Kész az MDF javaslata a parlament feloszlatására

Az MDF az Országgyűlés szeptember 30-ával történő feloszlatását kezdeményezi, és még ezen a héten benyújtja az erről szóló határozattervezetet - ezt Hock Zoltán, a párt elnökhelyettese közölte az után, hogy egyórás tárgyalást folytatott Varga Mihállyal, a Fidesz alelnökével és Latorcai Jánossal, a KDNP választmányi elnökével. Miután az összejövetelen egy közös ellenzéki adótörvénycsomagról nem jutottak konszenzusra, automatikusan a második napirendi pontról folyt a konzultáció, vagyis az Országgyűlés feloszlatásáról.

Mindhárom párt politikusa egyetértett abban, hogy "tiszta vizet kell önteni a pohárba, ezt a fajta sodródó, lebegtető, sumákoló állapotot be kell fejezni". Varga Mihály és Latorcai János nyilatkozatából az derült ki: a Fidesz a szeptember 15-i frakcióülésén, a KDNP pedig a hétvégi elnökségi és frakcióülésén dönt a parlament feloszlatásáról szóló javaslatról. (Orbán Viktor kedden úgy nyilatkozott: a legjobb megoldásnak a T. Ház feloszlatását tekintené a mostani "kaotikus" helyzetben. Az tegnap nem derült ki, hogy a Fidesz is készít-e saját javaslatot a T. Ház feloszlatására.) Hock Zoltán szerint az SZDSZ-nek is meg kell értenie, hogy ebből a helyzetből "maszatolással" nem lehet kihúzni az ország szekerét. Az SZDSZ részéről viszont úgy nyilatkoztak: az Országgyűlés feloszlatásának megszavazása csak egy "brutális, populista kampányt" idézne elő.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.