voltam) is, illetve az egyik korongra rátette az Egy láda arany című dalt Zorán, Ambrus Kyri, Harangozó Teréz és Magay Klementina közös előadásában.
Tanulságos tehát, hogy egy külföldi mit tart fontosnak a magyar rocktörténelem korai szakaszából. Hát még az egyes dalokhoz fűzött kommentárjai...
